Beszédírók

kommunikáció - retorika - pr

GASZTROANGYAL A POKOLBAN

2013. január 19. 21:42 - beszédírók

avagy nepotizmus az MTVA-ban

Borbás Marcsi mai gasztronómiai műsora, a „Gasztroangyal" témafeldolgozását tekintve finoman szólva is megkérdőjelezi az erkölcs és a tisztesség létezését. A legutolsó adás egy sokoldalú, dél-alföldi, mezőgazdálkodással (batátatermesztés, fűszernövények termelése, méhészet) foglalkozó családot mutatott be, csak eközben kár, hogy nem tették nyilvánvalóvá, hogy a műsor egyik producerének a famíliája kapott profi eszközökkel elkészített közel 50 perces reklámot.

Szakmai ártalom, hogy szívesen olvasgatjuk a műsorok stáblistáját. Borbás Marcsi szerkesztő-műsorvezető „Gasztroangyal" című, az M1-en hetente jelentkező magazinműsorának egyik executive producere Váraljai Tamás.

A műsorban Váraljai Dénes batátatermesztő (???) igen sokat szerepelt – bár a műsorvezető egyszer sem említette, honnan régi ismeretségük –, mellette a fűszertermeléssel foglalkozó leányával, méhész fiával is több, úgynevezett szituációs interjút láthattunk, feleségével pedig természetesen együtt főzött Borbás Marcsi.

Váraljai Dénes évtizedeken keresztül az MTV Szegedi Stúdió meghatározó műszaki szakembere és vezető beosztású munkatársa volt. Sőt volt olyan időszak, amikor a körzeti stúdió „élet-halál" uraként dolgozott – emlékezik vissza egy általam megkérdezett volt munkatárs.

Összegezve: a Gasztroangyal executive producere saját családjának készített egy jó kis termékelhelyezéses filmet. A termékelhelyezésre utaló logó természetesen megjelent néhány másodpercig. Mindebből csak azt nem lehetett megtudni, hogy egy volt tévés tótumfaktum családi érdekeltségébe tartozó vállalkozásának, nem mellesleg a műsor producer családjának csináltak egy ötvenperces reklámfilmet. A többi megszólaló csak biodíszlet volt...

A 2013. január 19-i adást megtekintheti itt.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://beszedirok.blog.hu/api/trackback/id/tr665027800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sofalwy 2013.02.25. 01:16:17

Legyen Váraljaiék javára írva, hogy Marcsika náluk legalább nem rúgott be (legalábbis a felvételek idejéig!). Ne legyen illúziónk, a korábbi adások is biztosan tartalmaztak "termékmegjelenítést".
Csak azt mondaná meg valaki egyszer, hogy miről szólnak ezek a műsornak nevezett nemtudommik?

beszédírók 2013.02.25. 08:14:19

@sofalwy: Biztos hogy mindig voltak "termékmegjelenítések", de talán ennyire nem lehetne arcátlanul csinálni, hogy a producer a saját családját reklámozza... Egy boldogabb világban egyátalán nem.Az pedig több blogbejegyzést is megérne, hogy hogyan lehet ennyire rosszul kivitelezni egy amúgy jó műsorötletet.

sofalwy 2013.02.25. 10:27:24

@beszédírók: Igen, az nagyon érdekes blog lenne, ha elemeznénk néhány köztévé celeb pályafutását. Marcsika régebben tűrhető képernyőlakó volt, de mostanra (véletlenül éppen 2010-től) már mindenhez ért. Ezzel amortizálta is addigi tűrhető besorolását. Egyébként háziasszonynak nem lenne rossz, de hát az itallal való bensőséges kapcsolatából már nem lenne szabad közügyet csinálnia. Nincs egy szerkesztő, vagy rendező, aki ebben korlátozná? És akkor nekiáll négyszellemeskedni, levéve a konyharuha előkét... Mindez azt jelzi, hogy maga sincs tisztában azzal, hogy mit is képvisel a közéletben. Persze anyagilag biztosan nem olyan rossz üzlet ez az identitászavar.