Sine ira et studio.
Deutsch Tamás Magyarország Kormánya érdekében klasszikus válságkommunikációs technikát használt akkor, amikor Szily Lászlót felkérte tanácsadónak. Vannak olyan válsághelyzetek, amikor egy külső, hiteles, legtöbbször civil szakember nagyban segíthet a válságba került szervezet további imázsvesztésének megakadályozásában. Ez történt – nem több, nem kevesebb.
Az internetadó komoly presztízsveszteséget okozott Magyarország Kormányának, tipikus válsághelyzetbe került a kabinet. Ennek a válságkezelésnek az egyik klasszikus PR-eleme, amikor olyan külső, ikonikus, hiteles, mediatizált személyt vonnak be a jó hírnév visszaállításának kommunikációs folyamatába, aki könnyen megértetheti a vele szimpatizáló jelentős társadalmi rétegekkel, szubkultúrákkal, hogy a kormány komolyan gondolja az internetről szóló konzultációt.
Abban a pillanatban, hogy Szily László elfogadta a felkérést, a PR-akció sikeressé vált, mert ettől a pillanattól – kommunikációs szempontból – már nem az az érdekes, hogy Szily László mit szeretne ebben az együttműködésben, hanem az, hogy hogyan értelmeződik az együttműködés.
Deutsch Tamás, a magyar kormány „szókimondó” twitterpolitikusa és Szily László, a magyar internetes újságírás fenegyereke egymásra talált és együtt hívják nyilvános konzultációra a web népét. Szily a témáról írt első bejegyzésében nyilvánvalóvá teszi ezt:
„Én mindent itt a Cinken fogok elmondani Deutschnak, nem lesznek titkos szakértői anyagaim, azt meg mondanom se kell, hogy nem kapok pénzt ezért. Vagyis az "én" ebben az esetben sokkal inkább "mi", ugyanis tényleg számítok arra, hogy nekem csak a linkeket kell majd átküldenem a Cink-olvasók értelmesebbnél értelmesebb tippjeihez.”
A Deutsch Tamás által használt kommunikációs technikának éppen ez a lényege: nyilvános legyen a konzultáció, Szily folyamatosan posztoljon az együttműködésről, bevonja a szubkultúra többi véleményvezérét, mindezt szakmai elhivatottságból, jóindulatból, pénzdíj nélkül.
Ezt a feladatot – vagyis egy szervezetnek a társadalom egészével vagy egy részével való kapcsolatának szervezését – klasszikusan PR-munkatársak vagy ügynökségek szokták végezni, de sokkal hitelesebb, ha valaki olyan csatornázza be a javaslatokat egyben nagy nyilvánosságot is biztosítva, aki érti és használja ennek a kultúrának a nyelvét, szófordulatait, kulturális kódjait és a média működését.
Ez az írás nem azért született, hogy elítélje ezt a kommunikációs technikát, hanem azért, hogy rámutasson, ez a technika hogyan működik a szemünk előtt a gyakorlatban. Ezt a technikát most jól használják a kormány kommunikációs szakemberei (Zoltai Gusztáv esetén más okok miatt ez a technika kevésbé jött be). Harag és részrehajlás nélkül ki kell mondani, hogy az ilyen válságkommunikációs technikák alkalmazásakor nem az a lényeg, hogy mit mond a felkért külsős szakértő, hanem az, hogy megvalósult az együttműködés, így hitelesítve a felkérő szervezet jóindulatát.
Nem vonjuk kétségbe Szily László jó szándékát, egyben minden olyan posztot elítélünk, amely gyűlölködik és személyében sérti Szilyt. Mindemellett látni kell, hogy az internetes újságíró olyan eseménysorozathoz adja a nevét, ami tűzoltás gyanánt fel akarja menteni azt a törvénytervezetet, amit a világ szinte minden pontján elítélnek, ráadásul önmagában is abszurd. Bízunk benne, hogy Szily László tisztában van vele, hogy véleménye az olvasókon kívül nagyon senkit sem fog érdekelni, ez a műfaj és szerepkör ugyanis nem erről szól…