Beszédírók

kommunikáció - retorika - pr

Hogyismondjamcsak - 4. rész

2010. november 17. 14:41 - beszédírók

Délutáni gyerekmegőrző – avagy mire jó a napközi?

 
Házi feladat és játszás, vagy játszva tanulás? Ez itt a kérdés! A délutáni foglalkoztató többre lenne hivatott annál, minthogy egy egyszerű gyermekmegőrző funkciót töltsön be.
 
A napközi elsősorban az alsó tagozatosoknál divat, azoknál, akik nem maradhatnak egyedül, felügyelet nélkül. Így a szülő nyugodtan végigdolgozhatja a napot, a gyerekre vigyáznak, és közben még tanulhat is. Igen, megint itt van ez a fránya feltételes mód. Mert a napköziben vagy tanulnak, vagy játszanak. Vagy egyik sem, és csak várják az idő elmúlását. Egyrészről jó a napközi, mert ott biztosan megcsinálja a gyerek a házi feladatot, és ha marad idő, még játszani is tud. De miért kell ezt a két dolgot még mindig ilyen szigorúan elválasztani egymástól? Mert tanulni játszva is lehetne, és a legideálisabb erre éppen egy napközi lenne, ami kötetlenebb, mint az iskolapad, nincsenek 45 perces időkorlátok, számonkérés és osztályozás. És a jó tálalásnak köszönhetően a gyereknek sem tűnne fel, hogy ő most tulajdonképpen tanul. Nem több ismeretlenes egyenletek megoldó kulcsait, hanem olyan hétköznapi dolgokat, amiknek később nagy hasznát vehetné.
 
A hazai napközik tipikus életképe azonban még ma is az, hogy csak az marad napköziben, akire nincs, aki vigyázzon. Nem szeretném ismételgetni magam, de nem kell mindentől félteni a gyerekeket, főleg nem attól, ami a hasznára lehetne. Például miért ne lehetne a hét délutánjait is beosztani úgy, hogy az élvezhető legyen? A napközi többre lenne hivatott, nemcsak arra, hogy készüljön el a lecke, és ne történjen baleset. Aki azt szeretné, hogy hasznosan és tartalmasan töltse el a gyermeke a délutánt, az magánszakkört, magán klubot, magán tanfolyamot, külön edzést és ki tudja még, mit keres. Lohol egyik helyszínről a másikra, pláne, ha több csemete is akad a családban. Na, így biztos a totális kimerültség a nap végére.
 
Pedig ebből sokat a napköziben is meg lehetne oldani, helyben, rohangálások nélkül. Nem kerülne többletköltségbe a szemléletváltás. Mert ebben a korban egy kórusban nem kell oktávokat énekelni, egy rajzszakkörön nem kell új stílust teremteni vagy egy edzésen új rekordot futni. Sokszor már az is elég lenne, ha közösen megtanulnának egy dalt, egy mondókát, vagy netalántán felkészülnének egy előadásra. Nem, nem a Nemzeti színpadára, csak a maguk vagy a többiek örömére. Ahol megtanulhatnák fejleszteni a memóriájukat, ahol tanulhatnának hangosan és érthetően beszélni, hogy legyen kiállásuk és fellépésük, ahol gyakorolhatnák a mások előtti szereplést… És amit a későbbiek során mind-mind kamatoztathatnának a saját életükben, hétköznapjaikon, esetleg munkájuk során. Ehhez tényleg nem kell pénz, csak idő és energia, meg persze egy kis motiváció.
Ilyen egyszerű lenne, hogy a napközi ne a túlélésre rendezkedjen be, hanem remek példája legyen a játszva tanulásnak. Egy kis odafigyeléssel, irányítással a gyerekek nem a tegnap esti valóság-show-t mesélnék egymásnak, és játszanák el, hanem azt, amiből észrevétlenül is sokat tanulhatnának. És 15 év múlva talán olyan hétköznapi „hősöket” láthatnánk a tévében, akik el tudnak mondani egy összetett mondatot is.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://beszedirok.blog.hu/api/trackback/id/tr502454945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.