Beszédírók

kommunikáció - retorika - pr

ÍGY KELL MOCSKOLÓDNI – TRÉNER: ACZÉL ENDRE

2016. május 08. 11:12 - beszédírók

Aczél Endre a hír- és tényújságírás ikonikus figurája, az MTV Híradó és A Hét című műsorainak főszerkesztője, többek között Joseph Pulitzer-emlékdíjas, a publicisztikai műfaj jelentős egyénisége az egyik közösségi oldalon megjelent bejegyzéseiben a legdurvább lejáratás kommunikációs eszközeit használta a Kiss László által elkövetett szexuális bűncselekmény áldozatával szemben. A túlélő, Takáts Zsuzsanna megszólalása után egyértelműsíteni kell, hogy az a kommunikációs technika, amelyben meg kívánta erkölcsileg semmisíteni Aczél az áldozatot, az tudatos karaktergyilkosság volt.

Aczél Endre nemcsak megtagadta a hírújságírás alapszabályait és etikai normáit (több egymást nem ismerő független forrásból beszerzett információk, a másik fél meghallgatása stb. stb.), hanem 55 év után újból elkövette az áldozaton - kommunikációs és retorikai eszközök segítségével - a szexuális erőszakot. Lássuk a mocskolódás anatómiáját:

1) Hitelesíti önmagát:

Ismerem a szereplőket .... Egyébként akkor éjjel-nappal az uszodában voltam, és minden pletykát hallottam.

2) Az áldozat hiteltelenítése 1.: az áldozat szót idézőjelbe teszi a szövegben.

"áldozat"

3) Az áldozat hiteltelenítése 2.: az áldozat hamisan vádol.

Nem is akart ügyet csinálni, a szülei erőszakoskodtak.

4) Az áldozat hiteltelenítése 3.: az áldozat könnyűvérű volt.

Egy szülőnek nem épp élmény, hogy a lányuk szeret, hogy is mondjam, kefélni.

5) A bíróság jogerős ítéletének hiteltelenítése 1.:

Eldöntötték, hogy áldozatot csinálnak abból, aki valószínűleg nem is volt az, és a példastatuálás vágyától hajtva, a bíróság helyt adott az óhajnak.

6) A bíróság jogerős ítéletének hiteltelenítése 2.:

Soha nem bizonyosodott be, hogy „lefogták”. Ezt csak szülői bíztatásra ő mondta a bíróság előtt.

7) Relativizál, hiszen a megerőszakol szót idézőjelbe teszi, s ugyanakkor általánosít, mert azt sugallja, minden lány ilyen volt akkoriban.

Fogalmatok sincs róla, hány úszócsaj és szép fürdőző lány volt, akit legalább három jóképű fiatal úszófiú „megerőszakolt”. Tömegével.

A 73 éves áldozat megszólalása – ha még valaki kételkedett is – egyértelművé teszi a helyzetet. Bár azóta bocsánatot kért, de azért azt látni kell, hogy Aczél Endre tudatosan, a nyilvánosságnak szánt hidegvérű és retorikailag kiszámított bejegyzéseivel karaktergyilkosságot követett el. Hogy miért, azt nem tudjuk, talán Kiss Lászlónak kívánt kommunikációs segítséget nyújtani, mint hiteles újságíró, talán mélyebb lélektani okai vannak. Mindez már másféle elemzést kívánna meg. Egy azonban biztos, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének kötelessége lenne etikai vizsgálatot indítania. Ne feledjük, az áldozatnak 55 év után is el kellett szenvednie a mocskolódásokat, szembesülnie kellett azzal, hogy halálhírét terjesztették, a szocialista rendszerhez hű, magasabb beosztású szülők gyermekeként, hamis vádlóként és könnyűvérűként jellemezték. Ebbe a sorba állt be, áldozta fel szakmai tekintélyét Aczél.

untitled.pngA kép forrása: Kettős Mérce blog

FRISSÍTÉS:

Aczél Endre legújabb megnyilatkozása Takáts Zsuzsanna interjúja után:

"ezeknek a csinos sztárúszóknak semmi szükségük nem volt arra, hogy erőszakot alkalmazzanak" 

254 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://beszedirok.blog.hu/api/trackback/id/tr418695804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

user friendly 2016.05.09. 11:40:01

@lehet más a handa-banda: nem lett más az ügy megítélése, hanem most került széles körben megítélésre, mivel eddig a nagy nyilvánosság nem tudott róla. az embereknek meg általában nem az a hobbija, hogy '61-es újságokat és bírósági ítéleteket olvasgassanak, valamint az uszoda sem azonos magyarországgal.
a közvéleménynek most volt lehetősége véleményt nyilvánítani az ügyben és ez Kiss lemondásába került. mi fáj neked ezen ennyire?

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 11:46:47

@dr. mesterseges szinezek:
Belügyi körökben nem mozogtam, de az uszodai világot jól ismerem, valamikor én is lejártam edzésekre

Kiss lászló esete ismert volt, csak más interpretációban, mint ahogy az áldozat előadta. Nyilván Kissék a maguk változatával szépítgetni igyekeztek a szerepüket, de ettől még az sem tuti amit az áldozat mond, bár a zember hajlamos mindig inkább az ő oldalára állni

Legjobb lenne ha senki se akarná a mindentudó ítélkező szerepét előadni, amikor a következő hozzászólásában meg arra hivatkozik, hogy eddig nem tudott semmiről

user friendly 2016.05.09. 11:48:09

@lehet más a handa-banda: teljesen jó a párhuzam, kivéve, hogy Kisst senki nem akarja jogilag újra felelősségre vonni. a társadalmi megítélése változott az ügy nyilvánosságra kerülésével. ez az igazi büntetése: köztiszteletben álló Laci bácsiból, emberileg megvetett Kiss lett.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.09. 11:49:36

Pedig valószínűleg Aczélnek van igaza az egész ügyet illetően.

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 11:51:35

@user friendly:
Amit leírsz, az a rövid összefoglalása a médiahisztéria diagnózisának. Nem örülnék, ha ezt az országot a hisztéria irányítaná, mert az nem vezet semmi jóra

Kilgore Trout 2016.05.09. 12:01:37

@lehet más a handa-banda: Polanski is egy tetű...most jobb? Akkor végre elismered, hogy Kiss is az?

netnepper 2016.05.09. 12:04:46

Acél anyukája is könnyűvérű lehetett annak idején...
Kár hogy egy alaposabb mélytorkos után nem nyelte le a gyurikát...
Legalább egy turbó-gyökérrel kevesebb rontaná az amúgy is büdös levegőt...

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.05.09. 12:10:54

Renkívül tanulságos ez az egész ügy.

Világosan megmutatja, hogy akiket a ballib írástudó elit felír a halállistára azt ugyanúgy megsemmisítik, mint 50 éve tették a kommunista diktatúrában.

Kiss Lászlót ugyanúgy, mint Aczél Endrét.
Kiss László esetén még az igazi indíték, amiért elővették egyenlőre rejtve van.
Vélhetően az úszószövetségi posztokért való marakodás kapcsán esett el.

Aczél Endre esete érdekesebb.
Tisztán és világosan mutatja, hogy egy baliberálisohoz haláláig hű ember, és közéleti személyiség is bármikor és bárhol áldozatául eshet a balliberális véleménydiktatúrának, ha el merészel térni véleményével, és tapasztalataival, az előre maghatározott útnak, ami a kiereksztést, és gyűlöletkampányt ileti a céleszmélyt (Kiss-t ) illetően.

Netuddki. 2016.05.09. 12:12:10

@lehet más a handa-banda: "az uszodai világot jól ismerem, valamikor én is lejártam edzésekre"

Aztán milyen az uszodai világ baszod? Ha könnyen megkapjátok a csajt akkor jó, ha nem akkor megerőszakoljátok? Ami szerintetek bocsánatos bűn, minek volt ott, meg különben is, hogyhogy egy csaj visszautasít egy kigyúrt úszó szépfijjút?
Csak érdeklődöm, mert valami ilyesmi bontakozik ki, én meg nem mozogtam ilyen körökben.

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.05.09. 12:13:22

@netnepper:

Öröm látni, hogy a nők iránti tisztelet, és az irányukban tanusított bántalmazás, hogy megérintett az ügy kapcsán.

Gratulálok. hogy megértetted a lényeget.

Bár a cikk célja valóban az, amit te is írsz, nem a nők védelme.

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.05.09. 12:15:51

@Tibi !:

Megjegyzem máig nem derült ki hogy valóban volt-e erőszak.
Cirka ugyanannyi az esélye hogy volt, mint annak, hogy nem volt.

A kérdés hogy annak a nőnek hiszünk, aki idegen pasi lakására szaladt fel első szóra, vagy annak az edzőnek, akit elítélt a bíróság.

Netuddki. 2016.05.09. 12:16:12

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: Na, itt a másik szerencsétlen fidesztroll.

Kérdés. A fidesztrollok mért védik annyira az orbán, acél, meg kissféléket?
Megmondom. Mert ilyen szinten van az erkölcsi érzékük. Ezért lopnak a közösből szemrebbenés nélkül, ezért védik az erőszakoskodókat. Bűnöző fejjel gondolkodnak, amit egy normális ember nem tud értelmezni. Minél tovább maradnak a hatalomban, annál jobban lezüllesztik az országot. Már akit persze lehet.

elemes 2016.05.09. 12:16:59

@lehet más a handa-banda:

Nem, nem csak ezért -- ez csak hal a tortán. Az utóbbi években nem ez volt az egyetlen jelzés arról, hogy az úszóedzők, főleg az élsportolók edzői sokat megengednek meg maguknak a sportolók bántalmazásában. Nem a kemény edzéseket, hanem a szexuális erőszakra és a verésre gondolok. Nem gondolom,

Azt meg gondold át még egyszer, miért akarod egy kalap alá venni a szexuális erőszakot és a gyorshajtást, és hogy milyen erkölcsi mércét sejtet ez a hasonlat.

prakp 2016.05.09. 12:18:36

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: Mi nem derült ki, te büdös balfasz??
@Tibi !: +1

Netuddki. 2016.05.09. 12:18:55

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: Most mégis miakisfszomról értekezel itt? Mi az, hogy nem volt erőszak? A kiss maga ismerte be baszod! Nemcsak erkölcsileg vagy rokkant, hanem agyilag is.

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.05.09. 12:19:14

@Tibi !:

Anniyt azért elárulhatok, hogy azokkal a csajokkal, akik uszodában, (vagy máshol) való ismerkedés után feljöttek első szóra a lakásomra, szex lett a dologból, értelemszerűen erőszak mentesen.

Feltehetően ez régen se volt másként.

Ez nem menti azt az eshetőséget ha erőszak történt, de azért ne feledkezzünk meg a körülményekről.

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.05.09. 12:20:30

@Tibi !:

Hol ismerte be ?

Légyszives idézd..

Megjegyzem Aczél az ballib, így a Fideszezésed több mint röhejes, te szerencsétlen Gyurcsány csicska.. ! :DDDD

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.05.09. 12:21:42

@Tibi !:

Idézem a ballib véleményvezérek megértését a nőkkel szemben az eset kapcsán:

"Acél anyukája is könnyűvérű lehetett annak idején...
Kár hogy egy alaposabb mélytorkos után nem nyelte le a gyurikát...
Legalább egy turbó-gyökérrel kevesebb rontaná az amúgy is büdös levegőt..."

elemes 2016.05.09. 12:23:21

A klubrádióból is kirúgták Aczél Endrét.

elemes 2016.05.09. 12:25:16

@Ballib cenzúrázók lidérce 1:

Nagyon sajnálom, de a seggszélirányba álló véleménykövetők között sajnos elég tipikus. Néha mintha a te nickcsaládod is ezt tenné.

nem várt fordulat 2016.05.09. 12:27:02

@BéLóg: "Ötven év b+ az MINDENRE elég kellene hogy legyen."

Szerintem felejtsük el a holokausztot, trianont, meg egyébb apróságokat, 50 év után.

Netuddki. 2016.05.09. 12:29:20

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: Közismert fidesztroll vagy, meg a többi 5 is aki a kissék pártját fogja.
Persze ettől még nem zárom ki, hogy csak egy magát fideszesnek beállító ballibsi provokátor vagy, de ennek elég kicsi az esélye.

Netuddki. 2016.05.09. 12:30:43

@nem várt fordulat: Ez övön aluli volt ezeknek a nemzetieskedő, tolvaj csótányoknak.

élhetetlen 2016.05.09. 12:34:03

@pamut: Érdekes, egy vetülete a dolognak nem kerül szóba itt, a kommentek között. A nőnek, aki most nyilatkozott, egy fia van. Aczél a „védőbeszédében” azzal jön, hogy ismerte a szereplőket, egy ismert úszónő nagyon szép anyukája volt az „áldozat”. Jól megvédte Kist, mert ezzel gyakorlatilag azt mondja ki, hogy minimum két eset volt. Minimum.

élhetetlen 2016.05.09. 12:40:23

@nu pagagyí: Pontosan. . A nőnek, aki most nyilatkozott, egy fia van. Aczél a „védőbeszédében” azzal jön, hogy ismerte a szereplőket, egy ismert úszónő nagyon szép anyukája volt az „áldozat”. Jól megvédte Kist, mert ezzel gyakorlatilag azt mondja ki, hogy minimum két eset volt. Minimum. Jöhet a Kist védők részéről a csak egy fiatalkori botlás.

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 12:42:13

@Kilgore Trout:
Kissék egykori undorító tettéről már többször leírtam a véleményem, vedd már lécci a fáradságot hogy visszakeresed

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.05.09. 12:43:00

@Tibi !:

Tévedés..

Nem fogom Kiss meg más pártját sem.
Nem is tehetném, hisz nem ismerem az igazságot.
Megjegyzem te sem ismered.

Az Aczél-t kirúgó emberek se ismerik.
Viszont amiért le merészelte írni az általa vélt igazságot (hívjuk véleménynek), kirúgták.
Ami félelmetesebb, mint az egész sztori.

Amit tudunk.
A nő felment egy idegen férfi lakására. Ott volt szexuális aktus.
A bíróság elítélte KISS-éket, majd elengedte őket korábban.
Ezek a tények.

A saját tippem cirka 80% hogy a nőnek van igaza, 20% hogy Kiss-éknek.

De aki 100%-os bizonyossággal áll az ügy mögé elvakultan, és éppen ezokból, mert ő elvakult (hisz aki 100%-ban áll bárhová az elvakult, mint te), kirúgat, lejárat embereket, mint pl Aczélt, annak tutira nincs igaza.

Kilgore Trout 2016.05.09. 12:44:21

@lehet más a handa-banda: Ok, csak akkor nem értem, hogy jön ide Polanski? Mert az MSZP is lopott, akkor a fidesznek is szabad?

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 12:44:23

@elemes:
Egy 55 év előtti ügy megítélésében hangsúlyozottan mai normákra hivatkozni anakronizmus, akár gyorshajtásról, akár más egyébről van szó

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.05.09. 12:46:47

@Tibi !:

Tehát az általad emlegetett beismerés, csak egy szokásos hazugság a részedről.

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 12:48:28

@Kilgore Trout:
Ja te ezek szerint úgy értetted, hogy mentegetem Polanskit, aki meglett férfiként leitatott, bekábítózott és megerőszakolt egy 13 éves lányt?

Nem én vagyok aki mentegeti, és azóta is sztárként ünnepli, kitüntetéseket osztogat neki, hanem valaki mások. Akik azóta is féltve óvják szegény holokauszt-túlélőt nehogy már valami büntetés érje azért a réges-régi apró botlásért

dr. mesterséges színezék 2016.05.09. 12:48:39

@lehet más a handa-banda: Mi a tökömet kellene kezdenem Polanskival, azon felül, hogy tőlem elmehet ő is a picsába? Melyik magyar szervezetet igazgatja, kinek az engedélyével sőt kérésére?

Kilgore Trout 2016.05.09. 12:50:51

@lehet más a handa-banda: Nem. Úgy értettem, hogy párhuzamot állítasz. Ha Polanski megúszta, akkor Kissnek is meg kellett volna. Ez jött le. Mert egyébként mi a faszt keresne itt Polanski ügye?

dr. mesterséges színezék 2016.05.09. 12:51:27

@lehet más a handa-banda: És azzal mit kéne kezdeni, hogy te ilyen faszán értesült voltál már az idők hajnala óta?

Lehetek a barátod?

user friendly 2016.05.09. 12:51:32

@lehet más a handa-banda: Polanski is egy szar ember, ez a véleményem az őt védőkről is.

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 12:52:40

@Tibi !:
"A fidesztrollok mért védik annyira az orbán, acél, meg kissféléket?
Megmondom. Mert ilyen szinten van az erkölcsi érzékük. Ezért lopnak a közösből szemrebbenés nélkül, ezért védik az erőszakoskodókat. Bűnöző fejjel gondolkodnak, amit egy normális ember nem tud értelmezni. "

Akkor ugyanez kicsit másként:

"A libsik mért védik annyira a Roman Polanski féléket?
Megmondom. Mert ilyen szinten van az erkölcsi érzékük. Ezért lopnak a közösből szemrebbenés nélkül, ezért védik az erőszakoskodókat. Bűnöző fejjel gondolkodnak, amit egy normális ember nem tud értelmezni. "

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.05.09. 12:53:18

@lehet más a handa-banda:

Erre emlékszem...
A ballibek egyként álltak ki Polanszky mellett.
Úgy látszik náluk az elkövető személye, és politikai véleménye predesztrinálja a bűnösséget.

Az ügyben nem Kiss László és személye a kérdés azonban szerintem.

Hanem az, hogy akinek más a véleménye, mert teszem azt akkoiban ott volt az uszodában, és más a személyes véleménye, mint amit a ballib mainstream média sugall, azt ki lehet-e rúgni, meg lehet-e semmisíteni, mint ahogyan teszik ezt Aczéllal.

Megjeyzem Aczélt leszarom. Viszont a történet tanulsága félelmetes.
Szinte Orvelli véleménydiktatúra működik itt is, olyan esetekben is, ahol az igazságot senki nem ismeri.

Kilgore Trout 2016.05.09. 12:53:43

@lehet más a handa-banda: Mert amúgy egyetlen más hozzászóló sem emlegette Polanskit, amíg fel nem hoztad. Nem hiszem, hogy bárki itt azonosulni tudna az ő tettével, ahogy a jó érzésű hozzászólók Kissével és Aczél hülyeségeivel sem.

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 12:56:24

@Kilgore Trout:
Már megint ténybeli tévedésben vagy. Kiss László nem úszta meg, leültették annak rendje és módja szerint. Polanski viszont megúszta, és azóta is celebként él a nagyvilágban, rendezi a filmeket, meg színházban is, kapja sorra a kitüntetéseket

user friendly 2016.05.09. 12:58:37

@lehet más a handa-banda: ez nem hisztéria. volt egy köztiszteletben álló személy, akiről kiderült egy mocskos dolog, az emberek csalódtak és hangot adnak a véleményüknek netszerte. ez már csak ilyen az internet korában. ennyi. a média erre természetesen rájátszik és igyekszik a köztudatban tartani a témát - ilyen a természete, akár tetszik neked, akár nem.

elemes 2016.05.09. 12:59:13

@lehet más a handa-banda:

1. A szexuális erőszak 55 évvel ezelőtt is büntetendő volt.

2. Az áldozat hibáztatása MA történik, ezérT MAI normák alapján ítélhetjük el.

Nagyon vékony jégen jársz te is.

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 13:01:16

@Ballib cenzúrázók lidérce 1:
A ballibberek elveszítették a médiamonopóliumukat, amit nehezen bírnak elviselni. Ezt most azzal ellensúlyozzák, hogy nem józan érvekkel, hanem médiahiszti keltésével próbálják befolyásolni a közvéleményt

A hisztéria nem ismer mértéket, nem hallgat semmi józan érvre, egészen amíg ki nem tombolta magát. Aki az útjába kerül azt letarolja, akár még egy olyan régi bolsi frontharcost is, mint Aczél Endre

elemes 2016.05.09. 13:01:20

@Ballib cenzúrázók lidérce 1:

"Aczélt leszarom. Viszont a történet tanulsága félelmetes."

nem félelmetes, hanem bölcs.

amit Aczél *ma* csinál, az erkölcsileg vállalhatatlan.
takonygerincú szarfaszú médiageci.

Kilgore Trout 2016.05.09. 13:02:06

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: Ezt a ballib kifejezést magyarázd már el légyszíves. Hogy lehet valaki baloldali és liberális egyszerre? Én úgy tudtam, hogy a liberalizmus egy erősen jobb oldali mozgalom, és semmi köze a baloldalhoz. Az, hogy nálunk kényszerből (vagy még az sem, csak Horn hülyesége miatt) bevették az SZDSZ-t a kormányba, attól még a liberalizmus nem lesz baloldali. A főni kitalálta, a birkák meg bégetik.
"A liberalizmus, más néven szabadelvűség, a szabadság-ot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt. Gyökerei a 17–18. századra, a felvilágosodás idejére nyúlnak vissza. Olyan korábbi alapvető elveket tagadott meg, mint az uralkodók isteni felhatalmazása, az öröklött kiváltságok, államvallás és protekcionizmus."

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 13:04:13

@user friendly:
Azért olvasd már vissza a hozzászólásokat, és ne csak ezen a blogon. Kiherélés, kivégzés, örökre való megbélyegzés, a névsorból való kitörlés és hasonlók szerinted egy józan hozzáállás és nem hisztéria?

Mert akkor még rosszabb a helyzet, mint gondoltam

elemes 2016.05.09. 13:04:34

@lehet más a handa-banda:

Ez nem médiamonopólium, nem legázolás, nem médiahiszti.
Aczél Endre egy bűncselekmény halottnak vélt (tehát védekezsére képtelen) áldozatát próbálta bemocskolni, hogy az elkövetőt tisztázza. Miután az áldozatról kiderült, hogy él, hazugnak nevezte és erre nem kisebb tanút hozott, mint magát Kádár Elvtársat, akinek napnál fényesebb bölcsessége kegyelmet adott az ártatlan úszóknak.

Az utolsó félmondat szarkazmus volt.

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.05.09. 13:04:54

@Kilgore Trout:

A liberalizmus egy műszó. A jelenleg használt politikai értelmében legalábbis bizonyosan az.
A szó eredeti értelmében vett szabadság utáni vágy, minden ember sajátja, kivétel nélkül.

A liberalizmust jelen esetben semmi másra nem használják, csak arra, hogy megerőszakolják a demokráciát.
Hogy olyan dolgokat nyomjanak le a tömegek torkán, amit demokratikus keretek között soha senki nem tudna lenyomni.

A liberalizmus ilyenformán a demokrácia legnagyobb ellensége.
Amit nem tudnak lenyomni a tömegek torkán a "liberálisok", azt lenyomják a liberalizmusra, "szabadságra" hiavtkozva.

Tehát a liberalizmus köntösébe csomagolt verbális, politikai, és fizikai agresszióval erőltetik a ballibek az emberekre a marhaságaikat, a migráns imádattól, a multikultúrális Európán keresztül, a nemzetállamok megszüntetéséig, avagy éppen jelen esetben más véleményen levő emberek megsemmisítéséig.

elemes 2016.05.09. 13:05:51

@lehet más a handa-banda:

Nem, ez nem hisztéria, ezek természetes emberi indulatok, amelyeket Aczél Endre bunkósága és érzéketlensége váltott ki.

De ahogy látom, lassanként te is beszorulsz abba a sarokba, amelyben Aczél Endre ül.

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 13:06:27

@elemes:
Jó ám tudni hogy te mindent tudsz az esetről, te voltál a gyertyatartó abban a szobában?

Kilgore Trout 2016.05.09. 13:06:47

@lehet más a handa-banda: Tévedésben vagy, ő sem úszta meg. Csak nem megy olyan helyre, ahol elkaphatják. Kiss élete nagy részét az uszodában tölthette, fiatal lányok között. Ez olyan, mintha Ambrus Attilát, miután kiengedték a sittről, felvette volna az OTP pénztárosnak az egyik általa kirabolt bankba.

elemes 2016.05.09. 13:07:44

@lehet más a handa-banda:

Jó látni, ahogy próbálod mentegetni magad.

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.05.09. 13:07:45

@elemes:

Semmivel nincs neked több jogod, másként megítélni az esetet, mást gondolni az eset kapcsán valsógának, megtörtént eseménynek, mint Aczélnak.

Az egyetlen különbség hogy az igazság legcsekélyebb ismerete nélkül, téged senki nem fikáz, nem adták ki rád a kilövési parancsit a ballib vélemény diktátorok, szöges ellentétben Aczéllal.

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 13:08:59

@elemes:
Na ez különösen teccik, hogy egy magadfajta az ősbolsi Aczél Bandival akar összehozni engem. Baszki, én még úttörő sem voltam annak idején

Kilgore Trout 2016.05.09. 13:09:12

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: Hát ilyen mérvű tudatlanság előtt meg kell hajolnom. Veled tényleg olyan beszélgetni, mint galambbal sakkozni...

elemes 2016.05.09. 13:10:31

@lehet más a handa-banda:

A takonygerinc oldalfüggetlen vonás, sőt.
Pusztán erkölcsileg közeledsz a szintjéhez.
Az a te bajod, ha nem bírjátok egymás szagát.

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.05.09. 13:12:06

@Kilgore Trout:

Lehet..

Bár galambok nem hiszem hogy ilyen gyakran szarrá vernek sakkban, mint ahogyan magadat vereted rommá érvelésben.

elemes 2016.05.09. 13:13:09

@lehet más a handa-banda:

az meg ugye szintén a takonygerincűség egyik (minor) tünete, hogy gőződ sincs ki vagyok, de azért megpróbálsz ősbolsinak címkézni. de ez mellément (amint egyébként észrevehetted volna, ha olvasod is, amire válaszolsz).

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.05.09. 13:15:00

@elemes:

Nem..

Ezt úgy hívják, hogy amíg nem ismered az igazságot, addig ne akassz fel senkit az ügy oltártán !

elemes 2016.05.09. 13:16:09

@Ballib cenzúrázók lidérce 1:

már te sem olvasod el, amire válaszolsz.
ez elég értelmetlenné teszi a beszélgetést.

user friendly 2016.05.09. 13:16:54

@lehet más a handa-banda: ez csak szájkarate, akármilyen blogon olvasol bármilyen témában kommenteket egy részük ilyen. üdv az internet világában! :) a valóság ezzel szemben az, hogy Kisst senki nem bántotta, valószínűleg nem is fogja bántani, viszont a többség elítéli és nem tartja többé tiszteletre méltónak, mindenféle kitüntetésekre érdemes embernek.
csak zárójelben jegyzem meg, hogy erre nem csak az 50 évvel ezelőtti, de a mostani magatartásával is rászolgált.

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 13:18:07

@Kilgore Trout:
Polanski vizsgálati fogságban volt, majd óvadék ellenében szabadlábra helyzeték. Még mielőtt kifizette volna külföldre szökött, így tehát megtakarította a pénzt és megúszta a bírósági eljárást meg a börtönt

Azóta is éli a világát, ifjúsági darabot rendez, erkölcsi ítéletet hirdet a filmjeiben, és ha veszélyhelyzetbe kerül - mint 2010-ben Svájcban történt - a hasonszőrűek nagy vehemenciával, és szívós háttérnrmunkával kihozzák abból

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 13:19:35

@user friendly:
Legyen igazad, csak szájkarate az egész ami itt folyik

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 13:22:16

@elemes:
Te még egy leírt egyszerű mondatot se bírsz értelmezni, mennyé vissza a suliba, aztán gyere vissza ide vitázni

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 13:27:22

@Kilgore Trout:
"egyetlen más hozzászóló sem emlegette Polanskit, amíg fel nem hoztad"

Mert nekem nem volt kiadva az utasítás, hogy mit kell ilyenkor írni. Soha nem voltam elég jó az igazodásban, ahogy már említettem még úttörő múltam sincs

user friendly 2016.05.09. 13:30:35

@lehet más a handa-banda: a neten a név nélküli lincselés mindig csak szájkarate. hányan akarták felakasztani Gyurcsányt, akarják most Orbánt és kösz szép, mindkettő jól van. ez ilyen, név és arc nélkül kurva könnyű bátornak lenni.
ettől függetlenül nem értem, miért fáj neked az, hogy Kisst közmegvetés sújtja. szerintem kijár neki.

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 13:33:17

@Kilgore Trout:
"mi a faszt keresne itt Polanski ügye?"

Hát csak annyiról van szó, hogy ez a libsi kettős mérce mintapéldája. Polansky legalább annyira genyó volt mint Kissék voltak, mégis kiállt mellette a média egy meghatározó szegmense, és sokan mások is világszerte, így Magyarországon is

Kilgore Trout 2016.05.09. 13:37:47

@lehet más a handa-banda: Ezzel szemben, szegény meghurcolt Kiss L. meg ült 20 hónapot a 3 év-ből (ami még mindig nem sok bünti). Polanski egy tetű. Pont. És? Hogy jön a Kisshez? Ezt magyarázd már el. Mondom, ez olyan, mint hogy a sok fidesz birka azzal magyarázza, hogy de hát az MSZP is lopott.

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 13:40:57

"miért fáj neked az, hogy Kisst közmegvetés sújtja. szerintem kijár neki."

Személyesen nem ismertem Kisst, bár valamikor a Szpariba jártam. Úgyhogy nem állok ki mellette, mert minek alapján tenném. De akik most ítélkeznek, még nálam is kevesebbet tudnak az egészről, aztán mégis maguknak akarják az ítélkezés jogát élet és halál kérdésében, ez nem tetszik

Ilyen lehetett a véres viadalokkal felhergelt tömeg a Kolosszeumban

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 13:46:23

@Kilgore Trout:
Te tényleg nagyon buta vagy, ha még mindig nem sikerült megérteni. Kiss Lászlóból fekete bárányt csinált a média, Polanskiból meg egy szegény ártatlan gyapjas kis barikát, miközben az eset még sokkal durvább. Mi lehet az oka a kettős mércének szerinted?

Mert ez így most nagyon úgy fest, hogy nem maga a bűncselekmény számít, hanem az hogy ki volt az elkövető és ki az áldozat. Így meg az egész erkölcsi szósz, amit te is ontasz magadból, hiteltelenné válik

Kilgore Trout 2016.05.09. 13:55:00

@lehet más a handa-banda: Menj már a faszba! Mutass már egyetlen példát, ahol azt mondtam, hogy Polanski ártatlan? Én mentegettem? Mentegette a tököm, hülye! Végig azt mondtam, hogy ő is egy tetű. És továbbra sem értem, mi a faszt keres Polanski itt? Mi a fasz köze van Kiss Lászlóhoz? Hány névtelen áldozatot alázott és erőszakolt meg büntetés nélkül a világban rengeteg mocsok féreg? Vannak olyan helyek a világban, ahol ez a mai napig mindennapos. És? Akkor? Ezeket is fel kell hozni? Tényleg nem érted ugye?

vajdasagi 2016.05.09. 13:59:53

@lehet más a handa-banda: Össze-vissza beszélsz, és terelsz.

kiss tettét is és mostani viselkedését is megveti a mostani magyar társadalom többsége. meg aczél endre viselkedését is. Az azonban nagyon zavaró, hogy pont akik a fidesz-trollok szoktak lenni, azok most épp védik kisst is meg aczélt is. Sehogysem értem én ezt. Netán a ti körötökben bocsánatos bűn a nők megerőszakolása, bántalmazása? Vak kommondorokra gondolok itt pl. Lehetséges, hogy a Habony-művek ilyen ügybe is beleáll?

Amúgy én néztem a szombat esti interjút: hát nekem nagyon úgy tűnt, hogy a hölgy igazat mond. Minden, amit emberekről eddig tapasztaltam ezt súgja nekem.

A kiss pedig ellenszenves volt nekem már előtte is, hiába a sok aranyérem. A gyárfás is egy piszok alak volt mindig is: gondoljunk csak a Napfelkeltére.

Az aczél is egyre inkább szenilissé vált. Még 20 éve úgy éreztem jókat mond, már 10 éve nem voltam annyira elégedett a dumájával. Most meg leszerepelt. Hiába no: mindenki megöregszik. Ideje félreállni.

A polanski is egy féreg, és tényleg jobb lenne, ha bebörtönöznék, de minek azt ide keverni. Sok férek van: kezeljük őket érdemeik szerint, de külön-külön.

És végezetül: ha aczél nem teljesen össze-vissza beszél, akkor itt legalább kettő erőszakolásról kell beszélnünk. Jól megvédte tehát a kiss-t, mondhatom.

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 14:28:43

@vajdasagi:
Te aztán nem sokat értesz az egészből, ha azt hiszed bárkit is védek. Megelégednék azzal, ha világos elvek mentén, részrehajlástól és túlzásoktól mentesen lehetne vitatkozni egy témáról. Erre jössz az ilyen hozzászólással

Idézzed már be, hol védtem ezt az ősbolsi Aczélt? Még csak el se tudtam olvasni az írását, mert időközben eltüntették (?) a NOL honlapjáról, legalábbis nekem nem sikerült rákeresni, minden más bejött de pont az nem. Az ilyesfajta utólagos cenzúra viszont tényleg nem tetszik, a szovjet időkre emlékeztet. De ez a gond már teljesen független Aczél személyétől

dr. mesterséges színezék 2016.05.09. 14:43:37

@elemes: (Nem téged ősbolsizott, ezt megúsztad. Te is csak libsi vagy, aki véded Polanskit (ne tagadd!), legyen mára ennyi elég.)

dr. mesterséges színezék 2016.05.09. 14:46:45

@vajdasagi: "ha aczél nem teljesen össze-vissza beszél, akkor itt legalább kettő erőszakolásról kell beszélnünk."

Vagy az, vagy úgy próbálja Kisst menteni, egy ismeretlent pedig befeketíteni, hogy az egészről fingja sincs, csak nyomja a fikciót.
Hirtelen nem tudom, melyik változat érdemel inkább Pulitzert.

user friendly 2016.05.09. 14:56:39

@lehet más a handa-banda: ne legyél ilyen patetikus. szó nincs itt élet-halál kérdéséről. Kisst nem ítélte senki halálra sem akkor, sem most. akkor kapott 3 évet, amiből leült 20 hónapot (ha jól tudom), most meg elérte a közmegvetés. ilyen az élet. ettől még élhet. hogy nem fogja olyan jól érezni magát? hát ezért hadd ne sajnáljuk.

elemes 2016.05.09. 14:59:49

a "liberális médiahisztibe" beszállt a Grafitember is:

kep.index.hu/1/0/1171/11718/117184/11718457_285ce6ea66076a778aa6864e883f3394_xl.jpg
"Én személyesen nem ismerem. nem voltam ott, de szerintem szeretett kefélni."
(a háttérben az ismerősök kínosan érzik magukat)

Ez nagyjából lefesti, hogy a liberális médiaelit, amely szívesen szólaltatta meg a csont balos (és a jelek szerint Kádár Elvtársba holta után is szerelmes) Aczél Endrét, kifejezetten szarul érzi magát, mert amit és ahogyan Aczél mond, az minden mainstream politikai erőnek über kínos.

Matolcsy György pedig ezúton is köszönetét fejezi ki Aczél Endrének, hogy átvette tőle az aktuális szarember stafétabotot.

szmoker (Homo Trollicus) 2016.05.09. 15:01:11

@CoolKoon: megfelelő embert a megfelelő helyre.
Gondolod hogy a "nemzetközi szövetség" nem ugyanilyen korrupt gecikkel van tele? Sőt, valószínűleg a nemzetközi nagypályásokhoz képest Gyárfás max. szende szűzlány.
FIFA - Sepp Blatter. NOB - Prof.Dr.SmitPaja

Furcsa is lenne ha nem egy ilyen tetűre bíznák a dolgot, kilógna a sorból ;)
Kb. mit a parlamentben egy tisztességes ember. Volt, ki is pusztították onnan (Ángyán).

elemes 2016.05.09. 15:07:13

@szmoker (Homo Trollicus):

"Gyárfás max. szende szűzlány."

Dehogy. Lásd hétvégi hírt, épp nemzetközi főhalljakenddé választották.

szmoker (Homo Trollicus) 2016.05.09. 15:12:17

@elemes: Bernie Ecclestonehoz képest cipőtisztító inas :)

CoolKoon 2016.05.09. 15:26:45

@szmoker (Homo Trollicus): "@dr. mesterseges szinezek: Igen, közben nekem is eszembe jutott, hogy Gyárfás kinevezésén nincs semmi meglepő, hiszen ott is "haverok" között van... "

elemes 2016.05.09. 15:30:52

@szmoker (Homo Trollicus):

Mindenkinél van nagyobb gazenber, GDP arányosan Gyárfással nincs okunk szégyenre, szerintem az élmezőnyben van. Lekötelezettjévé tette a magyar újságírószakma nagyját, a politikusok közül egy csomót, az úszóedzőket stb miközben erkölcsileg lezülleszti, amibe belenyúl.

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.05.09. 16:55:50

@elemes:

Kezdem érteni, tehát Gyárfás erkölcsileg lezüllesztette Kiss-t, aki 50 évvel visszamenőleg megerőszakolt egy nőt.

Nem vagy te hülye ?

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.05.09. 16:57:17

@CoolKoon:

Na jaaa Haverok között...

Ugye tudod, hogy Gyárfást Gyurcsányék alatt nevezték ki, az MSZP alatt lett milliárdos, és média diktátor, és Schmitt Palival harcolt éveken keresztül... ???

elemes 2016.05.09. 17:11:39

@Ballib cenzúrázók lidérce 1:

Nem érteni kezded, hanem próbálod hülyének tettedni magad, de fölösleges :)

elemes 2016.05.09. 18:41:34

index.hu/belfold/2016/05/09/visszavonhatjak_kiss_laszlo_diszpolgari_cimet/

"a százhalombattai Fidesz azonban eddig azt fontolgatta, hogy közvélemény-kutatással dönt a további lépésekről"

közvéleménykutatásvezérelt politizálás, asszem ennél rövidlátóbb politika nincs is.

dr. mesterséges színezék 2016.05.09. 18:59:22

@elemes: Erkölcsi érzékre mégse hagyatkozhatnak. Lepsénynél még megvolt.

CoolKoon 2016.05.09. 22:33:12

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: Nem, de valahogy nem lep meg. Snittpál is komcsi lieblingből lett hirtelen a Fidesz címerállata. Az ilyen csótányok valahogy mindig a felszínen maradnak, függetlenül attól, hogy éppen melyik oldalról bugyog fel a híg fos.....

elemes 2016.05.10. 08:55:11

Az erkölcsi érzéket illetően:

index.hu/belfold/2016/05/10/korabban_is_eroszakoskodott_kiss_laszlo/

Vagyis 1960 április végén lejárt a korábbi kitiltása -- néhány hétre rá megerőszakolták a következő lányt. Csak ezúttal jobban vigyáztak, hogy ne tudjon elmenekülni.

Hát a kurva életben legyen díszpolgár Kiss László.

elemes 2016.05.10. 08:56:02

@Ballib cenzúrázók lidérce 1:

Lidérckém, nyalogasd még egy kicsit Kiss László seggét, lécci-lécci, szeretném látni.

tomfree 2016.05.10. 09:33:38

@É2I: "Egyedüli - tehát nem csoportos - nemi erőszakért nyolc év is kiszabható. (Sajnos ismerek olyan faszt, aki hetet le is ült.)"

Értem, de évtizedekről volt szó az elején. Mondjuk nyolc év is elég egy ilyen hülyeségért.

dr. mesterséges színezék 2016.05.10. 14:45:29

@elemes: Így pláne bölcs dolog volt bakfisokat (is) a keze alá adni.
Másrészt ez így tovább gyengíti az eddig sem gránitszilárdságú érvet a koncepciós perről.

venszivar 2016.05.11. 08:14:36

Az a szarjankó milyen ""férfi", hogy képes volt HARMADIK lenni !!! erőszaknál is ő volt a csicska, lúzer a szarcsimbók!

2016.05.11. 11:35:08

Aktuálisabb már egy ilyen cím:
Így kell magam kirúgatni mindenhonnét -Tréner Aczél Endre a balfasz

BéLóg 2016.05.17. 18:15:45

@Terzed: Vedd már észre magad ember!
ARRA miért nem válaszolsz hogy mi lenne HA a rokonod, fiad, férjed, élettársad tenne valamiért ilyet?
AZT tudjuk ki mit tenne ha a feleségét, lányát vagy a fiát erőszakolnák meg, DE mit tennél, mit tennétek ha ez az apátokkal, anyátokkal esne meg a TETTES oldalon? Ha most derülne ki vagy holnap lenne egy ilyen eset?
ERRE írtam hogy felakasztanád, gondolom, ahogy nekiestél te is meg a mob (tömeg) is a Kissnek!
Én nem mentegetem se Aczélt, se Kisst, hanem ettől az iszonytató bosszúvágytól undorodom amit itt a Nagybetűs Erkölcs nevében művelnek.

SEMMI eset nem lenne ha valaki nem vette volna elő ezt az ügyet VALAMI teljesen más dologért.
SEMMI nem lenne ha az emberek lezárnák magukban hogy szennyes dolog, rohadjon meg de már ELÉVÜLT! Nekem ne mondja senki hogy ez (az undorító) bűncselekmény nem évül el, mert még az emberölés és a szándékos gyilkosság is elévül!

A BÉLYEG az ott marad(hat), de hogy valakinek a börtönbüntetés és a közkegyelem meg az eltelt öt évtized után is jogi (!) KÖVETKEZMÉNYEKKEL (nem erkölcsiek, csak hangsúlyoznám még egyszer) kelljen szembesülnie, az elfogadhatatlan.

Ahol ez megtörténhet, az a világ beteg.
Semmivel sem jobb mint az erkölcsi hulla Aczél vagy Kiss!

BéLóg 2016.05.17. 18:27:50

@nem várt fordulat: Sötét demagóg is vagy, amint ez a tömeg is.
Az EMBERISÉG elleni bűncselekmények nem évülnek el.

Egy erőszak, aminek igazából SENKI (!) nem tudja a valódi részleteit (kezdve a röhögcsélő riportalanytól a mindenre késélességgel emlékező öreg nyomozón át a faszkalap Kissig) lehet a te fejedben összemérhető a Holokauszttal.
Hát, amondó vagyok ezt talán nem kéne hangsúlyozni mert láttam én már RELATIVIZÁLÁSÉRT is elitélni valakit Holokauszt ügyben.

Ha megkérdezném, hol voltál a múlt héten, lehet belezavarodnál egy-két részletbe. De hogy ötven évvel ezelőtt mi volt, azt persze simán megmondod (vagy majd megmondod ha túllépsz ezen a koron), igaz?
Mert -- ahogy már írtam, ugye még SOHA nem hallottunk arról, hogy tettes ÉS áldozat szépíti/színezi a VALÓSÁGOT azért, hogy a saját szerepe kisebb/nagyobb/satöbbi legyen.
ÁÁÁÁÁÁÁ. Egy nemi erőszak esetében (ahol a személy betévedt egy zárt szobába csakúgy egy fiúval...) na itt aztán teljesen kizárt!

Szegény cukrászbácsit névtelenül feljelentették!
A "hivatal" bezáratta a cukiboltot.
A polgármester ugrott segíteni!
Rohatt névtelen feljelentők!

Oppááááá, kicsit ciki volt a rozsdás gép és lehet talán rövid időn belül lett volna egy kiadós szalmonella járvány...
Oppáááá, SENKI nem záratta be a boltot, a bácsika maga húzta le a redőnyt.
Oppáááá, a "szomszéd" cukrászdának bizony kell a rozsdamentes gép, a szuper hűtő, a HCCP vagy miafene CHHP eljárás...
Oppááá, lehet 78 évesen inkább tanítani kéne nem pedig fagyit keverni?

A végén még kiderül, az ingatlan kurva értékes és valakik ÚGY akarják rátenni a kezüket, hogy szépen elbugázzák a bácsikától szimplán segítségnek álcázva...
Esetleg marha jól jött egy választási kampányhoz az egész sztori.
Áááááá, ilyesmik elképzelhetetlenek!

Ott ahol minden és minden ellenkezője is igaz lehet, a Kiss-féle erőszak ügyében a sok zseni PONTOSAN tudja mi történt és hogyan. Ötven éve.
Hát, nekem ettől sajnos hánynom kell.

BéLóg 2016.05.25. 18:25:25

Nahát, milyen disznó is ez a világ. Hát nem most járta körbe az összes portált a -- Kitiltotta a szegény down kórost a mocskos "edzőtermes" -- hír? Frissiben. Amiből úgy nagyjából semmi nem volt igaz. De azért ugye itt sem lehet tetten érni az eset-szépítgetést, a kozmetikázást és társait.
De hát ugye EZ a média.
Azonban akad itt ennél komolyabb probléma is.
Bayer Zsoltnál olvastam, de ő csak másodközlő. Az eredetit Mike György írta. Igazából azért keverem ide a Bádogot, mert valahogy ez SEHOL nem láttam semmilyen felületen. Mert ugye EZ nem hír...
badog.blogstar.hu/2016/05/25/parhuzamok/27487/
süti beállítások módosítása