Beszédírók

kommunikáció - retorika - pr

FELELŐTLEN KEGYETLENKEDÉS - ValóHazugság

2011. január 25. 09:16 - beszédírók

Az egyik oldalon tanult, felkészült pszichológusok, médiaszakemberek, profi manipulátorok, a másik oldalon lelki sérült, esetleg szenvedélybeteg „civilek".

Szandika bekattant. Olvashatjuk a különböző hírekben: itt, meg itt, no meg itt és itt. A ValóVilág január 25-i, Lilu vezette adásában csak néhány snitt erejéig kaptunk információkat erről az erőteljes fizikai aktivitásban megnyilvánuló lelki folyamatról. Persze nem ez az első eset ebben a valóságshowban. Gondoljunk csak Zsuzsi és Gina esetére.  Felvetődik a kérdés, hogy  a műsor készítői (szerkesztők, kreatív ötletadók, pszichológusok) meddig mennek el, érzik-e a felelősségüket? 

Az alábbiakban néhány műsorkészítési alapvetésből induljunk ki.
 
1) A ValóVilág  naponta jelentkező összefoglalója egy szerkesztett műsor.
 
2) A szerkesztettségből adódóan a következő eszközöket biztosan használják a műsorkészítők:
· Nyílt feladatok a villalakóknak (levélfelolvasás-végrehajtás vagy végre nem hajtás-szankció)
 
·Titkos feladatok (egy-egy villalakónak kell úgy végrehajtania, mintha a saját ötletét hajtaná végre)
 
·Beépített játékos. Álláspontunk szerint Olivér ezt a szerepet tölti be - egy régebbi posztunk ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozik itt.
 
·A nézők által „megszavaztatott” szankciók. Például a tegnapi adásban „eldőlt”, a nézők azt szeretnék, hogy megszorítások (étel, ital, cigi megvonás) legyenek a villában.
 
·Az élő műsort vezetők szövegeinek manipulatív hatása.
 
·Az összefoglalóban leadott kisfilmek. A nap 24 órájából kevesebb, mint 1 óra összevágott anyagot láthat a nagyérdemű. Minden bizonnyal bármelyik anyag ellenkezőjét is össze lehetne vágni.
 
3) Jól látható, hogy a szerkesztési alapelvek között nagyon hangsúlyos a pszichológiai irányítottság.
 
Szakmai véleményünk szerint a fenti alapvetéseket ezen műsor készítői felelőtlenül alkalmazzák. Mert lehet, hogy nézettebb lesz ez a műsor, ha úgy válogatják össze a „karaktereket”, hogy minél több botrányt okozzanak, azonban olyan helyzeteket generálnak, amiből lelki sérüléssel és az emberi méltóság megtépázása nélkül nem lehet kijönni. A kiválasztás során – pszichológusok, rafinált médiaszakemberek segítségével – főleg olyan embereket emeltek a műsorba, akik lelkileg sérültek, így könnyebb pszichológiailag manipulálni őket.
 
Meddig mehet el a műsor? Mi a cél? Látványos öngyilkossági kísérlet? Erőszakos szex? Teljes idegösszeomlás?  És ez még semmi! Mi történt az elmúlt két hónapban, amiről nem szóltak a közvetítések?
 
Persze lehet azt mondani, hogy felnőtt emberek vállalkoztak erre a „játékra”. Azonban ez a „játék” nem egyenrangú. Az egyik oldalon tanult, felkészült pszichológusok, médiaszakemberek, profi manipulátorok, a másik oldalon lelki sérült, esetleg szenvedélybeteg „civilek”.
107 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://beszedirok.blog.hu/api/trackback/id/tr12611658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cserépke 2011.01.25. 13:48:42

@Luella Menendez: Ez egy játék vagy nem? Kötelező oda menni? Kötelező nézni? Csak úgy kérdezem...

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.01.25. 13:54:19

A Való Villa börtön a bezártsággal, a külvilágtól való elszakítottsággal, valamint a RTL-es rabtartókkal szembeni kiszolgáltatottsággal együtt nem értem, milyen pozitív élményeket adhat? Ennél már csak az lenne rosszabb, ha tarkopaszra nyírnák a beköltözőket...(plusz két millióért)

Gyárfás 2011.01.25. 13:58:35

Az egyetlen műsor amit elvből nem nézek.
Szánalom.
És igen ezzel azt is mondom , hogy aki nézi szánalmas.

bobek07 2011.01.25. 13:58:43

Ez a "felosztom-a-bandát közvetetten egy feladattal", tipikus pszichoterror a szerkesztők részéről. Egyértelmű volt, hogy ez lesz a vége.
Pár nappal előtte mondtam is asszonykának otthon, hogy figyeld meg, megpörgetik az egészet és aki fent volt, az most lent lesz. Hisz kell a balansz ugye...Neeem, nem én vagyok ilyen okos, hogy megmondtam előre...Nem. Csak aki látta a Kísérlet nevű filmet, az tudja, miről beszélek és hogy miért találtam ki előre a történést a VV-ben. És ez a film egy MEGTÖRTÉNT esetet dolgoz fel. Nem árulok el részleteket belőle, nézzétek meg. Emberekből rövid idő alatt állatokat neveltek hasonló módszerekkel, ahogy a VV szerkesztői teszik a villalakókkal. Nem mondom, hogy sajnálni kell a játékosokat, de a külső pszicho nyomás az mindegyik adásban érezhető. Én biztos, hogy egy "a jó büdös k. anyátokat g.ci RTL-esek" magyar aforizmát már biztosan elejtettem volna. Hisz az nem ütközik a szabályokkal :-)) A filmet nézzétek meg, szerintem nagyon tanulságos és megdöbbentő.

dukeekud 2011.01.25. 13:59:23

Az egesz hazusag. Mar csak azert is, mert amennyire tudom, nem engedik oket telefonalni, internetezni, semmilyen komunikaciot sem engednek.
Mar pedig szerintem ezek az emberek "normal" esetben 24 orabol 20 orat telefonalnak, maradek idoben meg biztos a faszbukon csetelnek.

antika890 2011.01.25. 14:00:58

Mindenkinek ajánlom a Kísérlet című filmet, azt hiszem a németek csinálták (Das Experiment), nagyon hasonló pszichológiai kísérletet hajtottak végre a királyos-parasztoshoz. Önkéntesek egy csoportját két részre osztották, börtönőrre és fogolyra. A környezetet teljesen élethűen berendezték magánzárkák meg ami kell. Azt hiszem nem spoilerezek sokat, ha elárulom, hogy a börtönőrök már a második napon agyba-főbe verték az elítélteket gumibottal. Úgy hogy valójában mindenki önkéntes civil volt, senki semmit nem követett el. Úgyhogy az ilyen "valóságshow" néven futó beteges műsorokat egy az egyben betiltatnám.

bobek07 2011.01.25. 14:05:46

@antika890: Antika, párhuzamban írtunk a blogra, de örülök, h te is felvetetted ezt a filmet.
Nagyon kemény movie.

Neil75 2011.01.25. 14:08:11

Ajánlom figyelmébe mindenkinek a Kísérlet című filmet. Kísértetiesen hasonlít erre.

bobek07 2011.01.25. 14:08:23

@antika890: Antika, párhuzamban írtunk a blogra, de örülök, h te is felvetetted ezt a filmet.
Nagyon kemény movie.

Neil75 2011.01.25. 14:09:09

ja, most látom, már vlt ajánlva, akkor bocs :)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.25. 14:21:18

Dögöljön meg mind aki ilyenbe megy!

gpetersz 2011.01.25. 14:27:06

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Ó nem. Ne a lelki szegényt támadjuk, hanem azt a pénzéhes szemétláda TV-t és a médiamunkásokat akik mind megértek már a kötélre.

Pusztulniuk kell, fizetniük kell a bűneikért.

Vad.Korte (törölt) 2011.01.25. 14:28:30

Beteg műsor beteg lelkű emberekről beteg lelkű műsorkészítők által beteg lelkű nézőknek. Mindenki úgy cseszi el az idejét, életét, testét, meg még amije van, ahogy neki tetszik.

escéhá 2011.01.25. 14:28:32

Idézet a posztból: "Az egyik oldalon tanult, felkészült pszichológusok, médiaszakemberek"

Ha azok lennének, nem adnák a nevüket ilyesmihez. Semmivel sem különbek ők, mint bármely bennlakó. A kísérlet eleve megváltoztatja a megfigyelőjét is.

idiotapocs 2011.01.25. 14:29:06

Ajánlom figyelmébe mindenkinek a Kísérlet című filmet. Nagyonjó film igazi elgondolkottatós!!!

idiotapocs 2011.01.25. 14:31:06

jaj bocs én is párhuzamba irtam másokkal de télleg érdemes megnézni és elgondolkodni rajta hogy milyen dolgok folynak itt a világba!

java786 2011.01.25. 14:32:48

@liliom: Persze, hogy nem magától, én sem vagyok naiv, de könyörgöm aki kurvának megy, az ne sírjon ha b.....

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2011.01.25. 14:38:51

Hát nem kell félteni itt senkit sem, ha abból indulunk ki, hogy nám látjuk az egész 24 órát vágatlanul...

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2011.01.25. 14:40:02

Nézze akinek hatanyja van. Inkább játssz!

Lasombra 2011.01.25. 14:46:38

a Kísérlet c. filmet esetleg nem akarja még vki ajánlani? állítólag jó. :)

Leonard Zelig 2011.01.25. 14:50:08

Sz.A. mikor csap már le rájuk rettentő nagy lapáttenyerével?

SnakeHB 2011.01.25. 14:51:25

@Kozmokrator:

Pláne, hogy nem is láthatod, ha akarod, akkor sem. Azteljes netes közvetítéssel szemben most csak meghatározott időintervallumokban, főként éjjel. Amikor azok a szerencsétlenek amúgy is durmolnak.
Persze ezt a Ratyiklub azzal magyarázza, hogy nincs elég sávszélesség a nappali igény kiszolgálására. Aha. Ja.
Ennyi pénzből, ami befolyik bőven lehetne szerverparkot frissíteni/bérelni, vagy egy ideiglenes VV4-24 csatornát indítani (esetleg a Cool-t részben vagy teljes mértékben a célnak szentelni).
Vagy csak a kiesett idő alatt lehet instruálni/próbálni.

uninterested 2011.01.25. 15:03:22

Botrány -> nagyobb nézettség -> drágábban eladható reklámblokk -> több pénz
Ennyi. Elvégre kereskedelmi csatorna. Te még elhiszed, hogy 'való' világ? Ne légy már naiv.

beszédírók 2011.01.25. 15:08:26

@uninterested: Persze, hogy kereskedelmi csatorna, de hol a határ???

uninterested 2011.01.25. 15:12:05

@beszédírók: Ha pénzről van szó, akkor a legtöbb embernél, mint a Retekklubnál sincs határ. Sajna ilyen világban élünk. DE MI TEHETÜNK RÓLA, MERT NÉZZÜK!!! Ha egyből átkapcsolna mindenki egy másik csatornára felháborodásában, akkor a retek is visszafogná magát, de a VV4 egyre másra döntögeti a nézettségi csúcsokat. Ilyenek vagyunk, imádjuk nézni a többi ember nyomorúságát.

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.01.25. 15:19:56

Ha ha ha! Beszédírók blog?
>"Az ékesszólás olyan mesterség, amely a kicsiből nagyot, a nagyból kicsit tud csinálni" -Iszokratész idézet az 1839-es nagyenyedi retorika tankönyvből<
-kezdődik a blog.
És mi a téma?

Való világ.

Nem kéne az ilyen emberi szenny mellett egyszerűen elhaladni és más értelmes dolgokról "beszédet írni"? Ti vagytok a századik blog, ahol erről a műsorról folytatnak "káposzta-filozofálást".
Azért a tisztesség kedvéért: Amikor elindult a Való Világ beszavazás, akkor egy asztal és étel felett beszélgettem másokkal az ilyesfajta műsorokról, és jóízű egyetértésben dőltünk hátra, mikor kifejtettük egymásnak ellenérzésünket. Ezzel letudtuk a témát. De azóta, ugyan mért kellene ezzel az ostobasággal minden héten foglalkozni?

Hogy miért vetődtem erre? Mert érdekes számomra minden új blog. És tetem egy próbát. Na pá!

beszédírók 2011.01.25. 15:20:42

@uninterested: Az hiszem nincs igazi vitánk Veled. Azonban akkor is felmerül a kérdés, hogy hol a határ. A világ legnézettebb műsora az lenne, ha élő adásban kivégzéseket közvetítenének. Ugye ezt mindenki elutasítja. Azonban amikor emberek lelkét, pszichéjét "végzik ki", azt lehet? Újból felteszem a kérdést: Hol a határ? Hol a műsorkészítők felelőssége???

beszédírók 2011.01.25. 15:25:32

@Lázár: Sok beszédelemzést is találhatsz posztjaink között. Azonban számunkra fontos, hogy a multimediális kultúra szabályait, működési elvét, műfaji sajátosságait minél többen ismerjék. Szerintünk mindezt középiskolában tanítani kellene ugyanúgy, mint egy vers elemzését. Igen, tudni kellene egy hiradós anyag, egy valóságshow működési elvét középiskolás fokon. Miért? Mert sokkal kevesebb manipulálható néző, állampolgár lenne. A ValóVilág elemzése erre jó.

Peremartoni Krisztina (törölt) 2011.01.25. 15:27:56

"Hol a műsorkészítők felelőssége??? "

Nincs már ilyen magyar szó hogy "felelősség", nem használja már és nem is gyakorolja senki.. Kiment a divatból..

uninterested 2011.01.25. 15:28:14

@beszédírók: Akkor leírom tömören, nem vitaképpen : Senkit nem érdekel a lakók lelki állapota, a műsor készítőit a nézettség érdekli, és ebben nincs határ, nincs felelősség. Ennyi.

java786 2011.01.25. 15:29:06

@Lázár: Ha nem nézted akkor honnan tudod, hogy szenny?

"A Való világ a „senki se nézi, de mégis mindenki rohadtul tájékozott” kategóriába tartozik. Sokan kezdik így a mondandójukat, hogy „Én ugyan nem követem a műsort, de azt láttad tegnap, hogy...?”"

valakitalánvagyok 2011.01.25. 15:33:30

Ha már a Kíérletnél tartunk, csodálom, hogy senki nem ajánlotta Aronson Társas lény c. könyvét, amúgy a film egy adaptáció, nem egy dokumentum film, ami nem von le az értékéből, csak nem példaértékű!
Az eredeti kísérlet ellemben igen!

para_noir 2011.01.25. 15:34:05

Szerintem a posztoló ott téved, hogy a szereplők éppenhogy nem ezen elvek szerint lettek beválogatva, hanem egy előre eltervezett szituációs sorozatba illesztettek nem megfelelő embereket. Vagyis megvoltak a gombok, és találomra összeszedtek hozzá egy foltokból varrt kabátot. Abban egyetértek a kommentelőkkel, hogy a király-paraszt játék oltári hiba volt, egyértelműen a Stanfordi kísérletet reprodukálta kicsiben (erről szól a Kísérlet című film), és érthetetlen, hogy a nyilván jelenlévő pszichológusok miért nem tiltakoztak ellene. na ez, tényleg felelőtlenség volt. Rossz volt a casting (trash műsorba válogattak szereplőket, de végül a hagyományos reality felé fordultak), hiányzanak a kapcsolatot erősítő, vagy a megosztást célző _normális_ feladatok, versengések, tömik őket piával és cigivel, az ingerszegénység ordító, minemellé gondolom folyamatosan instruálják őket, ettől még az erősebbek is összeomlanak hetek alatt. Nem túl nagy oddsal, de megtenném azt a verziót, hogy idő előtt lefújják, vagy erősen lerövidítik a műsort. Nagyon mellényúltak a készítők.

KCB 2011.01.25. 15:38:48

Szerintem a cigit alapból tiltani lehetne...
Amúgy meg megérdemli aki oda bemegy.

gabest1 2011.01.25. 15:40:02

520 napos marsutazás szimulációja már félúton jár. Ott hasonló "szenzációkról" nem érkezett jelentés :D

valakitalánvagyok 2011.01.25. 15:40:10

@shitgun2: egyetértek veled!
Abban nem, h lefújják, mert nem fogják, kő a pénz, és nem nagy rizikó pár lélek tönkretétele cserébe!

Abban viszont tökéletesen egyetértek, hogy az emberek egy más típusú műsorhoz lettek kiválogatva. Viszont ott bukik a pszichológus érv, hogy túl sokszor változtatnak a tematikán.
Hiába vannak meg a karakterek, a sztorit még mindíg keresik a készítők, feltételezem szakemberek és forgató nélkül...

beszédírók 2011.01.25. 15:43:58

@shitgun2: Alapvetően egyetértünk. Az elvek lehetnek sokfélék, lehet az elveket rosszul értelmezni és rosszul használni. Azonban az egyre jobban kirajzolódik, hogy a szereplők egy jelentős része nagy lelki traumákat élt át eddigi életében, mindemellett vannak olyan szereplők akiknek a viselkedése egyértelműen antiszociális, deviáns, konfliktuskereső. Több személyiség - finoman szólva- erős pszichés problémákkal kűzd. Mindezek kiválasztása egyértelmű "elv" lehetett és nem a véletlen műve.

para_noir 2011.01.25. 15:50:15

@beszédírók: és ehhez mind itt a következő marhaság, a megszorítások hete. Gondolhatod mi lesz, ha az eddig masszívan piázó és cigiző emberektől megvonják a narkót, épp ebben a pattanásig feszült, idegösszeomlásos helyzetben. Ráadásul ugye az egyik nem cigizik, a másik nem iszik, a harmadik egyiket se, ebből még egy rakás konfliktus lesz a már meglévők mellé. Mintha az lenne a cél, hogy még a héten lekéseljék egymást, vagy felvágja az ereit valaki. Ahogy a címben is szerepel, ez felelőtlenség, mégpedig a legveszélyesebb fajtából.

Iustizmord 2011.01.25. 15:52:09

nekem is először az jutott eszembe hogy szerencsétlenek tulajdonképpen kísérleti patkányok.

de nem. ők valójában fogaskerekek a pénzjegynyomdában.

valakitalánvagyok 2011.01.25. 15:53:09

@shitgun2:
természetesen ez a cél, nem a békés együttélés. Ez azért evidens.
De nem gondolja senki sem komolyan, hogy itt bármilyen baj történhet, azért őket a ház körül körülveszi néhány szekuritis, orvos, pszichológus, ebben biztos vagyok!

beszédírók 2011.01.25. 15:53:34

@shitgun2: Mi is erre utaltunk. Persze nagyon álságos módon majd azt mondják a műsor készítői, hogy a nézők szavaztak a megvonásra...

java786 2011.01.25. 15:54:12

@shitgun2: SZVSZ a vv soha nem monda magát trash reality -nek (az pl. a Benkő műsora volt az).

para_noir 2011.01.25. 15:57:52

@beszédírók: utolsó mondatodhoz:
persze, nem véletlen, de eredetileg nem ezt akarták szerintem, nagy lehet most az ajvékolás a háttérben, hogy mi legyen. Szerintem totálisan kicsúszott a kezeik közül a dolog, ami nem csoda, hiszen médiszakemberek (elvileg) nem pedig pszichológusok. A jelen lévő pszichológus meg kb annyit ér, mint sms-szavazásnál a közjegyző. Én úgy látom, az alapkoncepció az volt a castingnál, hogy a játékos legyen érdekes, harsány, színes egyéniség. A többivel nem foglalkoztak. Mutatja ezt az is, hogy a szereplők egy része közel sem a 18 ezer jelentkező közül került ki, Éva Báros volt, Laci egy rtl-es túlélőshow-ban szerepelt, Olivér Viva tévés műsorvezető volt, többen ismert "fotómodellek", pornósok, ráadásul egy jó részük ismeri egymást kintről. Ez mind azt támasztja alá, hogy könnyed hangvételű trash-reality készült eredetileg (olyan hangvételben, mint a dzsungelben hülyülős műsor), de végül nem ez lett belőle, hanem oldschool valóságshow. Itt van elszúrva, ezek a szereplők nem erre szerződtek, nem ehhez illenek.

Kicknick 2011.01.25. 15:57:52

Meg kéne kérdezni Segalt hogy viseli a bezártságot.
Ő volt a VV villában is meg ugye, most meg valahol Márianosztán csücsül.
Oszt még sem volt kiborulva a frizbiben...

para_noir 2011.01.25. 15:59:06

@java786: mielőtt elindult, ezt ígérték, beszéltek róla. Aztán ez feledésbe merült. Egyébként egy poénos trash-reality sokkal üdítőbb lett volna.

java786 2011.01.25. 15:59:50

Akkor egy inkább hozzáértő írása, hogy mi is a VV és mire való és hogy hogyan kell viszonyulni, hozzá:

comment.blog.hu/2011/01/03/unalomba_fulladnak_a_villalakok

"..Alapvető feladata lenne az RTL-nek, mint minden ilyen istenjáték irányítójának (mindegy, hogy emberkísérletről vagy éppen számítógépes játékról van szó), hogy stimulálja az alanyokat. Kell a konfliktus, kell a szembenállás, és nem azon a primitív szinten, amit a villa jelenlegi élete produkál (nem szeretem Alekoszt, mert a szemével nyalja a csúnyámat), hanem úgy, hogy kialakulhassanak azok a kisebb csoportok, akik minden játék savát-borsát adják az intrikáikkal és szembenállásukkal..."

para_noir 2011.01.25. 16:01:11

@valakitalánvagyok: mondjuk ha valakit elkap az idegroham, és fejbeveri a másikat egy bárszékkel, az ellen nem sokat lehet tenni kintről. Max. utána hamar kórházba vinni. Szandika tegnapi kiborulása jól mutatja ezt, ha nem fogják le hamar, csúnyán is végződhetett volna. Érdemes figyelni például a Gombi nevűt, napok óta zombiként járkál fel-alá, ott is fortyog valami.

para_noir 2011.01.25. 16:03:36

@java786: Azt sixx is írta a commenten, hogy volt egy kinti reality, amiben négyen összefogtak, és ki is ütöttek mindenkit maguk körül, és végül egyikük lett a győztes. Ez taktika. Az, hogy labilis emberek egymás agyába másznak, hogy durván fenyegetőznek, tettlegesek lesznek, idegösszeomlást kapnak, az más tészta. Az emberanyag nem megfelelő a szórakoztató, taktikus játékhoz itt.

valakitalánvagyok 2011.01.25. 16:04:52

@shitgun2: és a Laci pszichikai terrorja?
Szerintem veszélyesebb, mint a többi együttvéve.
Fogalma sincs mit csinál, hiába Dr Laci

java786 2011.01.25. 16:05:03

és azt azért ne felejtsük el, hogy kb. 35-40 milláért megy a játék, szóval ennyiért belefér 1-2 kiborulás, szvsz

para_noir 2011.01.25. 16:10:49

@valakitalánvagyok: laci elméletileg egy profi manipulátor, és valószínűleg erős fogalma van a lelki terrorról, a megfélemlítésről. Ez bent félelmetesnek hathat, és nyilván a bentieknek az is. Ők nem látják kívülről a folyamatokat, egyre beszűkültebb a gondolkodásuk, és Laci viselkedése nekik reálisan risztó. Kívülről persze látszik, hogy Laci ösztönösen (vagy akár tudatosan) elkezdte felőrölni némelyiküket, és ha nem áll le, szombatra Alekoszból is idegroncs lesz. Laci bent és nekik veszélyfaktor, egyébként nyilván egy rendes ember kint.

java786 2011.01.25. 16:11:12

@shitgun2: Igen egyrészt igazad van, tettlegesség tudtommal nem volt (leszámítva alk. tapizásait), az meg, hogy egymás agyára mennek, és kiborítják a labilis embereket, az meg szerintem egy taktika része. Gondolj bele, hogy suliba, mit csinált az erősebb réteg, megpróbálta a gyengébbiket (és itt nem is a fizikumra gondolok) valamilyen szinten (persze amenyire a tanárok mellet lehetett, tízórai elvétel, stb.) "terorroizálni". Miért ne lenne ez másképp bent?

para_noir 2011.01.25. 16:15:41

@java786: volt egy narancs és palackdobálás, Olivér valami székeket hajigált, lacit felborogatta Alekosz, a tegnapi eset, meg amit még nem tudunk. Rendesen elfajulnak a dolgok idővel. Pont flötted meg artam, hogy Laci például őrli fel az embereket, de Olivér, Éva és Alekosz is tudatosan szítják a balhét, ami nem baj, sőt ez lenne a lényeg egy ilyen műsorban, de sajnos a többség ezt nem bírja. Erre jön még a dilettáns szerkesztés, mert nem irányítják, terelgetik a folyamatokat (feladatokkal, játékokkal, versengéssel), hanem hagyják folyni a gáz dolgokat akadálytalanul. Sőt, a héten még bele is sz*rnak a palacsintába a megvonásokkal.

valakitalánvagyok 2011.01.25. 16:16:53

@shitgun2: Picit félreérthető voltam, bocs!
Nem arra gondoltam, hogy Alekoszt, Olivért, stb fogja bedarálni, hanem a saját embereit, Bécit, Gigit, Anikót.
Ha logikusan végiggondoljuk, akkor rájuk tud hatással lenni, és nem az ellenfeleire. Szerintem az ellenfelei skippelni tudják a beszólásokat, míg a melette állók, akik bíznak benne, nem, hanem feltétel nélkül elfogadják! Ha kis esze van ezt ki is használja, de ahhoz szerintem nem elég okos, hogy ezt jól csinálja.

Engem még az elgondolkodtatott, hogy Szandi tegnapi kirohanása nem hiszti volt-e?
Egy pánik roham nem így néz ki, egy igazi idegösszeomlás totál más reakciókat vált ki, egyszerűen nem illik semmilyen pszichés defekt képébe...

para_noir 2011.01.25. 16:22:17

@valakitalánvagyok: azt több helyen olvastam, meg hát látszik is valamennyire, hogy nagyon vágott anyagot láttunk. Sokkal többről lehetett ott szó, mint egy leguggolós sírógörcs, az már teljesen nyilvános info, hogy nyugtatóinjekciót is kapott. Arról is szó volt, hogy lerugdosta a kamerákat, meg arról is, hogy megtámadott valakit, aki bement hozzájuk (szerkesztő, orvos, ki tudja). Szerintem a tegnapi kiborulás elég komoly volt, sőt, komoly intő jel, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Szerintem egyébként egy durva dühroham volt.

valakitalánvagyok 2011.01.25. 16:23:41

@shitgun2: Igen, a dührohamot el tudom képzelni!
Az orvosi beavatkozásról nem hallottam, de lehetséges...

valakitalánvagyok 2011.01.25. 16:28:27

Amit még akartam írni:
Éva tesdbeszéde is másról szólt, lásd a keresztbe tett kezek, pedig a szitu nem is felé játszódott. Éva szerintem el akart valamit játszani (gondolom aggodalmat), de nem sikerült. Az arcjátéka félelemre utalt, a kéztartása meg védekezésre, de inkább mint egy színészi játék, nem mint egy valós szituáció... A kéztartása negyon erőtlen volt, az arcjátéka logikus lett volna, ha Szandika felé rohan egy kalapáccsal, de nem ez történt.
Amúgy szerintem akkor lehetne igazán értékelni a szitut, ha láttuk volna vágatlanul az eseményeket és a környezet reakcióit is...

para_noir 2011.01.25. 16:31:36

@valakitalánvagyok: hát igen, ha annyi történt, amennyit láthattunk, akkor Éva színészkedett. Ha voltak komolyabb dolgok (ájulás, orvosi beavatkozás, nyugtatózás, valódi dühroham stb.) , akkor lehetett őszinte beijedés, félelem is. Mivel ugye online közvetítés nincs, ezt nem is tudjuk meg.

java786 2011.01.25. 16:37:54

@shitgun2: itt nem teljesen értek veled egyet, ha nem gond :-)

"volt egy narancs és palackdobálás, Olivér valami székeket hajigált, lacit felborogatta Alekosz" ezt nem gondolom olyan durvának, bár nem láttam a mindet, illetve még ezek ha jól emlékszem még az elején voltak amikor még béke volt, ilyen egy baráti társaságban is előfordul ha megy a hőbörgés...

"tegnapi eset": valóban még nem tudjuk, ott bármi lehetett...

"hogy Laci például őrli fel az embereket, de Olivér, Éva és Alekosz is tudatosan szítják a balhét, ami nem baj, sőt ez lenne a lényeg egy ilyen műsorban, de sajnos a többség ezt nem bírja.": Ahogy mondod valóban ez a lényeg a taktika, aki nem bírja az kikerül, végülis kb. 40 milláért megy a verseny..

"Erre jön még a dilettáns szerkesztés, mert nem irányítják, terelgetik a folyamatokat (feladatokkal, játékokkal, versengéssel), hanem hagyják folyni a gáz dolgokat akadálytalanul."
Igen, itt részben igazad van, de a belső hiearchia felállítása direkt arra ment, hogy kiboruljon a bili, és ebben a műsorban ez rendjén is van..

bknn 2011.01.25. 16:39:00

Olivérrel együtt élni maga lehet a lelki terror.Én már rég kibeleztem volna egy műanyag kiskanállal.

java786 2011.01.25. 16:41:17

@shitgun2:
"Arról is szó volt, hogy lerugdosta a kamerákat"

Ez szerintem hülyeség, mert ha jól gondolom a plafon magasságban vannak, szerintem még kinyújtva sem éri el, azt meg, hogy így tudjon karatézni kétlem...
Szerintem ez tudatos dezinformáció volt a blogoknak, és figyelemfelkeltésnek...

Toussaint L'Overture 2011.01.25. 16:48:08

Két hozzászólásom a comment:comon, erről a témáról.

"Toussaint L'Overture 2011.01.25. 08:13:31
Neveket nem említek, de egyik-másik szereplőn egyre inkább kiütköznek az önértékelési problémák, és a személyiségzavar jegyei. Feltehetően ezek a gondok már meglévőek voltak, de az elzártság és az ellenségeskedésbe torkolló összezártság felerősítette, és felszínre hozta a néhány játékosnál lappangó, vagy eltitkolt betegségét. Nyilván a szereplőválogatásnál a villába kerülés volt a fontos, mentálhigiénés problémáját egyik jelentkező sem tüntette fel a jelentkezési lapon. Nyilvánvaló az is, hogy előzetesen pszichológusok vizsgálták a villába kerülőket, de azt ők sem tudják előre megmondani, hogy mi történik akkor, ha a "tökös" karakter átfordul agresszívbe, vagy a láthatóan mentálisan gyenge, folyamatos elvonási tüneteket produkáló hisztérika, akinek minimum két énképe van, visszafordíthatatlan károkat tesz egy váratlanul fellépő roham során.
Ha ez sokáig így megy, még ha előre megírt forgatókönyv szerint kívülről alakítják a dolgok folyását, akkor lesz ennél még sokkal durvább hisztéria roham is. Sőt, ha továbbra is így megy bent a piszkoskodás, előbb-utóbb tettlegességig fajulhatnak az események. Zsuzsa sörösdoboz hajigálása kismiska ahhoz képest, ami következhet.
Az az RTL által beismert tény, hogy a villalakókat folyamatosan pszichiáterek kezelik, nyugtatókkal látják el őket, nyilvánvalóvá teszi hogy komoly problémáik vannak, amit igyekeznek kézben tartani.
De könyörgöm, akkor ez itt nem tévéshow, hanem egy pszicohterápiás intézmény, a bennlévők pedig komoly betegségektől sújtott ápoltak. Ebből következően, nem komoly nyeremény jár a szereplőknek, hanem egy kiadós kezelés valamelyik rehabon."

"A villaszex nem működött, úgy látszik kellő alanyok híján már nem is lesz aktus a házban. Tehát ez a vonal nem működik. A verbális terror, és brutalitás már megvolt. Hisztin, kiakadáson, picsázáson, köcsögözésen túl vagyunk.
Arra már senki sem kíváncsi, ha a nőneműek pávatollal a seggükben rázzák magukat.

Akkor most mi maradt...?
Nem nehéz kitalálni."

gitáros 2011.01.25. 16:49:58

"A kiválasztás során – pszichológusok, rafinált médiaszakemberek segítségével – főleg olyan embereket emeltek a műsorba, akik lelkileg sérültek"

Gondolkodni szoktál-e?
Ezek a figurák a hétköznapi életben kurvára nem tűnnének "sérültnek". Ja, persze ha az egészségtelen lélek ismérve, hogy valaki bevállal egy ilyen műsorban való szereplést, az más.

java786 2011.01.25. 16:54:06

@Toussaint L'Overture:
cirkuszt és kenyeret örök érvényű a mondás

kíváncsi leszek a nézettség alakulására....

tobias2 2011.01.25. 16:54:36

Azt hiszem, Thaiföldön ezt úgy oldanák meg a résztvevők, hogy megállapodnának a díjak egyenlő elosztásáról, kisorsolnák a nyertest, aztán a vesztesek kivonulnának a villából a családjukhoz meg dolgozni, mert az fontos.

java786 2011.01.25. 17:02:37

@gitáros: szvsz ebben nincs igazad. Aki kint nem sérült az bent nem lesz 1-2 hét/hónap alatt ilyen. Az sem bent alakul ki, hogy valaki mindenkit meg akar dugni. Ezeknek az adott probléma kint is látszódik, csak maximum nem anyira és olyan szinten.
Abban viszont nem értek egyet, hogy a pszichológusok a beválogatásnál mindent fontos infót ki tudtak szűrni és csak az került be akit szerettek volna, arra szerintem nem volt annyi idő, bár az én pszichológia tanárom azt mondta, hogy egy kiváló pszichológus egy rosach teszttel, ha megfelelően és tapasztaltan használja akkor 99% -ban pontosan meghatározz egy embert..., de ezt nem kell megcáfolni mert nem állok ki egyik oldal mellet sem :-)

Toussaint L'Overture 2011.01.25. 17:09:15

@java786:

A nézettség garantáltan növekedni fog.
Ha pedig némi nemű erőszak is esik, az lesz csak a kánaán.

valakitalánvagyok 2011.01.25. 17:09:23

Ezt hol olvastátok, hogy injekciókat kapnak, meg pszichiáter felügyeli őket és vele van kapcsolatuk?
Ez már fentebb is elhangzott (hogy szandika kapott nyugi bökést), de nem találok erre írásos bizonyítékot :)

komvik 2011.01.25. 17:13:24

@Lasombra: a Kísérlet c. filmet esetleg nem akarja még vki ajánlani?

Igen, aki nem látta még nézze meg!! Ott börtönőr és rab volt a felállás, halál lett a vége!! Valós eseményeket dolgoztak fel, azt hiszem német egyetemi kísérlet volt 70-80 évekbe!

Toussaint L'Overture 2011.01.25. 17:25:07

@valakitalánvagyok:

Az igazi nyugtató bökést Alekosz adhatta volna Szandikának, de valamiért nem tette.:)

De komolyra fordítva a szót, az RTL illetékes elvtársa kb. két héttel ezelőtt nyilatkozta valamelyik műsorban, hogy az egyre sűrűbben előforduló hisztirohamokat úgy kezelik, hogy egy "villanővérnek" nevezett valakivel minden játékos naponta beszélgethet a titokszobában, valamint egy pszichiáter is folyamatosan figyeli a történéseket.

komvik 2011.01.25. 17:26:08

@java786: egy rosach teszttel, ha megfelelően és tapasztaltan használja akkor 99% -ban pontosan meghatározz egy embert..., de ezt nem kell megcáfolni mert nem állok ki egyik oldal mellet sem :-)

Igazad van én nem is cáfolok! Csak azért idézlek mert nemrég töltöttem ki egyet én is! A végén azt mondták nem egész jó , de nem vagyok elég agresszív szinte nulla, láttam is az értékelő lapot. Mondtam nekik- igen tudom mik voltak azok a kérdések- erre nem mondtak semmit! Nyilván a teszt készítő feltételezte az alany őszinteségét! Ha nem vagy az bukott a teszt! Csak az a baj hogy a HR-s kollégák azt hiszik a teszt nem téved!
DE IGEN!!!

valakitalánvagyok 2011.01.25. 17:32:25

@Toussaint L'Overture:
Ugye ez nem aa Szily Nórás ügy, mert akkor értem, hogy miért mennek tönkre... Vagy keveram azt valami megasztárral? :)

Toussaint L'Overture 2011.01.25. 17:45:54

@valakitalánvagyok:

Olyasmi lehet, vagy mégis inkább a Lui Padre,... vagy mind a kettő.
De lehet, hogy már megint tévedek...:)

java786 2011.01.25. 17:55:22

@Komlósi Sándor: öööö... egy rosach tesztet HR kolléga nem biztos, hogy ki tud töltetni és értékelni, maximum ha az adott HR -es kolléga megfelelően végzett és tapasztalt pszichológus és ezt a tapasztalatot nem mint HR -es szerezte és ezt egy HR -es emberkéről nem tudom elképzelni, maximum ha a nemzetvédelmi hivatalról van szó :-).

AzHofi 2011.01.25. 18:00:00

Tavaly olvastam ennek az egesz szarnak a forgatokonyvet. Halal is lesz a villaban.

komvik 2011.01.25. 18:11:15

@java786: Igazad van! Nem a tescoba írtam!!!!

mr. 2011.01.25. 18:13:14

Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, illetve talán még találóbb, hogy
aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha basszák.

java786 2011.01.25. 18:20:53

@Komlósi Sándor: ok. Akkor csak annyit tennék hozzá, hogy nem hiszem megvolt a megfelelő képzettsége és tapasztalata a HR -es (gondolom nem pszichológus volt, mert HR -est írtál) kollégának a kiértékeléshez.

komvik 2011.01.25. 18:31:31

Egyik HR-s a másik pszichológus volt!BM!!!!!!

wazz 2011.01.25. 18:43:54

Emberek! Ezek maguktól mentek be vágynak a fődíjra ez miért baj?Aki ezt akarta legyen,és nem kötelező még nézni sem.Mivel minden háztartásban legalább még 20 magyar csatorna van.Aki meg nézi az megérdemli.

mediacapic 2011.01.25. 20:14:02

Mesterséges hiszti az egész! Egy valódi börtönbe éveket töltenek az emberek!

mediacapic 2011.01.25. 20:15:03

@AzHofi: Nem is 1! Az utolsó 5 fegyvert kap, és már nincs kiszavazás, csak...

Mogyoró007 2011.01.25. 20:18:34

Ez egy manipulatív írás. 1. A villa lakók nem látják a műsort, így az bennük nem generál semmit. 2. Luxus ellátásban élnek. Az, hogy pl. most ésszerű mennyiségű kaját kapnak, semmiféleképpen nem gyötrés. Az emberek többsége beosztva él. 3. Ők nem kis díjért játszanak. Jó dolgukban vitáznak.
Szóval miről beszélünk?

tobias2 2011.01.25. 20:26:49

Ilyen téli időben pótszereplőnek be kellene válogatni néhány hajléktalant is, kétheti váltásban.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.01.25. 21:58:01

A morális deficit beismerése nem mentesít a következmények alól.
Nem véletlen hogy az elektromnikus médiában dolgozók nagy részétől felfordul a gyomrom és egyikükkel sem mennék el aranyat ásni.
Ha már a konyhapszichológiánál tartunk, biztos van szakkifejezés arra a fajta önmentegetésre amivel a lelkiismeretük maradványait próbálják átejteni, de szánalmas mentegetőzésbe fulladnak rendszerint az efféle próbálkozások.

irritans 2011.01.25. 22:12:40

"szopjatok le mind" - lilu

ájemövumen 2011.01.25. 22:15:19

@Toussaint L'Overture: A Villanővér egy egyszerű riporter. A játékosok a riportszobában minden reggel "interjút adnak" az elmúlt nap eseményeiről. Ezekből a beszélgetésekből láthatunk részleteket az esti összefoglalókban.
Ettől még lehet pszichológus végzettsége...

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.01.25. 22:22:04

@beszédírók: A Való Világ szerintem nem tartozik bele a médiakultúrába.
Csak Havas Henrik és hasonló tanárok hiszik azt, hogy szánalmas emberekről könyvet írni és tanítani megéri. Nem is csoda, hogy Havas szegedi újságíróiskolájából csoportosan mentek áthallgatni a Juhász Gyulára.

Azt könnyű kritizálni ami felszínes és gyatra. Inkább fordítsátok tekinteteket a szép és jó dolgok felé.
Persze, meg kell értetni a fiatalokkal a média manipulatív fogásait.
De ti (utánanéztem) sokadjára tartotok eseménybeszámolót kis filozófálgatással körítve a Való világról.

A médiakritikusok csak ennyit tudnak? Ingyenreklámot készítenek?

serwer 2011.01.25. 22:45:12

Nem értem, hogy miért kell a valósággal kapcsolatot keresni a valóvilággal?
Baszki, csak nézd és szórakozz!

Javasolnám a szilveszterkor árusított tűzijátékok fantázianeveit összehasonlítani a való élettel.
Legalább ennyi témát adna. :DDDD

kúrórudi 2011.01.26. 00:12:51

Kedves posztíró, te úgy írsz véleményt egy TV műsorról, hogy láthatóan fingod nincs hozzá, sose láttál TV-t "belülről". Persze ettől még posztolhatsz kedvedre, csak szólok, hogy baromságokat írsz.

KenSentMe 2011.01.26. 00:15:39

Bennem csak az a kérdés merült fel, hogy min csodálkozik a poszt írója? Mindenki tudja, hogy ez a játék erről szól.. már maga a játék alaphelyzete is az észvesztésről szól.. van egy játék, amiben csak akkor nyerhetsz, ha mindenki más kidöglik rajtad kívül. Barátaid nem lehetnek, valódi emberi kapcsolatokat nem építhetsz fel velük, ellened játszanak és bármikor kicsinálnak.. ez direkt egy olyan szituáció, amiben nem lehet élni. Ezt még egy kicsit megspékelik a bezártságérzettel és az állandó szivatásokkal. Igen, erről szól ez a játék. A neve pedig, hogy "való világ", az egyszerűen egy vicc, hiszen ennél konstruáltabb, irányítottabb helyzetet elképzelni is nehezen lehetne, minden spontán folyamat ki van ölve. A játék varázsa, hogy hétköznapi emberek gyilkolják ki egymás idegeit gyakorlatilag egy tál lencséért, és a folyamatos bajkeverést, botránykeltést lehet nézni esténként a televízióban..

Nyugodj meg, az, hogy milyen lelki sérüléseket szenvednek el a játékosok, az a lófaszt nem érdekel. Soha nem is érdekelt. Tulajdonképpen az se érdekelt senkit, hogy BB Évi hogy jött ki lelkileg a Big Brother első részéből.. még örült is neki a bulvármédia, hogy lehet cikkezni arról, hogyan megy tönkre az a csaj. Az emberek ezt szeretik látni, erről szeretnek hallani, kimutatni úgysem lehet, hogy ez okozta, nincs törvény, ami megbüntethetné őket. Különben is, minden szereplő önként mond le az életéről.. nincsenek sokkal jobb helyzetben pszichológiai értelemben, mint az ellenséges országokban beépülve dolgozó kémek.

potyus 2011.01.26. 00:23:51

Úgy borzalom ahogy van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Viszont a szervezők becsületére legyen mondva, aki alkalmas rá, lehetőséget adnak a továbbiakban, hogy tudjanak pénzt keresni, persze ezt sem önzetlenül.......

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.26. 05:36:22

Nagyonis érdekes a Valóvilág kisérletezése.

Mi van, ha egy kis társadalmat fentről folyton uszítanak, megitélnek, átrendeznek ...?

Mi van, ha fentről jutalmaznak és büntetnek ...??
Ha kivételeznek ?

Tud-e az egyén továbbra is felelősen viselkedni ?
Tud-e egészséges közösséget alkotni ?

Vagy törzsi háborúk törnek ki, és Laci megkezdi bosszúhadjáratát ?

Igazi társadalmi tanmese.

beszédírók 2011.01.26. 07:12:18

@Lázár: Kedves Lázár! Úgy látom nem néztél jól a mi munkánk után. A ValóVilággal csak itt ezen a blogon foglalkoztunk eddig. Ez a második bejegyzésünk a témával kapcsolatban. Ugyanakkor egy paradoxonra is felhívtad a figyelmet, mert ezek szerint egyetlen rossz tévéműsorsorozattal sem foglalkozhat az elemző, mert "ingyenreklámot" készít a műsor számára. A tájékozottságról még annyit, hogy Szegeden nincs Havasnak médiaiskolája. Ellenkezőleg, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának van kommunikáció szakja. A tanszékvezető pedig nem Havas Henrik.

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2011.01.26. 07:18:06

Olvastam valahol, hogy gyakorlatilag a villa fel orvosilag bizonyíthatóan ideggyenge.
Azt hiszem itt :
valovilag.postr.hu

Skj Joe 2011.01.26. 08:03:53

Az élet igazságtalan. Jobb, ha mindenki megszokja.

A népnek meg ez kell, vagyis ezt kell néznie, ha tévézni akar.
süti beállítások módosítása