Beszédírók

kommunikáció - retorika - pr

ÚSZÓSZÖVETSÉGI GYALÁZAT

2016. április 06. 18:06 - beszédírók

Igencsak megkopott a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) jó hírneve az utóbbi hónapokban, azonban a mostani krízis teljesen romba döntheti a szervezet reputációját. Közben Gyárfás Tamás elnök úgy viselkedik, mint aki még egyáltalán nem hallott válságkommunikációról, lépései nehezen magyarázhatók azzal, hogy segíteni kívánja saját szövetségét.

Csoportosan erőszakolt meg egy fiatal nőt Kiss László, a MÚSZ elnökségi tagja, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. Büntetése egy részét letöltötte, amnesztiával szabadult. Az 55 évvel ezelőtti esemény során - amelynek nemzetközi sajtóvisszhagja is volt - a most köztiszteletben álló sportvezető akkor harmadikként gyalázta meg a fiatal nő elernyedt testét.

itelet.JPGKép: Privát Kopó/Fullank.com

Ennek az égbekiáltó bűncselekménynek a kapcsán Gyárfás Tamás kommunikációja nem a MÚSZ-t védi, hanem Kiss Lászlót. Nézzük meg nyilatkozatai hibáit:

1) Lebegteti a bíróság döntésének jogosságát „okkal vagy ok nélkül”

„Kiss László úr mintegy fél évszázaddal ezelőtt okkal vagy ok nélkül megkapta büntetését. Az ifjú korában elkövetettek elévültek, ha egy bűnös lerótta büntetését, akkor joga van újfent méltóképpen beilleszkedni a társadalomba. …”

Privát Kopó, 2016.04.05.

2) Finoman szólva is csúsztat. Azt akarta érzékeltetni, hogy a Wikipédián Kiss László kapcsán bárki megtalálhatta, ha akarta, az erről a bűntényről szóló adatot. Azonban szemfüles újságírók kiderítették, hogy a botrány kirobbanásának estéjén, vagyis tegnap került fel a csoportos nemi erőszakról szóló rész.

„Ha bárki rámegy Kiss László Wikipédia-oldalára, olvashat az ügyről, márpedig az életrajzot nem ma írták.”

TV2- Mokka, 2016.04.06. 

3) Kiáll mellette és méltónak tartja a szövetségi kapitány posztra:

„Kiss László azonban azóta bizonyította, hogy történt, ami történt, méltó erre a pozícióra. Van-e jogalapunk azt mondani, miután sikert sikerre halmozott, hogy alkalmatlan erre a szerepkörre?”

Origo, 2016.04.06. 

Ezek a kommunikációs megnyilvánulások azt mutatják, hogy Gyárfás Tamás számára nem az a leglényegesebb, hogy a Magyar Úszó Szövetség – minél hamarabb – távol tartsa magát az erkölcsileg, jogilag és társadalmilag elítélt szakembertől. Sajnos sem az elnök, sem a vezető testületek tagjai nem látják át, hogy Kiss László személye mennyire rombolja a szövetség jó hírnevét. Ha mindezt magyarázni kell, akkor álljanak itt Gyurkó Szilvia, az UNICEF Magyarország gyerekjogi igazgatójának szavai:

 

A szexuális erőszak az egyik legkomolyabb bűntett, amit egy ember teste, lelke ellen elkövethetnek. Az ilyen abúzus darabjaira képes törni az áldozat énképét, kihat minden emberi kapcsolatára, befolyásolja a szexuális életét, betegségeket okoz, de akár azt is el tudja lehetetleníteni, hogy munkát vállaljon.

Gyurkó Szilvia

Természetesen a klasszikus kríziskommunikáció alapelveivel teljesen ellentétes az elnök viselkedése. Kiss Lászlóval minden hivatalos kapcsolatot meg kellett volna szüntetni és közleményben vagy nagy médianyilvánosság előtt kellett volna elítélni az egykori bűntettet.

205 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://beszedirok.blog.hu/api/trackback/id/tr138574176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.06. 21:02:50

Menjetek már anyátokba ezzel a baromsággal!
Ki kellett volna végezni az elkövetőket? Nem mellesleg épp ma olvastam a történet másik oldaláról is: talán nem is úgy volt az az erőszak, csak... "... a statuálás a lényeg ...".

Ad Dio 2016.04.06. 21:28:15

Bűn-megbánás-bűnhődés-újrakezdés.

Ez Európa kultúrája szerint a rendszer.

Kiss végigjárta ezt az utat. Nem esett vissza, a bűnét megbánta, egy hatalmas életművet épített fel.

Aki ma ezzel támadja, az Európa alapértékeit támadja. A bűnöst nem kivetni kell, hanem segíteni a változásban.

Nagyon visszataszító az ami a media egyik szegmensében ma megy ezzel kapcsolatban.

2016.04.06. 21:31:20

Figyelj faszkalap!
Baromság?
Van lányod? (Remélem nincs, mert egy ekkora gyökérnek ki kell halnia erről a földről.)
Ha lenne, és megerőszakolnám, csak úgy statuálósan, Te mit tennél?

Egyébként ha nem is kivégezni, de mindenképpen úgy szétverni a tökeit, hogy az életben ne tudja többé használni!

kewcheg 2016.04.06. 21:33:24

Mondjuk fasza lesz majd Rióban egy ilyen alakkal megjelenni. Jobb helyeken az előszobába se engedik be....majd senki se szereti...csúzlival eteti...

Artie 2016.04.06. 21:36:49

Kérdezzük már meg azokat a lányos szülőket, akiket ez a tetű 50 év alatt edzett, hogy tudták-e, ki az edzőjük. Na mi lesz a válasz? Még mindig nem egyértelmű, mi a baj?

A bűnös megbűnhődött. Igen.

Menjen el kecskepásztornak, villanyszerelőnek, de gyerekeknek a közelébe se.

Vicc, hogy ezt magyarázni kell.

Kimberly Clarck 2016.04.06. 21:45:40

@kewcheg: persze, kivéve ha polanskiról vagy a kón bandiról van szó, mondjuk ők csak pedofilok (a következő szexuálisan aberrált kisebbségről van szó akik mellett az amnesty, helsinki bizottság, krétakör, tasz meg a többi rakás retardált libsi gittegylet kiáll jogokat követelni)

dezsoke007 2016.04.06. 21:57:28

@Ad Dio: az áldozatot nem kárpótolja az, hogy Kiss László "nem esett vissza, a bűnét megbánta, egy hatalmas életművet épített fel". Annak a nőnek, aki most kb. 70 lehet, szerinted milyen élete volt? Basszus, ez az eset nem egy lopás, betörés. Nekem ez az ember Péntek Lászlóval van egy polcon.

kaes 2016.04.06. 22:17:29

@dezsoke007: Én is ezen a véleményen vagyok, hogy az a lány életreszóló sérüléseket szenvedett. A poszternek mélységesen igazat adok, hogy a musz sose látott mélységekbe süllyedt ezzel a hozzáállással. Csak nézzetek utána, kik hozták meg ezt a döntést (Verrasztó...satöbbi)

antisystem 2016.04.06. 22:19:32

"Kiss Lászlóval minden hivatalos kapcsolatot meg kellett volna szüntetni és közleményben vagy nagy médianyilvánosság előtt kellett volna elítélni az egykori bűntettet." - csak halkan megemlíteném, hogy ez itt szerencsére még Magyarország és nem az USA, itt a magyar jog a mérvadó, és nem az amerikai. Arra is, hogy mit érdemel valaki, aki elkövetett egy adott dolgot, meg arra is, hogy ki milyen információkat kezelhet.
(legyünk őszinték, ez egy "nagyon amerikai" akció volt Kiss ellen)

beszédírók 2016.04.06. 22:30:47

@antisystem: Csak halkan jegyzem meg :-), hogy ennek semmi köze nincs az USA-hoz. A kríziskommunikációnak, a hírnévmenedzsmentnek vannak szabályai, sőt ugyanazok a szabályai a tngerentúlon, Európában és hazánban is. A szervezetet , itt az úszószövetségről van szó, csak akkor lehet a további imázsvesztéstől megvédeni, ha Kiss Lászlót eltávolítják. Ez alapvetően nem jogi (a jog itt csak segéderő lehet az eltávolítás technikájának meghatározásában és a kivitelezés biztosításában), hanem hitelességi kérdés. Egy vezetőnek a rá bízott szervezet jó hírnevét védenie kell. Bizony ez nem mehet másképpen: Kissnek, de talán már Gyárfásnak is mennie kellene.

kék madár 2016.04.06. 22:38:08

@Ad Dio: kiveve ha egy szornyeteg vagy es tonkreteszed valakinek az eletet, akkor hadd ne indulj mar ugyanazokkal az eselyekkel.

antisystem 2016.04.06. 22:42:34

@beszédírók: Hogyne lenne köze... ott megengedett a szexuális bűnt elkövetőkről nyilvános listák kőröztetése, és ott nem ismeri a jog az automatikus elévülést ilyen esetekben. Ez viszont Magyarország, ahol egyik sem igaz... csak láthatóan ezt az akció szervezői vagy nem tudták, vagy túlzottan bíztak saját magukban.
Úgyhogy bocs, de nem értek egyet, Kissnek addig a poziciójában kellene maradni, amíg ki nem derül, hogy kik és milyen indíttatással vannak emögött a törvénytelen lejárató akció mögött. (már megtette egyébként a feljelentést az adatvédelmi hatóságnál - ha hihetünk a híreknek - úgyhogy remélhetőleg ez is hamarosan ki fog derülni)

OAS 2016.04.06. 22:43:42

@beszédírók: szvsz a "nagyon amerikai" alatt nem az USA, hanem gondolom antisystem szerint akár shane tusup is értendő.

antisystem 2016.04.06. 22:45:02

@OAS: igen, ilyesmire is gondolok, nem konkrétan Tusupra, de az USA-ban szocializálódott, az ottani lehetőségeket ismerő ember(ek)re.

én csak hallgatok 2016.04.06. 22:47:28

A 61-ben elkövetett tett után az öreg edzősködött, olimpiai úszók révén érmeket szerzett, komoly szakmai munkát végzett, ezt nem vitatja senki. Az akkori tanítványaival szemben kell elszámolni, hogy vajon ők tudtak-e az esetről, az hogy ő volt az edzőjük, csakis rajtuk, illetve szüleiken múlott. Az edzősködés után viszont egy más szerepkörbe került, egy szakma országos képviselője lett, szövetségi kapitányként, ami más szintre emelte. Egy szakma első számú vezetőjeként nemcsak szakmai tudást, hanem emberi tartást is képvisel. Ez a probléma, hogy az emberi, erkölcsi tartást mindenki megpróbálja negligálni és relativizálni. A közvélemény szemében éppen ez a viselkedés az elsődleges probléma. Van egy magyar közmondás, hogy "Akinek vaj van a füle mögött, ne menjen napra!", Kiss László ezt nem tudta, és ez lett a vége. A korabeli eset miatt szinte biztos, hogy zsarolták, beszervezték, hiszen erre épült a akkori hálózat, szóval ő sem maradt kivétel, de az is az ő dolga. Az edzősködés után lett volna lehetősége, hogy emelt fővel, érdemeit elismerve kikerüljön a napról, hogy ne várja meg, hogy elolvadjon a fején. De nem, ő nem érezte, hogy erkölcsileg gázos a múltja, és éppen ez a legszomorúbb. Ő valószínű, hogy egy báb volt, vagy lett, akit valakik irányítottak. Hosszú Katinkával szemben is bizonyította, hogy nem önálló, hiszen kiderült, hogy mondták neki, hogy menjen el a sajtótájékoztatóra és ő elment "balhézni". Szövetségi kapitányként nem érezte, hogy mit is kellene csinálni és ezért nem igazán érthető, hogy milrt is maradt, miért is nem mondott le időben. Valószínű, hogy ő is elhitte, hogy nem érheti semmi baj, azok a vezetők, akik tudtak a viselt dolgáról, a saját érdekükben elakarták odáznia lebukást. Az, hogy Gyárfás azt mondta, hogy "nem lehet őt erkölcsileg elítélni", csak Gyárfást minősíti, az ő erkölcsi szintjét bizonyítja. Érdekes az, hogy azt mondja, hogy 70-ben is az lett volna a véleménye, hogy nem lett volna szabad edzősködni, de az már régen volt, nem más, mint a feleősség letolása, hiszen nem ő nevezte ki akkor és azt sugallja, hogy utána már nem tudott mit csinálni, megörökölte helyzetet. Véleményem szerint jogi szempontból letöltötte a büntetést, de engedtessék meg sokaknak, hogy erkölcsileg ne nyugodjanak bele, hogy ilyen múlttal az országot képviselje. A legyintés és a kivégzés között sok lehetőség van, esetleg a csöndes visszavonulás lenne a legeredményesebb lépés, minden fél számára.

én csak hallgatok 2016.04.06. 22:56:00

Ráadásul, mitnt Gyárfás elmondta, egy éve megvan az utódja, tehát nyugodtan vissza lehetne vonulni az öregnek. Valóban jogilag esetleg aggályos, hogy lemondassák, mert ez elég megalázó helyzet, de ahogy tudjuk, hogy a kirúgásokat is "közös megegyezésként" szokták aposztrofálni, a visszavonulását is lehetne öregkori fáradságra hivatkozással indokolni. Sajnos az eset napfényre kerülése után már szűkebb a játék tér, de úgy látszik, hogy mint az öreg, mint a MÚSZ megtesz mindent, hogy minél mélyebbre ássa magát. Az olimpiát felesleges félteni, hiszen a versenyzőknek saját edzői vannak, a szövetségi kapitányi poszt egy kirakat tisztség, szerintem nem befolyásolja az úszók teljesítményét. Az úszóknak szakmai segítséget nem tudott nyújtani, hiszen nem is értette, mi is kellene nekik. Jól példázza a Katinkával szembeni értetelensége.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.04.06. 23:00:41

@Artie: nem pedofil volt
nem kiskorut rontott meg
nem voltam ott, nem tudom mi trotent, de sportolo koromban voltam nehany edzotaborban...
nem, nem eroszakoltam meg senkit
/valami jo sajtos megkereshetne az aldozatot/

mindentol fuggetlenul ez az az elethelyzet amikor mindenkinek jobb ha surgosen lemond es nyugdijba vonul
Hosszuval kezdodott
most mar nem fogjak beken hagyni
tok mindegy rioban ki a szov.kap.
O mar nem eddz senkit
jobban teszi ha visszavonul

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.04.06. 23:04:33

szerintem ez nyilvánvaló üzenet az állami dolgozó vezető értelmiségnek: bármit megtehettek, semmi következménye nem lesz

és hát látjuk, a média és az emberek nem igazán ugranak a témára a súlyának megfelelően. nem véletlen bátrak ezek a vezetők...

talán orbán még demonstrálni is fogja, hogy jól van kiss, jó szakember vagy (lásd amit smittpállal csinált egyik évértékelőjén, hogy elsőként köszöntötte...)

Ad Dio 2016.04.06. 23:06:12

@dezsoke007:

Csak atisztán látás véget: lányos apa vagyok. Nem akarom elképzelni mi lenne ha...

De ha túlélné az illető és a törvény elítélné, a büntetését leülné, megbánná, én hagynám had próbálja meg újra.

Ez már nem a középkor. Kinőttük a főben járó bűnök korát. BÁRKI eleshet. Igen én is Te is. A bűnösnek is kijár a második esély. Gyilkosnak is, drogdílernek is, erőszaktevőnek is.

De ha szerinted nem így van, lehet lobbizni a halálbüntetésért. Mert ha nincs visszaút a társadalomba, akkor a halál is jobb. Nos? Halálbüntetést az erőszaktevőkre?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.04.06. 23:07:16

@én csak hallgatok: olyan Magyar mondas nincs
olyan van
akinek vaj van a fejen, ne menjen a napra

Ad Dio 2016.04.06. 23:07:29

@kék madár:

Börtönviseltként ugyanazokkal az esélyekkel? Ugye ezt Te sem gondolod komolyan...

beszédírók 2016.04.06. 23:08:41

@antisystem: Jogászkodni akarsz, sajnálom, hogy nem érted a poszt lényegét. De egyet ne feledj. A bírósági ítéletek nyilvánosak a törvény erejénél fogva. Ja és még valami Te használtad az USA elnevezést.
Azt pedig nem tudom értelmezni a fentiek tükrében, hogy miért törvénytelen? Ettől függetlenül a poszt arról szól, hogy egy szervezet hírneve veszélyben van és a szervezet vezetője éppen nem olyan lépéseket tesz, amivel a szervezetet megvédené. Gyárfás nemcsak magát de a MÚSZ-t is bemattolja.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.04.06. 23:16:18

@beszédírók: Gyarfastol nem lenne jo ha felmondana neki
Kissnek kellene felmondania
ez a megoldas
/amugy gondoljatok bele, ha 55 eve valaki megol 2-3 embert es kap egy eletfogytiglant ( jo a 60-as evekben felkotottek volna) az mar reg szabad, namost az a kerdes utana hol dolgozhat, mert mindenhol emberek vannak, es hat Kiss nem gyilkos, visszacsinalni sem lehet, hogy ne legyen edzo, arrol lehet beszelni, hogy a bunelkovetoknek , ha leulik a buntetesuket, hol lehet dolgozni, vissza lehet hozni a REF-et pl/

antisystem 2016.04.06. 23:32:37

@beszédírók: Persze, hogy én használtam az USA megnevezést, amikor az USA jogrendjéről beszéltem - félreértés ne essék, elrettentő példaként szánva:)

Azt meg, hogy történt-e valami illegális vagy nem, azt most már az Adatvédelmi Hatóság dolga vizsgálni... ha előtte lemondana Kiss, azzal pont legalizálná az őt lejáratni igyekvő gyakorlatot. Nem? Ha már valaki mondott valamiért "A"-t, akkor most várjuk ki, hátha lesz egy jelen idejű "B" is mellé.

tantum verde 3 2016.04.07. 00:00:44

"álljanak itt Gyurkó Szilvia, az UNICEF Magyarország gyerekjogi igazgatójának szavai"
Tanulj meg magyarul, idióta.

A két lehetséges változat:
1. álljanak itt Gyurkó SzilviÁNAK, az UNICEF Magyarország gyerekjogi igazgatójának szavai
2. álljanak itt Gyurkó Szilvia, az UNICEF Magyarország gyerekjogi igazgatójA szavai

Több lehetőség nincs.
Az külön jó, hogy egy hozzád hasonló nulla ugassa el, mit csináljon Kiss László.

A bűntettet pedig elítélték, még akkor, és megkapta a büntetését, amit leült.
A hozzád hasonló sakáloknak kellene eltakarodniuk a picsába.

tantum verde 3 2016.04.07. 00:02:44

@antisystem:
Ja, kőröztetése... Te hol tanultál magyarul?

tantum verde 3 2016.04.07. 00:05:55

@én csak hallgatok:
"Akinek vaj van a füle mögött, ne menjen napra!"
Helyesen:
Akinek vaj van a FEJÉN, ne menjen napra!

Ha hülye vagy valamihez, ne hencegj vele.

szamok embere 2016.04.07. 00:30:42

@Hóhér az utolsó barátod: Szerencséd van, kisköcsög, mert fingod nincs, hogy miről beszélsz.
Nekem volt ismerősöm, akit megerőszakoltak. Soha nem találták meg a tettest, az ő életéből viszont ráment pár év.

szamok embere 2016.04.07. 00:34:27

"A bűnösnek is kijár a második esély. Gyilkosnak is, drogdílernek is, erőszaktevőnek is."
Rengeteg szakma van a világban, nem kell feltétlenül serdülő lányok közelébe engedni. Hiba, ami rosszul is elsülhet, mint a gólyatábori fotós esete mutatja. Pedig az is milyen szép képeket csinált!

tantum verde 3 2016.04.07. 00:42:32

@szamok embere:
Viszont azóta 55 éven át eléggé bizonyította, hogy megváltozott.
Nem tudom, mi kellene még.

blaubner 2016.04.07. 01:04:18

Kedves posztolo, nagyon leegyszerusitett keretrendszerben ertelmezed a kriziskommunikaciot. Abban egyetertunk, hogy bizonyos valsagoknal a leghatekonyabb a teljes es egyertelmu elhatarolodas, es a gyors karmentes. Mas esetek osszetettebb es szofisztikaltabb megoldast kivannak.
Itt nem erzem azt az ido- es helyzetkenyszert, amely miatt az altalad vazolt gyors es drasztikus lepes lenne az egyetlen megoldas; en biztos szannek idot egy atgondolt strategia (kockazatelemzes, kulonbozo szcenariok kidolgozasa stb., stb.) kialakitasara, amely menten kezelnem az ugyet.
Viszont gyarfasnak oda kell figyelnie, hogy maganak tartsa a kommunikacios iranyitast.

user friendly 2016.04.07. 01:07:47

@antisystem: "Kissnek addig a poziciójában kellene maradni, amíg ki nem derül, hogy kik és milyen indíttatással vannak emögött a törvénytelen lejárató akció mögött.(már megtette egyébként a feljelentést az adatvédelmi hatóságnál - ha hihetünk a híreknek - úgyhogy remélhetőleg ez is hamarosan ki fog derülni) "

Mi van??? Törvénytelen lejárató akció, ha nyilvánosságra kerül, hogy egy (eddig) köztiszteletben álló sportvezető X éve csoportos szexuális erőszakot követett el, amiért el is ítélték?
Nem magát járatja le véletlenül, aki ilyet követ el, hanem az aki nyilvánosságra hozza? És nem magát járatja le az a szövetség akinek ilyen múlttal a kapitánya lehet valaki?

Ne keverjük a dolgokat, az nem lejárató akció, ha kiderül valakinek a piszkos múltja, hanem ha olyasmivel vádolják meg, amit nem követett el.

antisystem 2016.04.07. 01:15:22

@user friendly: mint már a jó előbb említettem, ez még mindig Magyarország és nem az USA, tehát itt a magyar jog, és a magyar szabályok a mérvadók... és ahogy szintén említettem, azt majd az Adatvédelmi Hatóság eldönti, hogy történt-e illegális adatkezelés.
Mert lássuk be, az egy agybaj - udvariasabban jogi nonszensz - ha egyfelől X idő után mentesít a törvény a büntetett előélettel járó összes hátrány alól - de ugyanakkor bárki szabadon kutakodhat és nyilvánosságra hozhat ítéleteket.

2016.04.07. 01:18:25

@tantum verde 3:
Elítélték a bűntettet? Mennyit kapott? Letöltendőre ítélték a bűntettet, vagy felfüggesztették?
Vajon a közügyek gyakorlásától is eltiltották a bűntettet?
Zöld takony....

2016.04.07. 01:22:21

@antisystem: Milyen illegális adatkezelésről beszélsz? Ebben a pozícióban, de korábban is, amikor gyerekekkel foglalkozott, tudnia kellett volna a szülőknek erről.
Ja, a magyar jogrend....csakhogy más az erkölcs, és más a jog. Tudod, az igazságszolgáltatás sem szolgáltat igazságot.
Csak gondolj bele, ha megölsz valakit, és eltünteted a holttestet, hiába bizonyítanák rád, nem lehet elítélni, mert nincs holttest. Szerinted akkor nem vagy gyilkos?

2016.04.07. 01:24:34

@antisystem: Egyébként a jog csak arról nyilatkozik, hogy egy ítélet letöltése után nem vagy elítélhető ugyanazért. Ítélkeznek arról is, hogy a közügyektől mennyi ideig vagy eltiltva. De a jog nem hoz olyan döntést, hogy erkölcsileg felmentve.

2016.04.07. 01:31:54

@Ad Dio: Érdekesnek találom, hogy amikor a menekültek erőszakolnak, akkor ugyanazok kiáltanak vérbosszúért, akik most Kisst felmentik....

user friendly 2016.04.07. 01:35:49

@antisystem: miért volna ez jogi nonszensz? x idő után az összes jogi hátrány alól mentesül a delikvens, de az elkövetett cselekmény ettől még nem válik meg nem történtté. miért agybaj, ha a nyilvánosság tudomást szerezni róla, főleg, ha egy minden szinten elismert sportvezetőről van szó?
nem vagyok jogász, lehet, hogy az adatkezelés valóban törvénytelen a hatályos jogszabályok szerint, de morális szempontból a nonszensz sokkal inkább az, hogy ezzel a múlttal egyáltalán sportvezető lehetett és még ennél is nagyobb baj, hogy ha most nem az egyetlen vállalható lépést, a lemondást választja, hanem még ő tesz feljelentést a múltja nyilvánosságra kerülése miatt.

2016.04.07. 01:40:45

@antisystem: ma hatályos szabályozás szerint a gyerek sérelmére elkövetett szexuális erőszak cselekmény miatti büntetettség tényét az erkölcsi bizonyítványnak a mentesülési időn túl is tartalmaznia kell. Ez a 2013 óta élő szabály, egyfajta „szexuális elkövetői regiszter”, ami azt hivatott szolgálni (más országokhoz hasonlóan), hogy ne kerülhessenek olyanok kapcsolatba gyerekekkel, akik ilyet követtek el. Miért? Mert igen magas az ismételt elkövetővé válás kockázata, illetve az ilyen bűncselekményben való érintettség miatt más lehet az adott személy viszonyulása a testiséghez, szexualitáshoz, nemiséghez. "

Úgy látszik, a fidesz sem úgy gondolja, mint te....

2016.04.07. 01:42:59

@antisystem: Nézd, kettős hibát vétett a szövetség: ilyen múltról tudniuk kellett. Tehát vagy nem alkalmazzák, vagy nyilvánosságra hozzák. Egyiket sem tették meg. Innentől kezdve keresni, hogy ugyan ki szivárogatta ki azt, ami nem titkos....hát, öntökönrúgás.

antisystem 2016.04.07. 01:55:21

@Könnyen elkaptuk, uram!: "a gyerek sérelmére elkövetett szexuális erőszak cselekmény miatti büntetettség tényét az erkölcsi bizonyítványnak a mentesülési időn túl is tartalmaznia kell. " - aha. Most már csak azt kellene kitalálnod, hogy az itt tárgyalt Kiss László féle ügyben hol szerepel GYEREK????? Tehát DE: a mai magyar jogrendszer ezt az esetet pont úgy gondolja, ahogy az 55 évvel ezelőtti - és ahogy én magam is.
(egyébként azért nem lenne olyan nagy csoda, ha a FIDESZ konzi pártként konzervatívabb nézeteket vallana, mint én marxistaként... de úgy tűnik, ebben mégse... ahogy az elmúlt 50 év összes kormánya se. )

antisystem 2016.04.07. 02:18:23

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Csak gondolj bele, ha megölsz valakit, és eltünteted a holttestet, hiába bizonyítanák rád, nem lehet elítélni, mert nincs holttest. Szerinted akkor nem vagy gyilkos?" - most abba ne menjünk bele, hogy kellő mennyiségű indirekt bizonyítékkal is simán el lehet ítélni... de akkor nyilván gyilkos vagyok. Aztán, ha letöltöm a rám szabott büntetést és 10 vagy 20 vagy akárhány év múlva szabadulok, onnantól viszont ugyanolyan magyar ember vagyok, mint bárki más. Illetve ha mégse ítélnek el valamiért, akkor ugye az elévülési idő után:
"26. § (1) A büntethetőség - a (2)-(3) bekezdésben meghatározottak kivételével, illetve az egyes bűncselekmények elévülésének kizárásáról szóló törvény eltérő rendelkezése hiányában - elévül a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább öt év elteltével."
Az emberölés alapesete: "160. § (1) Aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Levonhatod a következtetést... (hatályos btk)... igen, 15 év elteltével.
(a minősített eset nem évül el, mert életfogyttal is büntethető)

antisystem 2016.04.07. 02:36:41

@Könnyen elkaptuk, uram!: ja, hogy azért akkor már legyen itt az ontopic adat is:
"(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt
....
c) azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen követik el."
Tehát a helyes itt a legutolsó sorban szereplő körülmény alapján a maximum 10 év, tehát Kissék bűnügye ötször egymás után évült el még a most hatályos magyar jog szerint is. (persze a bűntett idején hatályos szerint kellene nézni, de 1961-es büntető jogszabályt nem igazán tudok most szerezni)... csak hogy a korrekt tények ismeretében legyen a most Kiss László fejét követelő csapat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.04.07. 04:29:02

@Könnyen elkaptuk, uram!: milyen gyerekrol beszelsz?
55 eve nagy valoszinuseggel partiba vagtak egy lanyt /aki nagykoru volt/ harman
nekem nincs ismeretem rola, hogyan tprtent, a birosag ugy dontott bunosok, tehat el kelle fogadni
de mar itt sokan pedofilrol beszelnek, mint te
ettol meg nem voltak veszelyben a tanitvanyai, es mint kiderult, tenyleg nem voltak veszelyben
/amugy ettol fuggetlenul a cirkusz es a kora miatt jobb lenne ha fel-le mondana es uldogelne otthon/

kistukesz 2016.04.07. 05:25:15

Személy szerint megbocsátok az 55 évvel ezelőtti cselekményért, de a nemlétező lányom közelébe nem engedném!
Néztem a Kálmán Olga műsorát és az úriember az úszószövetség nevében eleinte bűnbánóan védte a védhetetlent, majd fideszes stílust felvéve nem védekezett és magyarázkodott, hanem támadta a riportert, mert nem tetszett neki egy-két kérdés.
Az én szememben jól leégette magát és a szövetséget, persze ezt a leégést az előző döntésük már megtette.
Szeretem, hogy valaki arra hivatkozik, hogy a cselekmény elkövetője már megbűnhődött, ennyi és annyi idő eltelt stb... Tehát Adolf Hitler-t (ha élne) szabadon lehet engedni, mert a büntetését letöltötte és példás életet élt és az eltelt évek alatt rengeteg jót tett, (mit számít az a pár millió halott)! Ez volt az úriember védekezésének az alap logikája a riportban.

Azt gondolom, Úszószövetség vezetősége ne mondjon le, hanem takarodjon!

nyünyüge 2016.04.07. 06:50:35

@hagyma: Az áldozat már nem él. (Gyárfás mondta ezt tegnap az ATV-ben).

beszédírók 2016.04.07. 07:03:53

@blaubner: Ez az eset nem bonyolult. Pontosítsunk, nem a kríziskommunikációt úgy általában értelmezem leegyszerűsített keretrendszerben, hanem az erre az esetre vonatkoztatható kríziskommunikációs lépések egyszerűek. Nem gondolom, hogy egy nemzeti szövetség szövetségi kapitányaként bárki maradhatna ezen a poszton ilyen történések és ilyen egyértelmű negatív média-jelenlét után. Kiss Lászlónak az utóbbi hónapokban megnyilvánuló ténykedése és a mostani botrány jelentősen, nagyon jelentősen veszélyezteti a szövetség jó hírnevét. Persze, kell kockázatelemzés, kellenek forgatókönyvek, stratégia. Mindezt - mivel a válságkommunikáció már csak ilyen - kedden meg kellett volna tenni, sőt hiszen tudtak Kiss László múltjáról, a fiókban kellett volna egy "mini" válságkommunikációs kézikönyvnek lennie erre az esetre :-). Kockázatelemzés: 1)jogerős bírósági döntés van, eddig senki hivatalosan nem kérdőjelezte meg, a büntetés végrehajtása megtörtént, erkölcsileg,jogilag, társadalmilag egy nagyon mocskos dologért elítélt börtönviselt a szövetségi kapitány. 2) Többen feszegetik, hogy a gyors karrier mögött esetleg megtörténhetett a III/ valamely alosztályba történő beszervezés. 3) Kiss László médiaszereplésre már alkalmatlan. Talán ennyi is elég a gyors és egyértelmű kríziskommunikációs döntések meghozatalához.

Kelly és a szexi dög 2016.04.07. 07:18:25

Ilyen nálunk az úszósport - ugye, hogy nem is a focistáknál van a legnagyobb szar!? Lehet, hogy Katinkának van igaza?

Ad Dio 2016.04.07. 07:29:01

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ne légy már ilyen tompika. Itt SENKI sem az erőszakolót vagy az erőszakot menti fel! Az egy ocsmány bűncselekmény, amit minden épelméjű ember mélységesen megvet és elítél. Itt most viszont arról van szó, hogy van egy BŰNÖST, aki MEGBŰNHŐDÖTT. Ha akkor nem ítélték volna el, nem ülte volna le amit le kell és nem bánta volna meg amit tett, akkor most én is azt követelném, hogy takarodjon a közéletből, elévülés ide vagy oda.

De ez a figura megbűnhődött, _megjárt neki az új esély_. Ő pedig élt is vele. 50 éve botlás nélkül éli az új életét, mindannyiunk javára.

Btw
Érdekesnek találom, hogy ugyanazok akik rendre azon kardoskodnak, hogy a bűnt és a bűnöst ne mossuk egybe, fontosnak tartva az elítéltek börtönbeli emberséges életkörülményeit és bükésőbbi reintegrációjának segítését, most valahogy egy bizonyos esetben egészen másképp reagálnak.

én csak hallgatok 2016.04.07. 07:50:00

Az öreget nem kell újra jogilag elítélni, de ne csodálkozzon, ha sokan vannak, akik képletesen leköpik. Nem a szakmai múltjába kötnek bele, hanem a erkölcsi szintjét találják alacsonynak, hogy ezek után még egy szakmát, egy spotot KÉPVISELNI akar, nem pedig csöndben visszavonulni. Sajnos az egész ország erkölcsi szintjére ez nagyon jellemző és éppen ezt tudják nagyban befolyásolni, alakítani a választott vezetőink. Dehát nekik éppen ilyen az erkölcsi tartásuk, ez nagyon jó példa erre. Mint a Fradi stadion kormányzati biztosának, aki képes volt az újonnan építettet Grouparma Arénában tartani az esküvőjét. Nem is érti, hogy ez miért gáz és ciki. Az "új polgárság" pökhendiségével megmutatják, hogy ezt is megtehetik. A fenti kommentekben is van olyan, amelyik a leírt jogi tételekre hivatkozva vonja kétségbe, hogy az öreggel szemben valamiféle lépést kellene tenni, hiszen mostmár jó ember. Hát emiatt van nagy szakadék a jog és az igazságérzet között. Elfogadom, hogy az öreg jogilag nem büntethető, de erkölcsileg egy nagy nulla lett. Elég nagy bütetés neki, hogy a gyerekei és unokái ezt most megtudták és esetleg ekőttünk kell magyarázkodnia, mert szinte biztos, hogy eltitkolta, szerintem még felesége előtt is. Ez elég büntetés neki, így 55 év távlatából. A közéletből meg takarodnia kell, nem szakmai indokok miatt, hanem erkölcsi megfontolásból. persze nem fog a MÚSZ nyomást gyakorolni rá, hiszen egyfoma szinten vannak.

nyünyüge 2016.04.07. 07:56:21

@Ad Dio: Senki sem akarja visszaküldeni KL-t a börtönbe. De abszurd a "már megbűnhődött", "a menesztése dupla büntetés volna" szöveg Gyárfástól: nem állampolgári jog 75 évesen az úszószövetség kapitányának lenni. Eleve érthetetlen ill. sokatmondó, hogy miért ragaszkodnak KL-hez, hiszen már a Hosszú Katinkával kapcsolatos "vitában" is kiderült, hogy már tökéletesen alkalmatlan a feladatra.
A magyar úszósportnak ártanak azzal, hogy helybenhagyják. És persze KL is, aki valamiért képtelen volt csöndben visszavonulni. A HK-s ügy után önmagát feláldozó hősként hagyhatta volna el a terepet.

Ad Dio 2016.04.07. 08:14:47

@nyünyüge:

"hiszen már a Hosszú Katinkával kapcsolatos "vitában" is kiderült, hogy már tökéletesen alkalmatlan a feladatra. "

Abba a vitába úgy került mint Pilátus a krédóba (Gyárfás és Hosszú közt zajlott). Ráadásul minimum 80% kommunikációs hiba Katinkáék oldalán volt.

Kiss kinevelt egy sereg hatalmas úszót. Az életműve alapján pillanatnyilag Magyarországon nincs nála érdemesebb ember a feladatra. Ezt mint volt sportúszó is mondom.

Ad Dio 2016.04.07. 08:17:21

@én csak hallgatok:

"Elfogadom, hogy az öreg jogilag nem büntethető, de erkölcsileg egy nagy nulla lett."

Elfogadod az egy bűn egy büntetés elvet? Ez szép tőled :-).

Elkövetett valamit, megbánta megbűnhődött, újrakezdett, mégpedig nem is akárhogyan: óriási életművet hozott létre. Áruld már el nekem, hogy ebből hogy jön ki az hogy ő egy erkölcsi nulla lenne?

Ambiorix 2016.04.07. 08:43:05

Teljesen nyilvánvaló, hogy Kissen a Katinka-ügy miatt szeretnének bosszút állni, ezért szedték elő most az özönvíz előtti bűnesetet, ami eddig amúgy senkit nem zavart, és valószínűleg a jövőben sem fog zavarni. Szerintem nagyon szerencsétlen dolog ehhez a karaktergyilkossághoz kontrázni.

nyünyüge 2016.04.07. 08:53:02

@Ad Dio: Kiváló edző volt, kiváló eredményekkel. De ebből egy percig sem következik, hogy MOST alkalmas szövetségi kapitány. Mondjuk például azért is, mert egy alkalmas vezető nem hagyja magát olyan helyzetbe hozni, mint az említett.

csak egy néző 2016.04.07. 08:58:11

Én csak arra leszek kíváncsi, hogy most is felhívja e Orbán Viktor és, ha igen, mit javasol majd neki?

chrisred 2016.04.07. 09:10:11

@Ad Dio: Nem bűnhődött meg, csak egy rövid időre parkolópályára került. Semmit nem kellett újra kezdenie, egy-két év kihagyást követően a karrierje ott folytatódott, ahol a letartóztatáskor félbeszakadt. Akit behívtak sorkatonai szolgálatra, nagyobb törést szenvedett el az életében, mint ő. Aztán szépen lépegetett előre a ranglétrán, mintha mi sem történt volna. Hol itt a bűnhődés?

Ybl 2016.04.07. 09:12:03

@csak egy néző:

Te olyan jelentéktelen senki vagy, hogy ilyet soha nem fogsz megtudni.
Takarodj vissza a 444-re.

Alick 2016.04.07. 09:19:52

@kistukesz: "a nemlétező lányom közelébe nem engedném!"

Persze semmilyen edző közelébe nem kéne engedni, mert bármelyik lehet szatír/pedofil, csak még nem ismertük meg a hajlamait... :/

csak egy néző 2016.04.07. 09:20:45

@Ybl:
Faszfejkém, maradj meg te a Való Világ szintjén. Ott a te helyed.

Alick 2016.04.07. 09:21:55

Bezzeg a baracskai könytáros Kunos Pétert rovott múltja ellenére megválasztották a MAZSIHISZ igazgatójának!

Dorinda41 2016.04.07. 09:33:46

@tantum verde 3: Én átéltem erőszakot. Több, mint 40 éve. Soha nem lehet elfelejteni. Egy életre szóló nyomorúságot okoz. Az ilyen szemétládákat el kell tiltani minden emberi kapcsolattól. Ha azt hisze, hogy ez az alak utána nem molesztált senkit, nem élt vissza a hatalmával, akkor rohadtul el vagy tévedve. Ezek a mocskok soha nem változnak, csak a módszereik finomodnak.
A másik egy erkölcsi hulla ne képviselje az országunkat sehol. El tudod képzelni, hogy hogyan fognak ránézni Rióban? Normális országok normális vezetői szóba sem fognak vele állni.

chrisred 2016.04.07. 09:38:17

@Alick: Legalábbis az úszótársadalom krémje, akik falkaként összezártak Kiss körül, a lehető legrosszabbra enged következtetni

Ready2 2016.04.07. 09:38:34

Nehez ugy. Egyfelol nem kellene mar elovenni 50+ evvel a buntetes letoltese utan, masfelol, hamar a ballibsi oldal szokasahoz hiven ennyire beleallt a karaktergyilkossagba, akkor jobb lenne sajat erdekeben is, amennyire ezek utan lehet "csendben" visszavonulni. Felesleges a ballibsiknek tovabb szolgaltatni a municiot.

antisystem 2016.04.07. 09:47:48

@beszédírók: Namost az, hogy Kiss lemond-e vagy nem, az NEM kommunikációs döntés. A kommunikációs döntés az, hogy hogyan kommunikálod, ha lemond, és hogyan, ha nem mond le.

beszédírók 2016.04.07. 09:59:31

@antisystem: A világ ennél bonyolultabb. Bizony vannak olyan krízskommunikációs stratégiai döntések, amelyek ezzel járnak. Csak egy példa egészen a nyelvhasználat területéről. Vannak úgynevezett performatív megnyilatkozások, ami azt jelenti, hogy a kimondásokkal egyben cselekszünk is. Pl.: Jó napot kívánok! ( Jó napot kívántam) Elnézést kérek (bocsánatot kértem). Tehát nem leíró szerepe van itt a nyelvnek.Hasonlóan a döntésekkel is kommunikálunk és cselekszünk is egyben, sőt sokszor azért kell döntéseket meghoznunk, hogy ezzel előnyösebb kommunikációs helyzetbe hozzuk pl. azt a szervezetet, amelyet vezetünk. Már hogy a viharba ne lenne a lemondás stratégiai-kommunikációs döntés :-)

antisystem 2016.04.07. 10:11:44

@beszédírók: a kötőjeles "stratégiai-kommunikációs" alak már igaz, az hogy lemond-e vagy nem, az egy stratégiai döntés. Én egyébként nagyon szépen le tudnám kommunikálni a maradását is, sőt igazándiból azt tudnám jobban...:) Ha meg a stratégiáról elmélkedünk, akkor az lenne a cél, hogy a kecske is jól lakjon, meg a káposzta is megmaradjon, tehát, hogy valahogy úgy rendezni Kiss dolgát (nézd, 75 évesen voltaképp tök mindegy, hogy megy vagy marad, Rió után feltehetőleg úgyis ment volna... ), hogy közben a Tusup-vonal váljon az igazi vesztessé. Na, és akkor ehhez kell kitalálni a kommunikációt... nem olyan bonyi, tipikus Antonius-beszéd:)))

Ad Dio 2016.04.07. 10:19:00

@chrisred:

"Nem bűnhődött meg, csak egy rövid időre parkolópályára került."

Helyesebben a te pillanatnyi véleményed alapján nem bűnhődött meg. Ez egy szép szubjektív érzés, amihez mindenkinek joga van. Más meg gondolhatja másképp. Ezek nem összemérhetőek.
Szerencsére ennél van egy sokkal reálisabb megközelítés is: a jog mit mond.
Merthogy a jog (és az logika) alapján a bűntettet követő büntetés a "bűnhődés". Ez pedig megtörtént.

Akkoriban még nem olyan szuperpc liberális világ volt mint ma, úgyhogy a személyiébe bekerült az, hogy "börtönviselt". Minden bizonnyal semmiféle kihatással nem volt ez sem a karrierjére, sem a magánéletére.

Hagyjuk már. Kissel semmi baj nincs, csupán annyi, hogy egy politikai terrortámadás áldozata. A drágalátos "liberális baloldal" mivel komoly harcban nem állja meg a helyét, most betámadott egy civilt és nekilátott karaktergyilkolni. Brávó!

Remélem a gyomorbalos rohamosztagosokon kívül a többségből hasonló érzelmeket fog kiváltani az ügy mint belőlem.

paragrafus 2016.04.07. 10:28:01

Minden bizonnyal most sokan lesznek, akik nem fognak egyetérteni velem, de azontúl, hogy amit Kiss László tett, az a maga nemében valóban borzalmas, iszonyatos (ezt én magam sem vonom kétségbe a legcsekélyebb módon sem), de ezen túlmenően a Privátkopó is a személyes adatokkal való visszaélés bűncselekményt követte el, amikor ezt a bírósági ítéletet publikálták. Az, hogy Kiss László mit tett, nem ad felhatalmazást a Privátkopónak arra, hogy akkor ők is bűncselekményt kövessenek el. Különösen, hogy ezzel az akkori áldozat személyiségi jogait és emberi méltóságát is nagyon durván megsértették.
Ma hallottam, hogy az akkori áldozat már elhunyt, de attól még így is meg lehet sérteni a kegyeleti jogát. A hölgy leszármazottai ezért teljes joggal beperelhetik ezért a nyilvánosságra hozatal miatt.
És még valamit: rendkívül elgondolkodtató, hogy most kinek és miért volt érdekében, hogy most nyilvánosságra hozzák ezt az ügyet. Négy hónappal vagyunk az olimpia előtt, ha most ez az ügy felborzolja az úszók életét, még az olimpiai felkészülést is tönkreteheti.
Éppen ezért ha már elkövetett valamit Kiss László, a bíróság elítélte, letöltötte a büntetését, a társadalommal szemben megfizette a bűneinek az árát, akkor nekünk bármelyikünknek is lenne erkölcsi joga ahhoz, hogy 55 év után elítélje még egyszer. Természetesen ez mellett azt a cselekményt messzemenőkig én magam is elítélem, de ugyanakkor úgy gondolom, hogy nekem, nekünk 55 év után már nincs erkölcsi alapunk ismételten elítélni őt.
Végezetül még annyit, hogy - mivel érdekelt a téma, ezért igyekeztem körüljárni, amennyire csak lehetett - még az is vitathatóvá vált, hogy amiért elítélték Kiss Lászlót, az valóban minden részletét tekintve úgy történt-e, ahogy az a nyilvánosságra hozott ítéletben le van írva. Hallgattassék meg a másik fél is, mondja a mondás, de ez esetben ez nem lehetséges. Nemcsak azért, mert az illető már nem él, hanem azért is, mert ha élne, nem biztos, hogy hajlandó lenne erről bármit is elmondani. Mindenesetre annyi ismertté vált, hogy az áldozat édesanyja egy (akkori) magas rangú rendőrtiszt volt, aki az elítélésért minden befolyását (minden valószínűség szerint) latba vetette. És az akkori kádári időszak bíróságáról el tudom képzelni, hogy akkor is elítélte Kiss Lászlót, ha az a cselekmény nem, vagy nem úgy történt, ahogy az az ítéletben van. Sajnálatos módon nagyon sokan kész ténynek veszik azt, ami az akkori bírósági ítéletben van, én viszont - az akkori időszak gyakorlatát figyelembe véve - kételkedem. Nyilvánvaló, hogy Kiss László bármit is mondott volna, nem hittek volna neki. Én viszont - engedtessék meg nekem - fenntartásokkal kezelem az ítéletben foglaltakat.

user friendly 2016.04.07. 10:33:41

@Ad Dio: a bűncselekmény és KL életműve két egymástól független dolog. morálisan nem mentség a későbbi tevékenysége az erőszakra, ahogy az erőszak sem annulálja az edzőként / sportvezetőként elért sikereit. hibás érvelés a te részedről is és a szövetségéről is a kettőt párhuzamba állítani.
el lehet (el is kell) ismerni KL edzői érdemeit, de a szexuális erőszakot ez nem teszi semmissé. megtörtént, vállalnia kell érte a felelősséget erkölcsi értelemben ma is. senki nem akarja újra elítélni, csak a társadalom egy (remélhetőleg nagyobb) része úgy gondolja, hogy morálisan az lenne a minimum, ha érdemei elismerése mellett, venné a kalapját és visszavonulna.

Ad Dio 2016.04.07. 10:41:28

@user friendly:

Olvassd el még egyszer amit írtam kérlek.

Sehol nem hoztam a kettőt kapcsolatba, sőt, éppen hogy az elválasztásán igyekeztem.

Ugyanis azok akik ma azt mondják hogy vissza kellene vonulnia, egy sportszakmai pozícióból, ahová a sportszakmai érmei emelték, ezt egy 55 évvel ezelőtti bűncselekményre alapozzák, aminek semmi köze nincs a sporthoz.

Lady Scarlett 2016.04.07. 10:42:42

Na innentől kezdve szerintem az egész magyar úszósport hiteltelenné vált. Ki a fene vinné úszni innentől kezdve a gyerekét? Szextől, erőszaktól, mocsoktól, korrupciótól bűzlik az egész!
Katinka menekülj!

Ezekután már azt gondolom, hogy aki nem kvalifikálja magát Rióra, na az járt jól!

Kiss László pedig mondjon le! SZÉGYEN, GYALÁZAT, hogy egy ilyen bűntettet ennyire elbagatelizál mindenki! A csoportos nemi erőszak 55 évvel ezelőtt is bűncselekmény volt, meg most is az!
MÉG!

Ad Dio 2016.04.07. 10:44:59

@user friendly:

"csak a társadalom egy (remélhetőleg nagyobb) része úgy gondolja, hogy morálisan az lenne a minimum, ha érdemei elismerése mellett, venné a kalapját és visszavonulna."

Francokat. A többség szerint ez egy baromság, amit nettó politikai haszonszerzésből fújt fel a bal-liberális sajtó. Ocsmány karaktergyilkolás, ami ráadásul nem politikai hanem civil célpont ellen megy.

Ad Dio 2016.04.07. 10:46:07

@Lady Scarlett:

Ne zavarjon a fröcsögésben az, hogy megbűnhődött.

Még...

nyünyüge 2016.04.07. 10:49:08

@paragrafus: A bírósági ítéletek nyilvánosak, KL pedig közszereplő. Úgyhogy azok nyilvánosságra hozatalát el kell viselnie. Neki is, meg az úszószövetségnek is.
Az ítéleten túli esetleges periratok miatt perelhet nyugodtan. Még meg is nyerheti a pert, de mire megy vele? Hogy még tovább lesz szóbeszéd tárgya valami, amit ötven éve sikeresen titkolt..

Lady Scarlett 2016.04.07. 10:50:03

@Ad Dio:

Hát igen, adott az a szerencsétlen aki már nem él, és egész életében azt kellett végignéznie, hogy az egyik megerőszakolója sikert sikerre halmoz és a megítélt 3 év letöltendő helyett, 20 hónapot ült. Ennyit jelentet egy lány minősített, csoportosan elkövetett megerőszakolása!

Ha nem mond le ez a féreg, azzal azt üzeni a sport, a közvélemény, a sajtó, és azon keresztül mindenki, hogy a csoportosan elkövetett nemierőszak felett szemet lehet hunyni, ha az 55 éve történt, illetve, ha az elkövető azóta "példás" életet élt. HÁT NEM! A NEMI ERŐSZAK BŰNCSELEKMÉNY! AKI ELKÖVETI AZ EGY GYALÁZATOS BŰNÖZŐ! Nem érdekel milyen életet élt azóta! Megtette! A többi csak mentegetés, magyarázkodás, szerecsenmosdatás!
Plusz megkérdőjelezem azért azt a példás életet....bocs...folyamatosan esnek ki az úszók és az úszószövetség csontvázai a szekrényből, szóval ennyit a példás életútról. Ki tudja hány lányt molesztált még ez az ember, ami nem került napvilágra!

Lady Scarlett 2016.04.07. 10:51:00

@Ad Dio: Nagy tévedésben vagy! Akkor bűnhődött volna meg, ha átéli ő is milyen a csoportosan elkövetett nemi erőszak! Volt ebben része?!

Lady Scarlett 2016.04.07. 10:51:37

@Lady Scarlett: Áldozatként, nem elkövetőként.

Ad Dio 2016.04.07. 10:55:08

@Lady Scarlett:

Szemet szemért? Okos kis elv.

Akkor a gyilkosoknak mi jár szerinted? Halljam...

nyünyüge 2016.04.07. 10:56:13

@paragrafus: Az áldozat anyja nyilván mindent megtett az elítéltetésért, KL klubja, és a sportsikerekben akkor is erősen érdekelt politika meg nyilván megtett mindent az eset enyhítéséért.
Úgyhogy ha már tippelni lehet, valószínűleg kiegyenlített volt "a küzdelem". Igy előtt az elsőfokú 5 évből másodfokon 3, majd ténylegesen 20 hónap. Nagyfán, ami akkor inkább valamiféle büntetőtábor volt, mintsem börtön. Minek következtében KL sportolói karrierjét minimálisan hátráltatta egy olyan ügy, ami annak simán véget vethetett volna.

Ad Dio 2016.04.07. 10:57:33

@Lady Scarlett:

"Ennyit jelentet egy lány minősített, csoportosan elkövetett megerőszakolása!"

Azzal lehet vitatkozni hogy arányban van-e a büntetés a bűnnel - szerintem sincs, de sajnos az akkori képmutató diktatúra így vélte. Viszont az nem kérdés, hogy az akkori törvényeknek megfelelő büntetést kapott. Leülte. Pont. Ügy lezárva.

chrisred 2016.04.07. 10:58:01

@Ad Dio: Nem szubjektív. Pontosan lemérhető, összehasonlítva olyanokkal, akik nem a kiváltságos kastba tartoztak, és az életüket kettétörte, hogy elítélték őket egy súlyos erőszakos bűncselekmény miatt. Ők megbűnhődtek, Kiss megúszta.

Ez így van, a sumákolás, a takargatás, a "neaggódjelintézzüknekedlacikám" világában a valóság feltárása valóságos terrorcselekmény. Tipikus liberális terrorista volt a kisgyerek,aki először kimondta, hogy a király meztelen.,

antisystem 2016.04.07. 10:58:26

@Lady Scarlett: "Akkor bűnhődött volna meg, ha átéli ő is milyen a csoportosan elkövetett nemi erőszak!" - nézd, lehet hinni a tálió-elvben - "A talio (latin: „megtorlás”) avagy a szemet szemért, fogat fogért-elv (lex talionis) az a jogi elv, amely szerint az elszenvedett sérülésért vagy kárért az elkövetőnek ugyanazt a sérülést kell elszenvednie, illetve ugyanazt azt értéket kell kárpótlásul adnia." én spec abban bíztam, hogy ez már rég a történelem szemétdombján rohad - Drakon arkhón "drákói" politikai hullájával egyetemben.
(Úgye pont ez a különbség az Ószövetség és az Újszövetség közt - ha valaki netalán valláserkölcsi alapon nézné)

Ad Dio 2016.04.07. 11:00:13

@Lady Scarlett:

"HÁT NEM! A NEMI ERŐSZAK BŰNCSELEKMÉNY! AKI ELKÖVETI AZ EGY GYALÁZATOS BŰNÖZŐ!"

Szerintem van nagyobb betűtípus is :-).

Csakhogy ne keresgéld: ezt senki nem vonja kétségbe. Viszont az európai kultúra szerint a bűnt büntetés követi. Annak letöltése után pedig MINDENKIT :-))) megillet az újrakezdés joga. Akkor is, ha pillanatnyilag a bal-liberális sajtó jó ötletnek tartja Orbánt Kissen keresztül betámadni.

Gyáva banda...

Ad Dio 2016.04.07. 11:01:20

@chrisred:

Mindezt úgy, hogy az áldozat édesanyja rendőr fejes. Hihető.

user friendly 2016.04.07. 11:03:03

@Ad Dio: 1. nem az a karaktergyilkosság, ha valakiről kiderül a múltja, hanem, ha olyasmivel vádolják meg, amit nem követett el. ebben az esetben szó sem esett arról, hogy KL nem követte el azt, amit a bírósági ítélet tartalmaz.

2. Hogyne lenne köze a sportnak az erkölcsösséghez, a tisztességhez? És egyáltalán: nem elvárható minimum, hogy társadalmi vezető szerepbe olyanok kerülhessenek, akiknek a múltja tiszta?

Ad Dio 2016.04.07. 11:03:40

@chrisred:

"valóság feltárása valóságos terrorcselekmény. "

Mielőtt belemerevednél a hősies pózba, jelzem, hogy ez NEM egy felderítetlen ügy, hanem egy felderített, ítélettel lezárt és letöltött ügy.

A liberális kisfiú jelenleg nem hős, hanem szimpla személyiségi jogsértő. Persze ez ne zavarjon meg semmiben. Nyomd csak a süketet tovább.

Ad Dio 2016.04.07. 11:04:30

@user friendly:

És akkor most olvasd el amit először írtál. omdG....

Ad Dio 2016.04.07. 11:05:39

Na gyomorbalos barátaim, dolgom van. hányjátok csak az ecetet tovább. szánalmasak vagytok, komolyan.

Ezt a szerencsétlen Kisst meg tényleg sajnálom.

Holle anyó 2016.04.07. 11:24:09

@kaes: Meg Hargitay András. Aki gyerekkoromban a példaképem volt. Rettegtem, hogy Gyarmati Andrea is ott lesz valahol, de nem láttam. Rá sem merek keresni.

user friendly 2016.04.07. 11:25:51

@Ad Dio: tudom, mit írtam. mit nem értesz? :) Most sem azt mondom, hogy a sportvezetőként elért sikerei semmisnek számítanak. . Az is megtörtént, épp úgy, mint az erőszak. Senki nem vitatja. Nem kell visszavenni a díjait, a kitüntetéseit. Viszont erkölcsileg kifogásolható, hogy egyáltalán vezető szerepet vállalt ezzel a sötét folttal a múltjában. És még inkább kifogásolható, hogy vezető pozícióba emelték azok, akik tudtak róla vagy sejtették és eszükbe sem jutott tisztázni. Nagy nemzeti sunnyogás. A leggázabb viszont az, hogy még most sem esik le se KL-nek, sem a szövetségnek, és sajnos neked sem, hogy miért gáz morálisan, ha valaki súlyos bűncselekménnyel a háta mögött ilyen pozícióba kerül.

csak egy néző 2016.04.07. 11:34:39

Vajon, hogy dönt ma a Százhalombattai önkormányzat, ahol KL társadalmi polgármester helyettes, díszpolgár és ami nem megszokott, hogy élő embernek még egy uszoda is viseli a nevét.
Csak halkan kérdezem, hogy anno, amikor Kiss Lászlót jelölte a város ezekre a poziciókra, tisztségekre nem kellett volna neki erről a múltbéli botlásáról tájékoztatni az őt kinevező személyeket, testületeket?

padlogaz 2016.04.07. 11:38:03

@beszédírók:
azt értem, hogy te így látod a helyzetet, csak fogadd el, kérlek, hogy más céllal és kimenettel is lehet(ne) hatékony kommunikációt végezni, pl. ebben az esetben is.

antisystem 2016.04.07. 12:02:24

@csak egy néző: csak halkan mondom:
1, Nem kellett volna, nem tudom, tudod-e értelmezni a tiszta erkölcsi bizonyítvány fogalmát. Akkor is, ha a te erkölcsi véleményeddel nem azonos.
2, Én Kiss helyében ettől függetlenül megtettem volna: nem bölcs dolog ekkora támadási felületet adni.

nyünyüge 2016.04.07. 12:09:25

KL-t azért támadja a "ballib sajtó", mert rajta keresztül a miniszterelnököt akarják támadni?

Ez azért meredek állítás ! KL ugye régi motoros, igen-igen régi, amint a mellékelt történet mutatja. A kormányhoz akkor sem köthető, ha egyébként nyilván lojális játékos a színpadon. De az ő történetén keresztül a miniszterelnököt támadni, meglehetősen értelmetlen volna.

Amúgy aki támad, az állítólag Hornyák Viktor:
24.hu/belfold/2016/04/07/kiss-laszlo-ugy-terhes-lehetett-a-megeroszakolt-lany/

buddha 2016.04.07. 12:10:46

Ennyi idosen,ennyi sikerrel a hata mogott,ha kibukik egy ilyen ugy,a legjobb az lenne,ha sajat maga mondana le es menne nyugdijba.csendesen.pont.

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 12:16:30

Azt miből gondolod hogy megtörtént az erőszak ?

Avagy hogy valóban erőszak volt ?

Mert a bíróság mondta ?
Csakmert minden szereplő egyben hangzóan állítja nem ennyire egyértelmű a kép.
Vannak olyan sztorik hogy a kiscsaj szeretett dugni, és a szülők beszélték rá a feljelentésre.

Nem tudom mi az igazság.

Te tudod ?

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 12:17:33

Nézzük Aczél Endre miket mondott, aki saját bevallása szerint ott élt akkoriban az uszodában:

„Maga az ‘áldozat’ - egy ismert sportolónő nagyon szép édesanyja - nem is akart ügyet csinálni, a szülei erőszakoskodtak.”
„Egy szülőnek nem épp élmény, hogy a lányuk szeret, hogy is mondjam, kefélni.”
„a példastatuálás vágyától hajtva a bíróság helyt adott az óhajnak”
„Soha nem bizonyosodott be, hogy ‘lefogták’. Ezt csak szülői bíztatásra ő mondta a bíróság előtt. “
„Fogalmatok sincs róla, hogy hány úszócsaj és szép fürdőző lány volt, akit legalább három jóképű fiatal úszófiú ‘megerőszakolt’. Tömegével. A vadászat vég nélkül folyt és nem eredménytelenül”.

Holle anyó 2016.04.07. 12:19:18

@én csak hallgatok: Nagyon jól összefoglaltad a lényeget.
Kiegészíteném azzal, hogy az Úszószövetség magatartása botrányosabb, mint Kiss Lászlóé.
Tegnap elhűlve olvastam a szerecsenmosdatást, hogy REHABILITÁLTÁK (?!?) az elkövetőket és irataikat megsemmisítették.
Ezt a kifejezést egyáltalán nem tudom értelmezni és a sajtó sem kérdezett rá.

Holle anyó 2016.04.07. 12:22:19

@Ballib cenzúrázók réme 9: Tudtommal a bíróság jogerős ítélete megállapította, hogy lefogták, tehát nem igaz, hogy sosem bizonyosodott be. Én is szeretek kefélni, de csak azzal, akivel akarok. (Egyéni ízlés ugyan, de én csak kettesben szeretek.)

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 12:24:35

@nyünyüge:

Pedig ez az ok.
Az úszószövetséget akarják támadni, és azon keresztül a kormányt..

Ami persze röhejes, aban igazad van.
Tekintve hogy Gyárfás az MSZP alatt lett milliárdos, és Aczél Endre áll ki legvérmesebben Kisék mellett, az egész sztorit megkérdőjelezve.

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 12:25:43

@Holle anyó:

A bírásog már sok olyan dolgot megállapított ami nem történt meg.
A kommunista diktatúrában meg különösen ha apuka ne adj isten pártitkár volt pl.

Netuddki. 2016.04.07. 12:29:01

@user friendly: Más erkölcsi színvonalon mozognak. Nem csoda, hogy a fideszes trollok szinte mind védik az öreget. A fideszesek is teljesen más erkölcsi színvonal alatt mozognak. Lásd "elveszíti közpénz jellegét", a lopások, és a kérdések elöli bujkálás.

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 12:29:59

@.Tibi.:

Na ja..

Aczél Endre az ősfideszes.,..
Meg Gyárfás...
Éppen csak Bolgár Gyuri hiányzik a sorból.. :DDD

Röhejes vagy kiscsákó..

Netuddki. 2016.04.07. 12:33:50

@Ballib cenzúrázók réme 9: Na, itt egy díszpéldány fidesztroll az előbbi állításomra. Egyenesen azt sugallja, hogy nem történt meg az erőszak.

Egyvalamit nem értek. A takonyárpi, kubatov biztosan nincs akkora balfasz, hogy kiadta ukázba, védeni kell a kisst. Ergo, ezek az erkölcsi nullák a saját erkölcsi felfogásuk nézőpontjából nyilatkoznak.

Netuddki. 2016.04.07. 12:35:01

@.Tibi.: Ergo, a fidesz Magyarország közepe. Minden szemetet, erkölcsi hulladékot ott hord össze a szél.

paragrafus 2016.04.07. 12:35:10

@nyünyüge:
Kiss László valóban közszereplő. Most. De nem volt az akkoriban.
A bírósági ítéletek valóban nyilvánosak (lehetnek). Most. de ez nem vonatkozik a hatvanas évekre.
Ráadásul az akkori ítélet Kiss Lászlónak a közszreplése előtti idejére vonatkozik.
Továbbá az Alkotmánybíróság annak idején több határozatban is foglalkozott a rendszerváltáshoz kapcsolódóan több jogkérdés megítélését illetően. Éppen ezért a rendszerváltás előtti időszak eseményeit nem lehet a mai jogi szemmel megítélni.

chrisred 2016.04.07. 12:35:56

Van valami torz bája, amikor Aczél Endre és Bayer Zsolt egyesült erővel próbálja mentegetni ugyanazt a személyt. A magyar közélet Molotov-Ribbentrop paktuma. A szocialista erkölcs áporodott, rothadt bűze árad ebből a kihantolt történetből.

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 12:36:29

@Ballib cenzúrázók réme 9:

Az a helyzet hogy Aczél Endre állítása igencsak összecseng sok más úszó sztorijával.
Volt aki köbyvet is írt ebből, pl Szepesi Nikolett.

Nevezetesen az, hogy az úszók gyakran használták szexre is az uszodát.

Holle anyó 2016.04.07. 12:36:40

@hagyma: Az áldozat már nem él.

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 12:37:42

@chrisred:

És mi van ha nem történt erőszak ?

Mész Mea-Culpázni ?

Vagy ez az opció, amit többen is állítanak az akkori résztvevők között, szóba se jöhet ?

Miért nem ?

paragrafus 2016.04.07. 12:39:40

@nyünyüge:
Azért bennem az is erős kétségeket ébreszt, hogy egy Kádár rendszerbeni bíróság előbb öt évre ítéli ezért, majd másodfokon lesz belőle három, végül csak húsz hónapot kell leülnie. Tehát - ha minden igaz - folyamatosan enyhítették a büntetését. Vajon miért tették mindezt a hatvanas évek elején, ha valóban annyira bűnös volt. Nekem itt valami erősen sántít. Gyanítom, hogy még nagyon sok részlet a homályban maradt, amelyet ha megismerhetnénk, talán más lenne az értékítélet. Lehet, hogy talán mégsem minden úgy történt, ahogy az ítéletben le van írva? Most ezzel nem akarom Kiss Lászlót mosdatni, de én előbb szeretném, ha ezt az akkori ítéletet valami más is hitelt érdemlően alátámasztaná.
Csak párhuzamként: a Nagy Ímre perről készült bírósági jegyzőkönyvek, ítéletek sem a tényeket, a valóságot és az igazságot tartalmazták. Mi a garancia arra, hogy ebben az esetben az akkori ítéletben leírtak maga a szentírás? Ugyanis mindenki ebből indul ki és kész tényként veszi. Én viszont fenntartásokkal kezelem.

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 12:39:55

@.Tibi.:

Nézzük Aczél Endre miket mondott, aki saját bevallása szerint ott élt akkoriban az uszodában:

„Maga az ‘áldozat’ - egy ismert sportolónő nagyon szép édesanyja - nem is akart ügyet csinálni, a szülei erőszakoskodtak.”
„Egy szülőnek nem épp élmény, hogy a lányuk szeret, hogy is mondjam, kefélni.”
„a példastatuálás vágyától hajtva a bíróság helyt adott az óhajnak”
„Soha nem bizonyosodott be, hogy ‘lefogták’. Ezt csak szülői bíztatásra ő mondta a bíróság előtt. “
„Fogalmatok sincs róla, hogy hány úszócsaj és szép fürdőző lány volt, akit legalább három jóképű fiatal úszófiú ‘megerőszakolt’. Tömegével. A vadászat vég nélkül folyt és nem eredménytelenül”.

Nézzük Szepesi Nikolett miket mondott:
"Az olimpiai győzelemhez vezető út eldobott kotonokkal, ondóval teli zsebkendőkkel, rövid, tartalmatlan, érzelmektől mentes k...sokkal van kikövezve. "

Holle anyó 2016.04.07. 12:42:41

@szamok embere: A másik gólyatáboros pedig egy napköziben kapott új esélyt. :)

Netuddki. 2016.04.07. 12:44:38

@Ballib cenzúrázók réme 9: Bírósági ítélet van az erőszak tényéről. Az meg látom nem zavar, hogy nem koncepciós per volt, hanem valószínűleg volt nyomozás, szembesítés.

Ki neked a kisslászló? Rokonod?
Az a baj veletek önjelölt fidesztrollokkal, hogy erkölcsi nullák vagytok, és sötétek mint az orbán valaga egy felhős éjszakán.

Netuddki. 2016.04.07. 12:47:31

@Ballib cenzúrázók réme 9: Magyarul a magyar úszósport egy erkölcsi fertő, amit elfelejtettek közölni a szülőkkel. Nem mellesleg meg mindebben a kiss is vastagon benne volt.

Az meg megint egy más kérdés, hogy a vakkomondoros, gólyabálos fideszes fiúkák szemében az sem számít erőszaknak ha le kell fogni az áldozatot. Takaroggyá má vissza anyádba köcsög tolvaj fideszes!

paragrafus 2016.04.07. 12:48:14

Énszerintem ezt a témát sokkal inkább abból az aspektusból kellene megközelíteni, hogy kinek, vagy kiknek állt érdekében ezt a témát felmelegíteni és éppen most? Mi volt ezzel a cél? Kinek akartak ártani vele és kiknek ártottak ténylegesen vele? Van-e ennek a most kirobbantott ügynek bármi köze az olimpiai felkészüléshez? Mert mi van akkor, ha ezzel az egész felkészülést és az olimpiai szereplést teszik tönkre? Szóval kiknek és mi volt a célja mindezzel? Ezek a kérdések legalább annyira fontosak!

Netuddki. 2016.04.07. 12:48:17

@.Tibi.: gólyatáboros, csakhogy pontos legyek

Holle anyó 2016.04.07. 12:51:17

@tantum verde 3: Felismerni, hogy ilyen múlttal nem lehet az első sorokban menetelni. Kiváló teljesítménnyel sem. Csak ennyi kellene még.
Így mutatunk példát utódainknak arra, hogy SOSEM SZABAD törvényt sérteni, mert az egy életre kihat.
Én így nevelem a gyerekeimet. Különösen az internet korában. Se képet, se szöveget nem tesznek fel, aminek a tartalma nem semleges. És egy kiflit sem lopunk el 14 éves korunk után, mert lehet, hogy negyvenévesen egy baromi zsíros állás úszik el rajta, ha az ellenségünk előkaparja.
Én a 14. és a 18. születésnapjukra régiesített merített papíron "intelmeket" írtam az ajándék mellé a gyerekeimnek, amiben elmagyaráztam, hogy minek mi lehet a következménye. Azt mondták, az volt a legklasszabb ajándék. (Mondjuk három hétig dolgoztam rajta.)

Netuddki. 2016.04.07. 12:51:46

@paragrafus: Na itt a másik, előszeretettel "balliberális hazaárulózó" fideszes erkölcsi díszpéldány.

Aszongya a lúzer, "kinek állt érdekében"?

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 12:52:00

@.Tibi.:

A kommunista diktatúrában jó sok dologról hozott bírósági ítéletet a bíróság, ami nem történt meg.

Gyakorlatilag a bírósági tárgyalások kimenetele attól fügött, melyik félnek (alperes, felperes) van az MSZMP KB kádereihez magasabb rangú kapcsolata.

A többi hazugság.

Megjegyzem attól hogy te Gyurcsány valagából ki se látszol, én lesazarom a Fidezst.

Viszont bemondásra 50 év után, sem most, se a jövőben, nem fogok büntetésüket letöltött embereket, pellengérre állítnai.
Csak mert nektek ehez politikai érdekeketk fűződik.
Különösen úgy nem,

- ha a teljes szakma, és szövetség, úszóstul, edzőstül az említett meghurcolt ember mellett áll ki.
Úgyanis ez őket érinti, nem engem.
- ha az összes szereplő kételkedik az erőszak tényében, olyan egykori uszodába rendzseresen járó újságírókkal együtt, mint Aczél Endre ballib média élharcos.

---
Tulajdonképpen én azon csodálkozom, hogy te kételyek nélkül akasztanál 50 évvel az eset után, a fent leírt tények figyelmen kívül hagyásával.

nyünyüge 2016.04.07. 12:54:17

@Ballib cenzúrázók réme 9:
BGY benne van a sorban, tegnap műsorában - ahol egy másik edzővel ill. Gyárfással folytatott beszélgetésével lényegében KL mellé állt - a maga "rafinált" módján.

Netuddki. 2016.04.07. 12:54:44

@Ballib cenzúrázók réme 9: Nem vagyunk egy erkölcsi színvonalon kisfácán. Csak szólok, így nem is érdekel a véleményed.

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 12:55:15

@Holle anyó:

"SOSEM SZABAD törvényt sérteni, mert az egy életre kihat. Én így nevelem a gyerekeimet."

Gratulálok ehez. Én is ebben a szellemben nevelem a gyermekeimet.

Viszont arra nem nevelem, hogy 70-80 éves emebreket lehetetlenítsen el, kívánja a halálát, kirúgását, avagy meghurcolását, egy olyan ügyben ami 50 éve történt, és amiben megbűnhődött.

Különösen akkor nem ha az elkövetés ténye és módja se teljesen tisztázott, egykori résztvevők vallomásai alapján.

Holle anyó 2016.04.07. 12:55:35

@antisystem: Szerintem tényleg hanyagolnod kellene a jogászkodást így..., hogy nem vagy jogász és finoman szólva nem látod át a helyzetet.
Mondd el a véleményedet, de ne jogászkodj, mert helytelen amit leírsz. Persze, laikusként neked is lehet véleményed, ez természetes.

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 12:57:36

@.Tibi.:

"Nem vagyunk egy erkölcsi színvonalon"

Ebben teljesen bizonyos vagyok magam is.
Elég ha csak elolvassuk a hozzászólásaid pl.
Ha levonjuk a személyeskedést akkor pont ennyi marad ezekből:

.Tibi.

Holle anyó 2016.04.07. 13:04:05

@beszédírók: Számomra kérdés, hogy a nemzetközi szövetség és egyéb sportszervezetek miként reagálnak erre az ügyre.

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 13:07:11

@nyünyüge:

Ezt nem tudtam.. De kezd érdekes lenni, ebből a szempontból is a sztori.

Gyakorlatilaga ballib média urai Gyárfás, Aczél, és Bolgár Gyuri már kiáltak ezek szerint Kis mellett.

Már csak az a kérdés mire megy ki ez az egész jól szervezett támadássorozat.
Tippem szerint Hosszú Katinka férjét akarja a ksizivárogtató beejteni Kis helyére.
De lehet simán más politikai oka is.

Holle anyó 2016.04.07. 13:08:27

@Ambiorix: Nem biztos, hogy senkit nem zavart volna, ha tudtunk volna róla.

chrisred 2016.04.07. 13:10:26

@Ballib cenzúrázók réme 9: Bármennyire is meglepő, nem én vagyok a bíró, aki az ítéletet hozta. Tehát semmi okom meaculpázni. Ha annyira erősködnek, elhiszem, hogy az úszótársadalom akkori élete folyamatos kölni szilveszter volt, amibe belecsúszhatott ilyesmi. De pont azt nem akarom, hogy engem és a többi becsületes, jogkövető magyar embert annak a világnak a túlélő jelképe, múmiája képviseljen a világban. Több tiszteletet kérünk a magyar úszótársadalomtól

Holle anyó 2016.04.07. 13:10:47

@Alick: Tényleg nem kell edző környékére engedni a gyerekeket, ha így működik a szűrés.

antisystem 2016.04.07. 13:14:40

@Holle anyó: " És egy kiflit sem lopunk el 14 éves korunk után, mert lehet, hogy negyvenévesen egy baromi zsíros állás úszik el rajta, ha az ellenségünk előkaparja."- ezt Te írtad az előbb, ugye? Most őszintén, szerinted ilyen egy normális világ, szeretsz ilyen világban élni? Nem inkább azzal kellene foglalkoznunk, hogy itt NE ilyen világ legyen, ez az ország sose lehessen az USA klónja?
Azzal meg tényleg nem látom, hogy mi a JOGI gondod, hogy az ügy momentán az Adatvédelmi Hatóság asztalán VAN, akik majd eldöntik, hogy az üggyel kapcsolatban történt-e jogosulatlan adatkezelés, vagy nem... mert úgy látom, erre reagáltál...

ps: én meg az "értékelvű-konzi"-nak mondott szülői házakat ismerem, sajnos a szükségesnél lényegesen nagyobb szinten:(( A gyerekük hamis tanúzásra rábírását simán kinézem belőlük... sőt akár azt is, hogy a gyerek eleve hazudott nekik, amikor kiderült az ügy, mert rettegett az "erkölcsi elveiktől"... hányszáz-hányezer ilyen ügyet láttunk? (szerencsére ma már az ilyenkor törvényszerű pszichológiai vizsgálaton, és ilyenkor szokott elkezdeni makogni a görénylelkületű "hűdeerkölcsös" szülő, hogy "hát én csak jót akartam, hát én..."

Holle anyó 2016.04.07. 13:21:34

@paragrafus: Miért? Te tudod, hogy k volt az áldozat? Megjegyzem a bírósági tárgyalások - alapesetben - nyilvánosak, anno a magyar és a nemzetköz sajtó névvel közölte az ítéletet, tehát többletinformációt nem adtak ki, csak előrántották az emlékezet homályából.
Az viszont már aggályosabb, hogy mi is történt a büntetés végrehajtásával és mit jelent a"rehabilitálták" és "irataikat is megsemmisítették" kitétel, amire én személy szerint nagyon kíváncsi lennék.

Holle anyó 2016.04.07. 13:25:12

@paragrafus: Akkor viszont - a kádárkor elmúltával, de legkésőbb a rendszerváltás után - Kissnek meg kellett volna kísérelnie valamilyen rendkívüli jogorvoslattal támadni a bírói döntést.

élhetetlen 2016.04.07. 13:27:25

@Ballib cenzúrázók réme 9: Azért ne ess túlzásokba. „Azt miből gondolod hogy megtörtént az erőszak ?”. Nyilván volt valami vizsgálat, kihallgatták őket, stb.. Csak nem gondolod, hogy úgy ítélnek el három embert, hogy ott sem voltak, és nem is ismerték a lányt? „Vannak olyan sztorik hogy a kiscsaj szeretett dugni”. Képzeld el, minden normális nő szeret dugni, csak nem mindegy, hogy kivel, és mikor. Az, hogy a nőnek tetszett V. Lajos, és nem szokványos, hogy valaki egy uszoda területén lakik, és bedől a gyere, megmutatom hol éleknek, életszerű, és még az is benne lehetett, hogy még mindig egy közösségi térben van, nem veszélyes. Az már ciki, hogy a srác erőszakoskodik, pedig a lány mondjuk, még csak ismerkedni akar. De hogy a srác beengedi a két havert! Na, ne már! (mno.hu/belfold/csoportos-nemi-eroszak-miatt-ult-kiss-laszlo-1336105).

Holle anyó 2016.04.07. 13:58:59

@antisystem: Bizonyos pozíciókhoz nem csak tiszta erkölcs bizonyítvány kell, hanem nemzetbiztonság vizsgálat is. Én dolgoztam kormánytisztviselőként nem vezető beosztásban(!!!), ahol c típusú nemzetbiztonsági átvilágításon estem át. A diplomám újraellenőrzésétól kezdve a külföld ismerőseimig, a szexuális beállítódásomig mindenről, még a szabálysértési múltamról is be kellett számolni, amit leellenőriztek. Nem az a lényeg, hogy elkövettem-e, hanem az, hogy eltitkoltam-e, mert ha igen, akkor zsarolható vagyok.a zsarolható ember pedig nemzetbiztonsági (és egyéb) kockázatot jelent.
Tehát ne gyere a tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal, mert az csak átlagos társadalmi pozíciókban elegendő. Semmi esetre sem elegendő Kiss esetében.

én csak hallgatok 2016.04.07. 14:00:13

Aki azt nehezményezi, hogy egy emberről egy 55 év előtti cselekedete miatt véleméynt mondanak és jaj szegény ő, már régen jó fiú lett, nem kellene a karrierjét elkaszálni, az számolja ki, hogy moat mennyi éves az öreg és NEM a megéhetése van veszélyben, hanem abból nem kérnek sokan, hogy ő KÉPVISELJE a sportot, ilyen múlttal. Melleseleg ilyen idősen már más, halandó már régóta nyugdíjas, még a felemelt nyugdíjkorhatár ellenére is. Jól mondták mások, a tettéről Ő biztosan tudott, de mégis elvállalta az egyre magasabb megbízásokat, nem is gondolt rá, hogy egyszer ki fog derülni. Ez és az egész ügy kezelése a MÚSZ részéről az ő erkölcsi szintjüket jellemzi. Nehogy már azoknak kelljen szégyenkezni, akiknek abban az időben is voltak erkölcsi meggyőződésük, tartásuk és nem csináltak meg ennél kisebb fajsúlyú "bűntettet", mert ellenkezett a meggyőződésükkel. Mostanában divat az erkölcsöt lenullázni, hiszen az a szent, hogy mi van leírva, mit is ír hogyishívják, a háttér alkukkal és szándékos kiskapukkal telelírt BTK. Ezért érzékelhetjük, hogy a jog és az igazságszolgáltatás elszakadt egymástól, ami nagyon szomorú. Az ilyen jogi csűrcsavarás miatt nem lehet azt mondani egy gyereknek, hogy rendesen viselkedjél, mert a drágalátos szülők rögtön elkezdik habzó szájjal követelni, hogy hova van leírva, hogy a földre köpni tilos. Majd eljutunk vissza arra szintre, ahol ezt is le kell írni, mert különben nem értik, hogy miért is ciki ez. Mint ebben az ügyben is sajnos sokan nem értik, hogy ez az ügy gáz a szövetségnek, ezen kersztül sportra és az utánpótlásra és tágabb értelemben a társadalmi morálra. Akik megakarják őrizni erkölcsi tartásukat, fogják magukat és tovább állnak, vagy a gyerekeiket küldik el boldogabb helyre, ahol nem biztos, hogy apénz több, de ha jobban érzi magát az ember, már nyereség. A kik meg maradnak ebben az erkölcsi fertőben, azok közül meg sokan nem akarják elfogadni, hogy ez így alakunak dolgok, és vannak akik még élvezik is a dagonyázást.

Holle anyó 2016.04.07. 14:04:11

@élhetetlen: Nyilvánvaló, hogy csoportos elkövetésnél nehezen hihető a nő esetleges tiltakozásának elkövető részéről történt "félreértése".
Azt egyébként nem értem, hogy miért éppen Kiss kapta a legsúlyosabb büntetést, hiszen nem az ő lakásán történt és nem ő hívta oda a többieket.

paragrafus 2016.04.07. 14:04:44

@Holle anyó: Ha ezt megtette volna (csak vélelmezem), akkor azzal előkaparta volna ezt az ügyet. Gondolom, neki meg pont az volt a szándéka, hogy amennyire csak lehet inkább feledésbe merüljön. Mert azért ő is szégyelli.

paragrafus 2016.04.07. 14:18:30

Amúgy pedig végigolvasva a kommenteket itt és más portálokon, ahol ugyanez a téma, rendkívül figyelemreméltóak a reagálások.
Ugyanis úgy vettem észre (összeségében), hogy ez az ügy és a közvélemény hozzáállása valójában nem arról szól, hogy Kiss László akkoriban mit követett el, ha egyáltalán az és úgy történt, ahogy ezt a bedobott gumicsont hullámai gerjesztettek.
Hanem sokkal inkább arról, hogy Kiss László - állítólagos akkori, 55 évvel ezelőtti tettéhez hogyan viszonyul a jelenlegi társadalom, a ma emberei. Mi a véleményünk egy több, mint fél évszázaddal történt eseményről a "ma" vonatkozásában és hogy ítélünk meg egy embert annak tükrében, hogy sokkal jobb és pozítívabb képünk van róla a cselekmény utáni időszakot illetően.
És ez több, mint tanulságos.
Maga a jelenség is megérne önmagában egy misét.
Különösen, hogy gyakorlatilag az értékítéletét szinte mindenki (majdnem kivétel nélkül) arra a bedobott ítéletre alapozza, amelynek valóságtartalma vitatható és semmi más nem támasztja alá annak esetleges helytállóságát.
Állítólag az áldozat szülei az akkori korban magas rangú és befolyásos rendőrök voltak, akik kapcsolatokkal rendelkeztek. Úgyhogy (ha ez igaz) már önmagában ez a körülmény megkérdőjelezhetővé teszi az ítéletben foglaltak helytállóságát.
Ezért én továbbra is fenntartom: szeretnék egy olyan másik bizonyítékot is megismerni, amely minden kétséget kizárólan és hitelt érdemlően alátámasztja, hogy ami az ítéletben van az úgy igaz, ahogy az oda le van írva.

Holle anyó 2016.04.07. 14:32:02

@antisystem: Nincs jog gondom az adatvédelmi résszel, már csak azért sem mert nem ismerem a részleteket. Észleltem, hogy a korábbi sajtóértesüléseken túl többlet-információt, adatot nem közöltek most sem. Ezért kérdeztem rá, hogy a sértett nevét ismeri-e, mert az az eddig megjelentekhez képes új adat lett volna, ami tényleg aggályos LEHET.
A világ nem csak USA contra Magyarország dimenzióban létezik (pláne, hogy ott angolszász jogrendszer van, ami jelentősen eltér a mienktől és én félelmetesnek tartom a laikus-bíráskodást saját, népi ülnökös tapasztalataim alapján is).
Olyan társadalomban szeretnék élni, ahol az erkölcsös élet elnyeri méltó jutalmát és az erkölcstelen ember nem kerülhet helyzeti előnybe a tisztességessel szemben pusztán azért, mert az erkölcstelenség, mint zsarolhatósági potenciál egyenesen feltétele a társadalmi érvényesülésnek.
És ha most nem állunk a sarkunkra pl. a Kiss ügyben, akkor ez a jelenség csak izmosodni fog.

Holle anyó 2016.04.07. 14:36:17

@paragrafus: bedobott ítéletre alapozza, amelynek valóságtartalma vitatható és semmi más nem támasztja alá annak esetleges helytállóságát.

Magadnál vagy ilyenkor?????

Ezen az alapon MINDEN ítélet megkérdőjelezhető 50 év múlva?

nu pagagyí 2016.04.07. 14:37:23

Volt valami példabeszéd, ami úgy kezdődött: "Az vesse rá az első követ...".
A kőhajigálók nagy számát tekintve, úgy tűnik, ez az ország az erkölcs televénye.

csak egy néző 2016.04.07. 14:38:28

@paragrafus:
Szerintem ebben az ügyben már nem is arról van szó, hogy megtörtént e és hogy történt, hanem az erkölcsi részéről. Elismerve a munkásságát, sikereit, nem becsületesebb, erkölcsösebb, okosabb lett volna Kiss László részéről, (mert tudnia kellett, hogy nincs olyan titok, ami ki ne derülne), ha akkor, amikor kinevezték alpolgármesternek, díszpolgárnak, uszodát neveznek el róla, tájékoztatja erről a "baklövéséről" az őt kinevező plénumokat?
Most így a botrány kitörésekor kell megtudnia Százhalombatta önkormányzatának ezt a dolgot, így igen nehéz helyzetbe hozta a város vezetőségét.
Meglátásom szerint a Hosszú Katinka ügy után számíthatott arra, hogy nem lesz lezárva a történet.
Vajon most mit fog neki tanácsolni Orbán Viktor telefonon?

antisystem 2016.04.07. 14:39:01

@Holle anyó: "Én dolgoztam kormánytisztviselőként nem vezető beosztásban(!!!), ahol c típusú nemzetbiztonsági átvilágításon estem át." - szegény:( :) - én ab ovo nem tűrném az ilyesmit, és messze nem azért, mert bármit is titkolni akarnék, szimplán elvből... erről különben van egy saját sztorim is, még az első Viktor-kormány működésének elejéről, 1998-ból. Kitalálták ugye ezt a drogagybajt, és elkezdtük körbejárni páran a problémát, amihez természetesen hozzátartozik a "túloldal" - ez esetben az MDF-FIDESZ kormány - álláspontjának alapos ismerete is, vagy mifene - se addig, se azóta nem jártam annyit pártrendezvényekre:) Da a sors elvezérelt az akkori Dávid-minisztériumba (IM:)) is, ahol valami főosztályvezető-féle ember ismertette a minisztérium álláspontját. Na, és amikor pont ezt a "c tipusú átvilágítást" hozta szóba, és a karrier kérdését, és hogy ezzel összefüggésben miért kell gyerekkortól kezdve ilyen meg olyan szabálykövetően élni - azon a ponton nem bírtam tovább, szakadt a cérna, és meglehetősen hangosan megjegyeztem, hogy "lehet így is gondolni... de akkor a saját taknyotokon fogtok kicsúszni innen 4 év múlva" - és ugye akkor ez is történt...
És akkor jött Megyó, és vele Bárándy, aki laza mozdulattal kilikvidálta az anno 166/A §-t a Btk-ból, egy mozdulattal űberelve Ibolyáék minden beteg "zéró-toleráns" ámokfutását... és az ember rájöhetett, hogy nem a "jobb"-bal, meg nem is a "bal"-lal van baj, hanem az egész politikai elittel, úgy, ahogy van... ahogy most épp a Gyurcsány féle DK terjeszti itt legnagyobb vehemenciával az atlanti neokon értékrendi pestist.

paragrafus 2016.04.07. 14:41:32

@Holle anyó:
Nem egészen. Nem minden ítélet.
Csak azok, amelyek a rendszerváltás előtt születtek.
Már mondtam, hogy a Nagy Imre per bírósági anyaga sem a tényeket, a valóságot és az igazságot tartalmazta.

Holle anyó 2016.04.07. 14:49:54

@paragrafus: Nekem is volt olyan szabálysértési ügyem, amit jogszerűtlennek tartottam (5000.- Ft szimbolikus összegű bírság volt, mert úgy gondolták, ezt még benyelem), ügyész óvás kezdeményezésén át Alkotmánybíróságig mentem vele. Mert meg voltam győződve az igazamról,. Ha csak a saját munkadíjamat nézem, több, mint másfélmillió Ft-nyi időt áldoztam rá. :)
Végül azon buktam el, hogy idő közben hatályon kívül helyezték az alapul szolgált hülye jogszabályt és az Alkotmánybíróság már nem dönthetett, de ha bármikor előkerülne az ügy, doboznyi bizonyítékom van arra, hogy harcoltam érte, egy kétsoros minősíthetetlen szakmai színvonalú VIII. kerületi önkormányzati "határozat"-tal szemben szakmai tanulmányokat írtam.
Ha Kiss-t érdekelte volna a saját erkölcsi hitele (pénze pedig volt rá bőven) jó ügyvédekkel nemzetközi bírói szerv elé vihette volna az ügyét.... ha úgy érzi, hogy jogszerűtlen volt a döntés.
Senki nem tudta volna meg.

Holle anyó 2016.04.07. 14:53:08

@paragrafus: A rendszerváltás 25 éve volt. Tehát akkor minden ítélet megkérdőjelezhető 50 év elteltével.
Nagy Imrét ne keverjük ide, mert az politikai ügy volt, Kiss ügye pedig köztörvényes.

Holle anyó 2016.04.07. 15:04:54

@antisystem: A a drogpolitika egy egészen speciális büntetőpolitikai kérdés, részemről legalizálnám és állami monopóliummá tenném, de ez mellékes.
A nemzetbiztonság átvilágítás pedig hasznos és védelmet jelent a zsarolhatóság szempontjából, tehát én támogatom. Ennek köszönhető, hogy sok meleg közszereplő coming out-ol, innentől kezdve a zsaroló fújhatja.

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 15:12:08

@Holle anyó:

A kommunista diktatúrába minden bírósági ítélet megkérdőjelezhető, ahol belefolyt bárki aki kapcsolati tőkével rendelkezett.

Márpedig ebben az ügyben a lány szülei magasrangó komcsik voltak, és erőst belefolytak az ügybe, több akkoriban élt, és az uszodai életben aktívan részt vett ember szerint is.

Többbek között Aczél Endre ballib média modul szerint:

„Maga az ‘áldozat’ - egy ismert sportolónő nagyon szép édesanyja - nem is akart ügyet csinálni, a szülei erőszakoskodtak.”
„Egy szülőnek nem épp élmény, hogy a lányuk szeret, hogy is mondjam, kefélni.”
„a példastatuálás vágyától hajtva a bíróság helyt adott az óhajnak”
„Soha nem bizonyosodott be, hogy ‘lefogták’. Ezt csak szülői bíztatásra ő mondta a bíróság előtt. “
„Fogalmatok sincs róla, hogy hány úszócsaj és szép fürdőző lány volt, akit legalább három jóképű fiatal úszófiú ‘megerőszakolt’. Tömegével. A vadászat vég nélkül folyt és nem eredménytelenül”.

nyünyüge 2016.04.07. 15:12:43

@Holle anyó: például azért, mert a végzés szerint ő akkor követte el az erőszakot, amikor az áldozat már egyértelműen védtelen volt.

antisystem 2016.04.07. 15:13:08

@Holle anyó: "Olyan társadalomban szeretnék élni, ahol az erkölcsös élet elnyeri méltó jutalmát" - azt kell mondanom, hogy ez esetben - bocs - nagyon rossz helyre születtél, Közép-Európa történelme az elmúlt 500 évben (lehet, hogy előtte is, azt nem tudjuk) kb arról szólt, hogy az önkéntes jogkövető magatartás mindig elnyerte a maga méltó büntetését. Ugye, aki sorakozott, amikor azt mondták, hogy sorakozni kell, mindig azt vitték elsőnek - legfeljebb az változott, hogy éppen hova... frontokra golyófogónak, náci rámpára, málenkíj robotra, mikor épp hova... ez képezi a mai Közép-Kelet-Európai szocializáció alapját.
Hidd el, én is tisztában vagyok vele, hogy a világ nem csak az USA-ból áll, de az a nagyjából tökéletes ellentéte az előbb leírtaknak... ahol a rendszerben való hit a létezés alapja.
(tegnap, a másik fórumon való beszélgetésünkkor írtam egy zárójeles megjegyzést, amikor felhoztad a gólyatábori esetet, de láthatóan elsiklottál felette - igaz, én tettem zárójelbe... "(abban a sztoriban anno a dékán első nyilatkozatán sült el az agyam)" -írtam. Megvan neked a dékán első nyilatkozata?)

nyünyüge 2016.04.07. 15:17:35

@Ballib cenzúrázók réme 9: szerintem hülye lenne HK férje beállni szövetségi kapitánynak Magyarországon, ki nem nézem belőle.
Az idézett hir24 cikkben egy debreceni edző pályázik erre a helyre, az sokkal hihetőbb verzió.

tantum verde 3 2016.04.07. 15:17:43

@Dorinda41:
A gyilkosokat is hagyják a büntetésük letöltése után visszatérni a társadalomba.
Ő meg nem gyilkolt, sőt, vannak olyan állítások is, hogy erőszak sem volt, csak a lány szülei kényszerítették a lányukat a feljelentésre, miután kiderült, hogy hagyta magát partiba vágni.
Egyébként mindenki tudhatott róla, mi történt, benne volt az akkor újságokban, névvel együtt.

Ha van bizonyítékod róla, hogy molesztált bárkit azóta, akkor állj elő vele, ha nincs, akkor meg ne vádaskodj.
Egyébként ha történt is erőszak, NEM gyerekkel, hanem felnőtt nővel szemben történt. Szóval eleve nem értem a molesztálást.

tantum verde 3 2016.04.07. 15:20:17

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Letöltendőre, és le is töltött 20 hónapot, de nem a bűntettet, hanem a bűnöst.

"amikor a menekültek erőszakolnak, akkor ugyanazok kiáltanak vérbosszúért, akik most Kisst felmentik"

Én pont fordítva látom, amikor menekültek erőszakolnak, akkor azok állnak ki mellettük elvtelenül, aki most Kisst ki akarják végezni.
Érdekes, ilyenkor hogy eltűnik belőlük a magukra erőszakolt liberalizmus.

antisystem 2016.04.07. 15:23:03

@Holle anyó: ... "Ennek köszönhető, hogy sok meleg közszereplő coming out-ol, innentől kezdve a zsaroló fújhatja." csak egyet tetszel elfelejteni, azt, hogy az ilyen átvilágítások meg Coming outok meg ördög tudja mik alapján különböző listák készülnek evidens módon, némelyikről tudsz, némelyikről nem, némelyik hivatalosan és némelyik magánszorgalomból. Honnan tudod, hogy 10 vagy 20 vagy 30 év múlva egy ilyen lista alapján kit hova hívnak majd sorakozni? ("sorakozás", ld előző hozzászólásom)
Lenne egy nagyon egyszerű kérdésem: rólam huszonéve egyszer ujjlenyomatot vettek a yardon egy olyan ügyben ahol gyanúsítottnak indultam, majd kb 2 óra múlva átlényegültem "érdektelen tanú"-nak... valami lakásbetörés téma a közelben.. Ugye ilyen esetben törvény van rá, hogy a tőlem levett ujjlenyomatot szabályozott időn belül meg KELL semmisíteni. Rá mernéd tenni a nyakad, hogy az én ujjlenyomatom nem szerepel már sehol, semmiféle nyilvántartásban, semmiféle "háromezres" alapján, vagy csak úgy a szisztéma tehetetlenségénél fogva? Ugye nem? Nem is engedném:)))

tantum verde 3 2016.04.07. 15:23:50

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Bocs, de hogy gondoltad, rakják ki az uszoda bejáratához óriásplakáton, hogy az edzőt 25-30-40-55 éve elítélték nemi erőszakért, amit leült, és azóta a társadalom rendes tagja?

Aki akart, tudhatott róla, annak idején megírta a teljes magyar sajtó.

tantum verde 3 2016.04.07. 15:41:16

@Tibi !:
Ja, volt nyomozás, úgy, hogy az áldozat (az állítólag megerőszakolt nő) apja rendőr volt.
Nyilván teljesen objektív módon történt minden.

tantum verde 3 2016.04.07. 15:44:36

@Holle anyó:
Bocs, de azért kellett neki a törvénysértés után vagy 25 év kemény munka, mire ismert ember lett, és fokozatosan került előre, megdolgozott érte.

Gondolom, szerinted az lenne az életszerű, ha az uszoda bejáratánál óriásplakáton hirdetnék, hogy mit követett el ÁLLÍTÓLAG fiatalkorában, és mennyit ült érte.
Ja, nem.
Próbáltál már gondolkozni? Úgy értem, életedben valaha.

paragrafus 2016.04.07. 15:44:58

@Holle anyó: ...."Végül azon buktam el, hogy idő közben hatályon kívül helyezték az alapul szolgált hülye jogszabályt és az Alkotmánybíróság már nem dönthetett"....

Holle anyó!
Bár ez a kérdéskör nem tartozik szorosan a témához, mégis válaszolok neked erre.
Alapvetően nagy tévedésben vagy, téged félrevezettek, vagy félreinformáltak.
Ugyanis ha egyedi konkrét ügyben, mint érintett fordulsz az Alkotmánybírósághoz, akkor alkotmányjogi panasz keretében - amennyiben az adott jogszabály a konkrét ügy keretében alkalmazásra került - az Alkotmánybíróságnak akkor is kötelessége vizsgálni, ha az a jogszabály időközben hatályon kívül lett helyezve.

tantum verde 3 2016.04.07. 15:48:05

@chrisred:
Valójában nemcsak az úszótársadalomé, minden sportban ez ment.
Még a 80-as évek végén is. Sőt, olvasd el, miket írnak élsportolók arról, mi megy az olimpiai falukban. Nagyjából dugás éjjel-nappal.

paragrafus 2016.04.07. 15:54:04

@Holle anyó:
...."Nagy Imrét ne keverjük ide, mert az politikai ügy volt, Kiss ügye pedig köztörvényes"...

De bizony idekeverem, mert amilyen szempontból és aspektusból hivatkozási alapként igyekeztem párhuzamot állítani, abból a szempontból teljesen irreleváns, hogy az egyik politikai ügy volt, míg a másik köztörvényes. A fenti téma kapcsán ennek a szempontnak abszolúte nincs jelentősége.
Annak van, hogy az akkori időkben - amikor bizony gyakran előfordult, hogy ítéleteket megrendeltek - akkor a bírósági ítéletekben bizony gyakran a koholt vád szerinti előre megfogalmazott, de valójában hamis "tényállást" írták le. Az AVH akkoriban politikai téren megbízhatatlanokkal szemben szívesen alkalmazta azt, hogy papíron köztörvényes bűncselekménnyel vádolták meg az érintettet, ehhez kreáltak legendát, majd ez került a bírósági jegyzőkönyvbe, végül az ítéletbe. Miközben köze nem volt ennek a valósághoz. Ahogy a Nagy Imre perben sem.
És talán a Kiss László ügyében sem.
Ezért mondom azt, hogy mielőtt pálcát törnénk Kiss László akkori cselekménye felett, előbb fel kellene mutatni még valamilyen olyan bizonyítékot, amely HITELT ÉRDEMLŐEN és PERDÖNTŐ módon bizonyítja, hogy ami akkoriban ez ügyben történt, az egy az egyben megegyezik azzal, ami a napvilágot látott ítéletben van.

tantum verde 3 2016.04.07. 15:54:20

@Holle anyó:
Ja, egy köztörvényes ügy, ahol a sértett oldalán magas rangú rendőri vezetők álltak.
Ami nyilván egyértelműen támogatta az objektív vizsgálatot.

tantum verde 3 2016.04.07. 15:56:48

@nyünyüge:
Az mondjuk külön érdekes, hogy ha a csaj nem volt már magánál, honnan tudta, hogy Kiss is megdugta.
Cseppet sem gyanús, mi?

nyünyüge 2016.04.07. 16:01:05

@tantum verde 3: azért kezdesz túlmenni minden határon:
1. a védtelen és az öntudatlan nem azonos fogalmak.
2. olvastál a periratokban olyat, hogy KL tagadta az aktust?
3. ha tisztán koncepciós ügy lett volna, akkor szerinted ezt a három elkövető közül egyik sem hozta volna előbb később, mint igazságtalan meghurcoltatást?

antisystem 2016.04.07. 16:09:36

@paragrafus: Nézd, azt mondom Tatárszentgyörgy, vagy azt mondom, hogy Mór, vagy esetleg azt, hogy Tánczos... nem kell ehhez a direkt politikai beavatkozás ahogy nem kellett 50 éve se, untig elég egy társadalmi nyomás, ami "példát statuáló ítéletet" vár - lásd az utóbbi kettő, vagy egész egyszerűen a lustasággal és trehánysággal párosuló mundérféltés, mint a Tánczos ügy, Tatárszentgyörgy esetén. A három esetben ugye az is a közös, hogy minden, az üggyel kapcsolatba kerülő hivatalos szervezet nagyon mélyen alulmúlta és tette hiteltelenné önmagát... tök függetlenül attól, hogy hol, ki, mit követett el...

antisystem 2016.04.07. 16:10:38

@nyünyüge: Szerinted elévült ügynél (ami ugye ez esetben olyan 1970 körül következett be) mód volt perújrafelvételre? Kérdezem, mert nem tudom. Te tudod?

tantum verde 3 2016.04.07. 16:10:56

@nyünyüge:
Ja, kezdek túlmenni, mi, mert nem illik a baromsághalmazba, amit összehordasz...
Te olvastad a periratokat?

"a három elkövető közül egyik sem hozta volna előbb később, mint igazságtalan meghurcoltatást"
És mivel tudták volna bizonyítani az igazukat, agyaska?

Az 1960-as években magasrangú rendőri vezetőkkel (szülők) szemben nyilván kurva sok esélyed lehetett.

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 16:11:12

@paragrafus:

Már csak azért is érdemes idekeverni mert annak a pernek a leiratából, viszonylag pontos képet kaphattunk az akkori bírósági tárgyalásokról.

Ha egy pártfunkci eldönötte mi a büntetésed, akkor az lett a büntetés.
Nincs apelláta.

pl:
"Nagy Imre védője, a már súlyos beteg 74 éves Bárd Imre hangot adott annak, hogy védence nem hogy a szocialista rendszer megdöntését nem akarta, hanem ellenkezőleg: éppen azt mentette, ami menthető volt, s ezenfelül minden változást az akkori pártvezetés tudtával és beleegyezésével vitt végbe. Vida Ferenc ekkor felháborodva ezt mondta „Figyelmeztetem a védőt, hogy ha nem hagyja abba pártunk és kormányunk vezetőinek rágalmazását, a vádlottak padján találja magát.” A tárgyalássorozat alig egy hét alatt véget ért, filmfelvétel is készült róla, melynek titkosítását csak 2008-ban oldották fel."

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 16:12:56

@nyünyüge:

Mikor később ??

A Nagy Imre per titkosított anyagait csak 2008-ban oldották fel pl..

Nem elfelejteni kommunista diktatúra idején, az történt amit apártunk és kormányunk jónak látott.

Minden esetben.

tantum verde 3 2016.04.07. 16:15:23

@élhetetlen:
"Csak nem gondolod, hogy úgy ítélnek el három embert, hogy ott sem voltak"

Erre csak annyit mondanék: Kaiser Ede, Mór.

Guglizz rá. Kicsit súlyosabb eset, mint egy sima nemi erőszak.

élhetetlen 2016.04.07. 16:55:25

@tantum verde 3: Nézd egy kicsit másként. A „sértett oldalán magas rangú rendőri vezetők álltak”. a „sportoló” oldalán meg azok, akik azt akarták, hogy versenyezzen. Ha nem történt semmi, akkor el sem engedik ítélni. Így beérték azzal, hogy jó, de majd időben kihozunk. meg is tették. „ha a csaj nem volt már magánál, honnan tudta, hogy Kiss is megdugta.” . Ez jó! Feltételezem, hogy a fiúkat külön-külön hallgattak ki. Kis két hónappal ezelőtti futámát végigolvasva, mármint azt, amit Hosszúval kapcsolatban nyilatkozott, egyik mondata ütötte a másikat, és zsinórban hazudott. Ennyi ésszel, ad abszurdum, még azt is el tudom képzelni róla, hogy azt mondta, hogy én már nem is erőszakoltam meg, mert nem tiltakozott. Ja, ájult volt. Nem kell, hogy a nő emlékezzen, a három fiú (saját magát mentendő), nyilván adott egy összerakható esetleírást. Én sem tudom, csak gondolom. De még így sem gyanús.

nyünyüge 2016.04.07. 16:57:40

@tantum verde 3: az áldozat mellett ott volt a magas rangú rendőr szülő, a sportolók mellett ott volt a klubjuk és a sportsikerekben propaganda okokból szokásan ezerrel elkötelezett állam. Ha nem lett volna ott, akkor KL nem folytathatta volna pályafutását azonnal (már az szabadulás évében újra versenyzett).

tantum verde 3 2016.04.07. 17:01:48

@élhetetlen:
@nyünyüge:
Ha egy magas rangú rendőr volt az egyik oldalon, akkor kurvára nem számított, ki van a másikon.

Volt olyan válogatott focista (Szűcs Sándor), akit - igaz, 56 előtt - ki is végeztek külföldre szökésért, pedig maga Puskás Öcsi járt közben az érdekében, aki akkor tényezőnek számított.

Szóval hagyjuk a rizsát.

antisystem 2016.04.07. 17:03:43

@nyünyüge: ez szerinted válasz arra, amit kérdeztem? Mert nekem nem úgy tűnik... de megkérdem akkor újra:
Szerinted elévült ügynél (ami ugye ez esetben olyan 1970 körül következett be) mód volt perújrafelvételre? Kérdezem, mert nem tudom. Te tudod?
(lehetséges válaszok: a, "igen, így meg úgy", b, "nem, én se tudom")

(a linkelt cikkel már találkoztam)

élhetetlen 2016.04.07. 17:07:06

@tantum verde 3: „Kaiser Ede, Mór”. Nem keresek rá, de nem hiszem, hogy sok hasonlóság van az ügyben. Van ilyen, nem tagadhatom, a rendfenntartás messze nem tökéletes, ráhúzták, mert voltak már ügyei, de, hogy három sportolóra csak úgy ráhúznak valamit, az más.

nyünyüge 2016.04.07. 17:10:30

@tantum verde 3: 1951 és 61 között nagyon sok minden történt és sokminden változott. És egy köztörvényes ügyet nem kevernék egy politikai koncepciós perrel (a történetet most olvasom a Wikipédián).

élhetetlen 2016.04.07. 17:13:07

@tantum verde 3: Jó, te tudod, Kis egy jellemóriás, most sem hazudozik össze-vissza, csak nem érti, hogy mi a baj vele, te sem érted, úgy, hogy tényleg hagyjuk.

nyünyüge 2016.04.07. 17:15:54

@antisystem: Perújrafelvételről én nem beszéltem. De ha engem igazságtalanul elítéltek volna huszonéves koromban egy ilyen súlyos ügyben, aztán később sikeres és a nyilvánosság előtt dolgozó ember lesz belőlem, akkor a következő ötven évben találtam volna módot arra, hogy előjöjjek társaimmal együtt az igazsággal.

csak egy néző 2016.04.07. 17:21:45

Az ügy okafogyottá vált.

"Lemondott Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya"

tantum verde 3 2016.04.07. 17:22:03

@élhetetlen:
@nyünyüge:
Hoppá, seggfejkéim, akkor mégiscsak előfordultak ilyenek?

1961 valamivel más volt, de azért nagy különbség nem volt, a rendőröknek bizony ugyanolyan hatalmuk volt. Nemcsak akkor, hanem még a 70-es években is, ami pedig bizony már tényleg sokkal enyhébb időszak volt. De ha egy rendőr börtönbe akart juttatni, akkor bizony még 1975-ben is börtönbe kerültél, ha maga az atyaúristen védett, akkor is.

Kiss nem hazudozik, sosem ismerte el az erőszakot, azt ismerte el, hogy erőszak vádjával börtönbe csukták.
Kurvára nem mindegy.

nyünyüge 2016.04.07. 17:31:19

@tantum verde 3:
Na jó.
Tehát eljutottunk odáig, hogy a rendőr szülő becsukatott három ártatlan "rendes ember" sportolót. Csak mert megtehette.

Amúgy Kiss azt mondta, hogy súlyos dolgot követett el, amiért megbünhődött.

élhetetlen 2016.04.07. 17:39:32

@tantum verde 3: Egy kicsit elcsúsztál. Nem mondom, hogy tudom mi történt anno, azt csak feltételeztem. Az, ami tény, hogy két hónapja a sajtó nyilvánossága előtt hazudozott Hosszúval kapcsolatban, de durván, és sokáig, azt viszont a saját nyilatkozataiból láttam. Ez már nem a hiszem, nem hiszem kérdés.
„Hoppá, seggfejkéim, akkor mégiscsak előfordultak ilyenek?”. Igen, ezért ellenzem a halálbüntetést, mert nem visszafordítható a tévedés, de ennek semmi köze nincs Kis jelleméhez. És az, hogy ilyen is van, nem igazolja azt, hogy Kis ártatlan volt anno. Kösz a seggfej megszólítást, viszonzom!

antisystem 2016.04.07. 18:06:55

@nyünyüge: Attól függ... HA tudom bizonyítani az állításom, akkor igen. Ha nem tudom, vagy úgy itélem, hogy azzal mást sároznék, akkor örülnék, hogy végre elült az egész. Pláne, hogy pont a szexuális bűncselekmények témaköre egy nagyon ingoványos terület, szemben mondjuk a lopással vagy a gyilkossággal, ami mindenhol kb ugyanúgy néz ki. Tudod, a mai napon is áll az, hogy aki Madridban ebben a témában törvénytisztelő polgár, az az USA tagállamok jó részében élet hosszan nyilvántartott és megbélyegzett, életfogytiglani börtönbüntetéssel fenyegetett szexuális erőszaktevő és ragadozó. Szóval ezek az ügyek ritkán feketék és fehérek, és nagyon gyakran szürkék - ha tetszel érteni.

nyünyüge 2016.04.07. 18:24:42

@antisystem:
Nem baj. Olvasom KL már úgy látja, hogy van értelme perújításnak. Miközben a sértett fél halott.
Hát gratulálok.
hvg.hu/itthon/20160407_Kiss_Laszlo_most_akar_perujitast

antisystem 2016.04.07. 18:32:41

@nyünyüge: Mihez? Ahhoz, hogy az emberiség Menyhért Mészáros László nevű selejtje rejtély, hogy milyen okból - remélem ez is ki fog derülni - sikeresen belekényszerítette ebbe a méltatlan helyzetbe, egy olyan eljárásba, ahol az eltelt 55 év okán már lehetetlen bárminek az objektív bizonyítása?
Megvan neked ez a fazon?
index.hu/belfold/1989/2009/10/01/nagy_bando_szetver_egy_seprut_a_kacsa_foszerkesztojen/
Anno igencsak megtapsoltuk ezt a mutatványt...

tantum verde 3 2016.04.07. 19:47:40

@antisystem:
Néhány úszó most is megtehetné ezt az illetővel.
Ha kell, a szükséges seprűk költségét állom.

tantum verde 3 2016.04.07. 19:48:15

@nyünyüge:
Idéznéd pontosan, és azt is, hogy hol mondta?

chrisred 2016.04.07. 19:59:21

@tantum verde 3: Vagyis a rendőr bosszút akar állni Kiss Lászlón, konstruál a semmiből egy köztörvényes erőszakolási ügyet, amit az ügyészségen, elsőfokú és fellebbviteli bíróságon simán keresztülvisz. Eddig oké. Aztán a jogerős ítélettel a bosszú áldozata egy szanatóriumnak megfelelő intézetben héderel, majd az ügy súlyosságához képest nevetségesen rövid idő után újra kint van, és ott folytatja a karrierjét, ahol abbamaradt.

Hát ez nagyon életszerűen hangzik. Valójában egy magas szintű káder minden bírósági hercehurca nélkül ketté tudta törni egy átlagember életét. Csak éppen Kiss László nem volt átlagember, hanem olimpikon nagy hátszéllel, és innen kezdve megint kétesélyes, hogy mi volt az alapszitu, és kinek az érdekében lett felülről manipulálva ez az egész folyamat.

tantum verde 3 2016.04.07. 20:20:22

@chrisred:
Nevetségesen rövid idő? A harmadolás meg a jó magaviselet beszámítása akkor is létezett már, és 21 hónap nem annyira rövid idő.

"bosszú áldozata egy szanatóriumnak megfelelő intézetben héderel"
Örülnék, ha egyszer bekerülnél egy ilyen szanatóriumba 20 hónapra, hátha megváltozna a róla némiképp a gondolkodásod (már ha van olyanod).
Végül is Recsk is egy szanatórium volt ezek szerint, egészséges fizikai munka jó levegőn.

"olimpikon nagy hátszéllel" - igen, lehet, hogy ezért nem Vácra került.
És lehet, hogy ezért "csak" ez lett belőle és nem súlyosabb, mondjuk hazaárulás vagy bármi egyéb.
Ekkor 2,5 évvel vagyunk Nagy Imre halálra ítélése után.
Kicsit más világ volt, mint amit te huszonéves fejjel elképzelsz.
(Pedig ha nagyon akarnak, még most is meg tudnak szopatni, lásd Kaiser Ede, akinél csak a véletlenen múlt, hogy kiderült, hogy Mórban ártatlan, hiába hangoztatta végig, hogy a környéken sem járt, és erre tanúi is vannak.)

tantum verde 3 2016.04.07. 20:21:29

@chrisred:
És akkor Polt Péternél kicsit még szarabb, hatalomseggnyalóbb ügyészek voltak.

nyünyüge 2016.04.08. 07:25:38

@tantum verde 3: Nem tudom idézni. Tévében láttam, az első rövid reakcióinak egyike volt. Nyilván az írott tudósításokban is megtalálható pár órás munkával.

nyünyüge 2016.04.08. 12:21:41

@tantum verde 3:
Véletlenül rábukkantam:
"Kiss László kedden a Népszabadságnak nyilatkozva még azt mondta, „megbűnhődtem az akkori bűnöm” .
„Soha nem hallgattam el a történteket. Soha nem tudtam és nem is fogok túllépni rajtuk” – nyilatkozta kedden a lap megkeresésére, amihez a cikkben hozzáteszik, hogy „nem felejtették el a történteket, az 1961-es bűne úszóberkeken belül mindig is ismert volt, és olykor vissza is köszönt”.

vs.hu/sport/osszes/ettol-lett-meg-kinosabb-a-kiss-ugy-0408

Amúgy érdekes nagy csönd lett itten, amióta KL lemondott.

antisystem 2016.04.08. 12:56:46

@nyünyüge: "Amúgy érdekes nagy csönd lett itten, amióta KL lemondott."

Miért, miről szeretnél beszélgetni? Arról, hogy a lemondás óta végre megjelennek érdemi infók is a médiában, amik érdekes módon pont nem a lemondatók igazát erősítik, pl:
index.hu/belfold/2016/04/08/hogy_kap_valaki_csoportos_nemi_eroszak_utan_erkolcsi_bizonyitvanyt/
vagy éppen, hogy ma Kárpáti György is kiállt mellette:
index.hu/sport/uszas/2016/04/08/havi_egymillio_mellett_eletjaradekat_is_bukhatja_kiss/

liliom 2016.04.08. 14:55:55

@antisystem: Semmi hiteles cáfolat nem jelent meg sehol, ami KL ártatlanságát bizonyítaná, sőt, kifejezetten az ellenkezője nyer egyre több bizonyságot.
Nem értem, miért kezd el bárki is védeni egy aljas, szánalmas férget. A legnagyobb érv az volt az úszószövetség részéről is, hogy hány aranyérmet hozott az országnak... Hát ő egyet se, legfeljebb az úszók. Egyébként nagyjából leszarom, hány aranyérmet szereznek az élsportolók, az erőszakot, lopást, hazudozást és pláne a nemi erőszakot soha, senkinek nem nézem el, mindegy, mikor történt. És az én adóforintomból egyetlen volt bűnöző se kapjon életjáradékot!

antisystem 2016.04.08. 18:03:05

@liliom: most őszintén, jobban érzed magad attól, mert valakit névtelenül és arctalanul leférgeztél?
Egyébként meg egyszerűen arról van szó, hogy a botránykeltő fél nagyon túltolta a dolgot, több cikk és blog és akármi született erről az 55 évvel ezelőtti bűncselekményről, mint a mondjuk sokkal jelentősebb holland népszavazásról teszem fel... ami természetesen vissza fog ütni, figyeld csak meg... (ma már megnyilvánult a NaNe is, na az pláne jó szimpatizáns-riasztó:))
Másfelől meg, ismerve az elmúlt évtizedek történéseit, nem gondolom azt, hogy én egy Menyhért-Mészárosban bármely szempontból jobban meg akarnék bízni, mint mondjuk az érintett úszókban.
Az adóforintok dolgát meg nem tudom, hogy képzeled, most minden adófizető mellékelhessen egy listát, hogy az ő adóját mire ne költsék?

liliom 2016.04.08. 23:13:06

@antisystem: Kár, hogy a tények makacs dolgok...

antisystem 2016.04.09. 01:28:45

@liliom: ez kétségtelen. Azért ettől függetlenül javaslom, hogy figyeld meg, mi fog történni a következő hetekben... mert hát tudod, itt tények nincsenek igazán, csak állítások, és onnantól van, aki hitelt ad egy 1962-es bírósági eljárásnak és van, aki nem, van aki szerint ez a történet megbocsájthatatlan, és van, aki szerint nincs megbocsájthatatlan dolog, stb. Van, aki simán kinézi bizonyos fajta szülőkből, hogy a lányuk a tőlük való félelemből ment tényleg feljelenteni (pl. én is) van, aki szerint ez lehetetlen. Stb.

én csak hallgatok 2016.04.09. 09:30:29

Megy a találgatás a témában és vannak olyan vélemények, amik szerint a múlt rendszerben simán előfordulhatott, hogy ártalanul vádoltak és elítéltek embereket. Ez teljesen életszerű, hiszen akkor is és most börtönök tele vannak ártatlan emberekkel. Nem lenne egyszerűbb, későbbi problémákat megelőzni, hogy törtvény lenne, hogy a 1990 előtti ítéletek AUTOMATIKUSAN eltőrlődnek, hiszen akkor még világított a felvilágosult demokratizmus fénylő napja, akkor MINDENKI csak kontár volt a saját munkahelyén és nem is dolgozott.
A másik, hogy sokan vannak akik teljesen elfogadhatónak találják, hogy 75 évesen még zsíros fizetésért, mert a havi 1 misi, azért elég jó pénznak számít, keményen dolgozik egy edző, mert azért ez fizikkai megterhelést jelent, de simán elfogadják, hogy jó pár éve a 75 évet betöltő bírókat törvényileg elzavarták nyugdíjba, kell a hely a fiataloknak felkiáltással, pedig éppen a bírói pályán nagyon sokat számít a gyakorlat, az élettapasztalap. Természetesen, ha az uralkodó irányzathoz közelálló emberről van szó, akkor tapasztalt, bölcs szakember, ha pedig vele szembenálló, akkor csak egy vén szenilis, akinek jobb lenne, ha nyugdíjban lenne, mert úgysem ért semmihez, helyette jöjjenek a 20-30 éves, "komoly" élettapasztalattal bíró, ifjú titánok.
Érdekes, hogy meg tudja változtatni az emberek vélaményét az, hogy éppen kiről is van szó. Egy társadalom erős erkölcsi lapját éppen az jellemezné, ha személytől függetlenül, MINDENKIRE ugyanúgy érvényesek lennének az alapvető erkölcsi, etikai elvárások. Nálunk ez hiányzik, ha valakiről kiderül valami, akkor az egyik oldal elkezdi mosdatni, míg a másik oldal elkezdi köpködni. Az első lépés a konszenzus felé az lenne, ha mindenki megpróbálná megérteni a másik oldal érveit, elkezdene esetleg GONDOLKODNI és ebből lehetne egy közös erkölcsi alap, amin mindenki biztosan állhatna.
Nagyon elrugaszkodott dolog lenne ilyent kérni a Jézuskától, vagy húsvéti nyuszitól?

csak egy néző 2016.04.09. 11:41:46

Kiss László ebben az ügyben csak egy áldozat, amit magának köszönhet, mert tudnia kellett volna, hogy ebben az országban nincs titok. Akkor követte el a hibát, amikor Hosszú Katinka ügy után, aki átlátta a működését ennek az egész úszószövetségnek nevezett maffiának, hogy akkor hallgatott a felcsutira és visszalépett a lemondásról.
Most persze néma maradt a tanácsadója.
A nagyvad itt már Gyárfás aki túl sok pénz felett rendelkezik és ez megengedhetetlen, hogy ne egy fideszes haver kezében legyen.

Lehet, hogy ebbe fog belebukni?

"És most kiderült Sárdi szavaiból, hogy az edzők sem önszántukból. Mint elmondta, magát az edzőbizottságot már korábban összehívták, az úszóváltókat kellett volna összeállítani, „ezt szorította háttérbe a kipattant eseményekre szánt reakció”. Ezért jelent meg az ülésen Gyárfás is, mondta Sárdi, megjegyezve: a testület tagjait a szövetség vezetése kézben tartja, mivel az összes edzőnek olimpiai vagy olimpiai reménység versenyzői vannak.
A versenyekre ugyanis a szövetség nevezi az úszókat, így annak az edzőnek, aki azt akarja, hogy a versenyzője kijusson nagy nemzetközi versenyekre, egyet kell érteni a legfőbb vezetéssel. Vagyis az az edzők nem is a saját, hanem a versenyzőik érdekeit nézve írnak alá olyan nyilatkozatokat, amelyekkel nem is feltétlenül értenek egyet, mondta Sárdi, aki szerint ez látens zsarolás. Szerinte Gyárfásnak ki kellene állnia a a nyilvánosság elé, hogy elmondja: a „meghurcolt, megalázott úszóedzők nyomás alatt voltak, amikor Kiss mellé álltak”.

antisystem 2016.04.09. 11:52:54

@én csak hallgatok: "Egy társadalom erős erkölcsi lapját éppen az jellemezné, ha személytől függetlenül, MINDENKIRE ugyanúgy érvényesek lennének az alapvető erkölcsi, etikai elvárások. " - ezzel tökéletesen egyetértek.
süti beállítások módosítása