Zaklatás - Forró, az egész társadalmat foglalkoztató témává vált az utóbbi hetekben ez a fogalom. Ismert, nagy művészek váltak a társadalom szemében páriává, ezzel együtt pedig az áldozatok vagy túlélők is pokoljárásba kezdtek, hiszen sokan durva, alpári hangnemben hibáztatták őket. Ezekben a történetekben újból sérülnek az áldozatok, az elkövetők pedig nem biztos, hogy igazán számot vetnek cselekedetükkel. A patthelyzet állandóvá vált, miközben lenne megfelelő segítség a zaklatási esetekben is, méghozzá a mediáció, magyarul közvetítés. Ez a speciális kommunikációs technika, mint alternatív vitarendezési eljárás még mindig nem eléggé ismert hazánkban. Zaklatások áldozatait és elkövetőit is megfelelő megoldáshoz segítheti egy tapasztalt, szakavatott mediátor. Erről is beszélgettem a transzformatív mediációt Magyarországon sikeresen alkalmazó, elismert szakemberrel, dr. Juhász Éva Anna mediátorral, trénerrel és jogásszal.

dr. Juhász Éva Anna

– Az egész országot megrázó zaklatási ügyek kapcsán a nyilvánosság előtt már többen jelezték, például dr. Herczog Mária, a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület elnöke, hogy fontos lenne a mediációt bevonni ezen ügyek kezelésekor. Ön is lehetségesnek tartaná a segítségnyújtásnak ezt a formáját?

– Igen, lehetségesnek tartanám. Természetesen most nem egy ügy kapcsán mondom ezt, hiszen részletesen kellene ismerni a körülményeket, hanem általában a zaklatások kapcsán. De az nagyon fontos, hogy a zaklatási ügyek jellegéből adódóan mindenképpen nagy körültekintés mellett lehet csak mediálni.

– A mediációnak több típusa van, Ön melyiket választaná zaklatási ügyekben?

A legeredményesebben a resztoratív, vagyis az úgynevezett helyreállító mediáció tudja kezelni ezeket az eseteket. A nagy nyilvánosság előtt megjelenő normasértések pedig mindenképpen a közösség bevonásával orvosolhatók, ezt biztosítja a resztoratív konferencia

– Pontosan mit is jelent a resztoratív mediáció?

A helyreállító, vagyis resztoratív mediáció alapja mindig egy szabálysértés. Van egy normasértő cselekmény, van egy elkövető és egy áldozat. A büntetéssel, a büntető eljárással kapcsolatos szociológiai kutatások során arra a megállapításra jutottak, hogy amikor egy elkövetőt a jog eszközeivel megbüntetünk, akkor nem, vagy csak kevéssé figyelünk az áldozatot és a közvetlen környezetét (közösség) ért károk helyreállítására. Másrészt, a megtorló célú büntetés nem az úgynevezett reintegratív – a szabálysértő felelősségvállalása és helyreállítás mellett a társadalomba való visszatérés lehetőségét biztosító - szégyenérzetet, hanem a megtorlásra, büntetésre összpontosító szégyenérzetet fogja kiváltani az elkövetőből, hiszen nem kell szembesülnie az áldozattal, azzal, hogy valójában mit okozott a cselekményével, nem éli meg azt az érzelmi folyamatot, ami egy valóságos bocsánatkérést, valóságos szégyenérzetet tud kiváltani. A resztoratív mediációnak az a célja, hogy az elkövető elvállalja és megbánja tettét, tudatosodjon benne cselekményének valós következménye, tegyen valamilyen vállalást a helyreállítás érdekében, mindezt úgy, hogy a folyamat során megtarthassa méltóságát, s természetesen a helyreállítást szolgáló cselekményt teljesítse is.

 – Ebben a helyzetben mi a szerepe az áldozatnak?

 Az áldozatoknak is szükségük van arra, hogy elmondhassák történetüket, hogy meghallgassák őket, biztosítsák őket, hogy nem az ő hibájuk az, ami történt, hogy elismerjék az őket ért sérelmet. A resztoratív mediációban a legjellemzőbb kérdések nem arra irányulnak, hogy ki a bűnös, hogyan lehetne megbüntetni, hanem hogy kit ért kár, és hogyan lehetne a dolgokat helyrehozni. A resztoratív mediációban, a bírósági eljárással szemben, nemcsak az elkövetőn, hanem az áldozaton is ott lesz a hangsúly. Ugyanakkor nem lesz egyenrangú a helyzet, mint a civil mediációban, mert az elkövető csak úgy vehet részt a resztoratív mediációban, hogy vállalja a felelősséget a tettéért. Emiatt az egyensúly megbillen az áldozat irányába. A resztoratív folyamatban az áldozat és az elkövető is hozhat egy-két támogatót is. Ők olyan személyek, akik fontosak az elkövető számára, akik az elkövető pozitív tulajdonságait és értékeit hangsúlyozzák, ugyanakkor objektíven tudják megítélni az elkövető cselekedetét. Az áldozat oldalán pedig olyan személyek, akik támogatni, erősíteni tudják az áldozatot ebben a számára nehéz helyzetben. A nemzetközi resztoratív irodalom azonban felhívja a figyelmet arra, hogy szexuális zaklatási ügyekben nagyon nagy körültekintéssel és nagy tapasztalattal, szükség esetén professzionális segítség, például pszichológus jelenléte mellett lehet resztoratív mediációt levezetni.

 – Hogyan végződik a folyamat?

A végső eredményt írásba foglalják, melyet mindenki aláír. A resztoratív folyamatnak van egy záró szakasza is, ami fontos rész, ez az úgynevezett reintegratív szakasz. Ha az elkövető vállalta a felelősséget, találtak közösen egy megoldást és azt teljesíti is, akkor visszakerülhet abba a közösségbe, amiből a normasértő cselekménye miatt kikerült.

 – És mi lesz az áldozattal?

– Ez az egész eljárás az áldozat szempontjából is nagyon fontos, lelkileg felszabadító, hiszen az áldozat bele tud ragadni az áldozat szerepbe és évekig hurcolhatja magával. A resztoratív mediáció pedig feloldja ezt a lelki terhet. Ebben az eljárásban mindig kell utánkövetés, hogy ellenőrizhető legyen, valóban teljesültek-e az elkövető által vállaltak. Ezt a mediációt egyébként munkahelyen, például fegyelmi ügyekben is nagyon jól lehet alkalmazni.

 – A resztoratív konferencia mennyiben különbözik az eddigiektől?

– Itt már a közösség képviselőit is bevonják a folyamatba, ez a legformálisabb eljárása ennek a módszernek. A konferenciát az eseményt levezető facilitátor részletesen előkészíti. Például összeállítja a résztvevők listáját, és mindenkivel külön beszél. Mindenkit tájékoztat, hogyan zajlik a konferencia, és felteszi neki azokat a kérdéseket, amelyek majd ott is elhangzanak. A konferencia első része nagyon kötött. Ebben a szakaszban válik egyértelművé, hogy kit hogyan érintett az eset. Először az elkövető, majd az áldozat és támogatóik, aztán a közösség képviselői válaszolnak a kérdésekre. Ezután kötetlenebb megbeszélés zajlik arról, mi legyen a jóvátétel. A folyamat írásos megállapodással zárul, amelyet minden résztvevő elfogad és aláír. A legvégén egy kötetlen beszélgetés ad alkalmat arra, hogy az érintettek közötti kapcsolatok helyreállhassanak.

– Fontos lenne, ha a mediáció, mint speciális kommunikációs technikák alkalmazása, elterjedtebbé válna hazánkban is. Képzett mediátorok ezres nagyságrendben tudnak, tudnának országosan segíteni. Mennyire ismert Magyarországon a mediáció?

– Sajnos egyáltalán nem ismert. Én már több mint 10 éve dolgozom ezen a területen, kilenc éve tanítom. A jövő konfliktuskezelési módszere. Ebben hiszek! De még mindig tízből kilenc ember nem ismeri.

– Mi az oka?

– Nálunk sokan még mindig tartanak a pszichológustól is. „Én nem vagyok beteg, minek járjak pszichológushoz?” – mondják sokan. Hasonlóképpen a legtöbben nem látják be, hogy egy konfliktusban segítséget lehetne kérni, használni lehetne a mediációt. Kulturális hagyománya nem igazán van hazánkban a mediációnak. A másik probléma az lehet, hogy a mediáció felelősségvállalást is jelent, talán ez sem annyira vonzó. Jelentősebb hagyománya ennek például az ázsiai országokban és meglepő módon az afrikai törzseknél, az indián közösségeknél van. Ezekben a kultúrákban gondolják azt, hogy a konfliktus nem csak két ember ügye, hanem az egész közösségé. Ez a szemlélet nincs meg nálunk, sőt, ahogy a társadalmunk atomizálódik, egyre inkább az egyén számít magának és a közösség kevésbé. Igen, sajnos nincsenek valódi közösségeink. Nagyon nehéz közösségeket fenntartani, működtetni.

– Talán a bizalomhiány is közrejátszik…

– Igen, iszonyatos nagy bizalom kell ahhoz, hogy elmenjek egy szakemberekhez és azt mondjam: „Most segítségre lenne szükségem. Ezt mi nem tudjuk megoldani.” Sokszor hallom a következő kifogást is: „A barátainknak elmondtuk, azok sem tudtak segíteni, akkor egy idegen hogyan tudhatna?” Csak azt felejtik el, hogy egy barát érzelmileg már réges-rég bevonódott a konfliktusba, egy mediátor pedig a konfliktussal nem érintett.

– Ön egy új típusú mediáció, a transzformatív mediáció egyik hazai alkalmazója. Ennek a módszernek melyek az előnyei a klasszikus, facilitatív mediációval szemben?

– Mi nem abból indulunk ki, mint a klasszikus mediáció, hogy a felek minél gyorsabban megállapodáshoz jussanak, ami még megfelel nekik. Ebben segít nekik kommunikációs eszközökkel, módszertannal a mediátor, illetve a keretek betartásával. A transzformatív személet ennek a kritikájaként jött létre. Ez a legfrissebb mediációs irányzat, ami jellemzően elterjedt. Ez a szemlélet azt mondja, hogy a konfliktusnak vannak okai – viselkedésünket motiváló szükségletek, pl. elismerés, biztonság sérülése – és mi ennek az aktuális konfliktusnak az okaival is foglalkozunk. Nagyon fontos, hogy az aktuális konfliktusról beszélünk. Másrészt a fókusz a konfliktusban álló felek között egy együttműködésen alapuló interakciónak, egymásra kölcsönösen ható viselkedésnek a pozitív irányba való átalakításán van. Ha ez az átalakulás létrejön a mediációban, akkor a felek kommunikációja is javul, ami elvezet a megállapodáshoz is. Ez a megállapodás tartósabb lesz, mint egy érzelmekkel nem foglalkozó, megállapodás centrikus mediációban megszületett megállapodás.

– Hol van létjogosultsága a transzformatív szemléletnek?

– Ahol kapcsolat alapú konfliktus van, azaz a személyes kapcsolat megromlása okozza a konfliktust, akkor azt gondolom, hogy mindenképpen a transzformatív szemléletnek van létjogosultsága. Ha most belegondolunk, ez nem csak a családról szól, hanem munkavállalók közötti, akár két vállalkozás vezetője közötti konfliktus is eredhet a személyes kapcsolat megromlásából.

– A transzformatív azt jelenti, hogy átalakít, átalakító. A mediátor mit alakít át?

– Az aktuális konfliktussal kapcsolatos attitűdöt akarom átalakítani. Nem teljes személyiségváltozást, amelyet egy terápia próbálna meg. Ezért nehéz is ez az irányzat, hogy nehogy belecsússzunk abba, amihez mi nem értünk. Nem is ez a célunk. Ha kinyitunk egy ajtót, be kell tudni csukni is. A facilitatív irányzathoz képest azonban mindenképpen mélyebb dologról van szó. Dolgozunk az érzelmekkel, mert azt mondjuk, hogy az érzelmekkel fejezik ki a felek azokat a szükségleteiket, ami abban az aktuális konfliktusban sérült vagy nem elégült ki. Ha a szükségletekre a felek kapnak választ, vagyis végighallgatta a másik felet, megtudta, hogy a másiknak mit okozott ez a konfliktus, átgondolta, hogy vajon hogy vagyok én ebben a konfliktusban, vajon miben vagyok felelős a konfliktusért, akkor egészen más alapon fogják a felek folytatni a beszélgetést. Ennek hatására alakulhat ki egy jó, betartható megállapodás. Viszont ha a szükségletekre nem kaptak választ a felek a mediációban, akkor a konfliktus ki fog újulni

– Sok esettel találkozott már évtizedes tapasztalata alapján. Ha el lehet mondani, kérem, ossza meg az olvasókkal, hogy mely esete volt olyan sikeres, amire azt lehet mondani, hogy ezért éri meg mediátornak lenni.

– Sok ilyen van. Egy áruházi lopással induló kamasz mediáció volt talán a legfontosabb számomra. Egy tini lány és édesanyja között alakult ki egy konfliktus. Nagyon jó tanuló volt a kislány, majd hirtelen három tantárgyból is bukásra állt. Nagyon nagy tétje volt a mediációnak. Arról volt szó, hogy egyáltalán családban tud-e maradni a tinédzser. A mediációnak köszönhetően nem kallódott el.