Kiss László, a világszinten elismert edző és sportember, egy kommunikációs háborúban úgy lett szereplő, valamint Hosszú Katinka karaktergyilkosságának egyik eszköze, hogy nincs felvértezve azzal a tudással, amely megvédte volna őt. Így csak végrehajtó volt a Magyar Úszó Szövetség oldalán. Lemondása ezért hiteltelen.
Szögezzük le. Valaki csak akkor megy el egy sajtótájékoztatóra és lesz kéretlen, de tudatos szereplője annak, aki arra kapott mandátumot, hogy hekkelje meg a sajtóesemény eredeti szándékát, vagyis az újságírók előtt képviseljen egy másik álláspontot. Ha megnézzük az eseményről készült felvételt, akkor jól láthatjuk, hogy Kiss László színjátéka nem a kapcsolatteremtést szolgálja, hanem azt, hogy bemutassa, nem tud kapcsolatot teremteni Hosszú Katinkával. A felvételből az is nyilvánvaló, hogy az úszónő munkatársa egyértelművé tette: a média előtt nem kívánnak megbeszélést folytatni. Ezután nagyon beszédes az a jelenet, hogy a szövetségi kapitány kamerák, mikrofonok és vakuk kereszttüzében kiált oda az elmenő sajtómunkatársnak és kér időpontot.
Kiss László választott. Nem a világklasszis mellé állt, hanem részt vett Katinka lejáratásában. Hiszen 2016. január 4-i nyilatkozata is erről tanúskodik. A módszer - finoman szólva - nem a Grál lovagok eszköztárából való: a szövetségi kapitány az úszónőt egyszer megcsörgette telefonon, majd egy óra múlva nyilatkozatot tett az MTI-nek, hogy nem lehet utolérni Katinkát.
"Kiss László pedig először hétfőn, egy órával azelőtt csörgetett meg, hogy az MTI-ben megjelent a vele készült interjú. Egyébként a sajtótájékoztató óta végig Magyarországon voltam és december 28-a óta a Komjádiban edzek szinte mindennap." - Hosszú Katinka, Sajtótájékoztató, 2016.01.06.
Kiss László megalázó helyzetbe hozta magát, mert nem mondta neki senki, hogy egy professzionális PR-kommunikáció alkalmával a sajtótájékoztatót tartó személy nem állhat le vitatkozni a médiamunkások előtt az ellenérdekű féllel. Azonban, ha ezzel tisztában volt, akkor meg kell kérdőjelezni jóhiszeműségét. A legnagyobb kérdés az, hogy mindezt belátta és ezért mondott le vagy a lemondás gesztusa is a Magyar Úszó Szövetséget kívánta kommunikációs előnyhöz juttatni.
BREAKING NEWS:
KIss László folytatja kapitányi munkáját - No comment..., illetve megválaszolták bejegyzésünk utolsó mondatát: IGEN, "a lemondás gesztusa is a Magyar Úszó Szövetséget kívánta kommunikációs előnyhöz juttatni."
Az utolsó 100 komment: