Beszédírók

kommunikáció - retorika - pr

Olivér a ValóFaló

2010. december 31. 21:58 - beszédírók

Szilveszter napján bőrös malacsültet falatozva és jófajta villányi bort kortyolgatva elérkezett az évértékelés ideje. Az egyre több alkohol tartalmú ital elfogyasztása után munkatársaink humoros kommunikációs elemzésbe kezdtek, és megállapításaikkal az egyik kereskedelmi televízió valóságshow műsorának könnyed értelmezését adták egy bizonyos szempontból. A szakmai eszköztár segítségével felállított közös elemzés néhány megállapítását ajánljuk szilveszteri és újévi okulásul.

 
Olivér a ValóVilág párbajozója igen figyelemre méltó jelenség a televíziós manipuláció tekintetében. Alábbi megállapításainkat a szereplő verbális és nonverbális kommunikációjának értelmezése során tettük, fenntartva a tévedés lehetőségét. Ugyanakkor azt is láttatni akarjuk, hogy csak azokból az információkból dolgoztunk, melyek bármely tévénéző számára adottak voltak.
 
A legfontosabb megállapítás, hogy Olivér talán több, mint egy „közönséges” játékos. Rövid megfigyelésünk alapján arra jutottunk, hogy ő egy beépített villalakó. Sokan mondták Olivérről – köztük a műsort vezetők is –, hogy „taktikázik”, „kavar”, viselkedése azonban máshogy is értelmezhető.
 
1.) Olyan nézőpontból látja saját magát és társait, ami alapvetően a műsor szerkesztőinek, kreatív csapatának nézőpontja. Sokszor nem a saját helyzete a legfontosabb, hanem az, hogy „érdekes”, „izgalmas”, „állat” legyen a műsor. Vagyis alapvetően úgy értelmezzük, hogy minden villalakónál jobban érdekli a műsor nézettségének maximalizálása.
 
2) A villalakókkal folytatott kommunikációját sokszor úgy is értelmezhetnénk, mintha „külső, szerkesztői feladatot” teljesítene. Ilyenkor nem igazán érdeklik a következmények. Például, amikor Laci zsebébe borotvahabot fújt.  Rávette Gombit, hogy pelenkában lejtsen táncot Giginek.  A lényeg a botrány.
 
3) Kommunikációja során Olivér többször olyan párbeszédeket folytatott, melyek egyértelműen nem az ő érdekét szolgálták. Évával való éles szóváltása során kommunikációs és erkölcsi határt lépett át, pedig erre nem adott okot sem a beszélgetőpartner, sem a helyzet. Így csak ellenérzést kelthetett a nézőkben. Gina marasztalását szolgáló Olivér – Gina párbeszéd pedig értelmezhető úgy is, mintha műsorkészítői szándékot szeretett volna kommunikálni Gina felé.
 
4) Olivér érdekes, ugyanakkor szélsőséges módon provokál verbálisan. Sértő, idegesítő és célratörő kommunikációja során egyértelműen többször nyelvi agressziót követ el azzal a szándékkal, hogy a másikat fizikális agresszióra késztesse. Zsuzsi esetében sikerrel. Gombi azonban tanulhatott a kizárt szereplő hibájából és visszafogta magát, így elkerülte a látványos repülést a villából. Ezek a konfliktusok is nézettségnövelő műsorszámok lehettek.
 
5) És akkor még nem is említettük a „nagy” barátságot, a mindig, minden körülmények között idiótán viselkedő Alekosszal. A nagymenő persze mindig meg tudja mondani neki a tutit, de leginkább beszélteti. Igen, beszélteti, mindig, minden körülmények között… És másokat is, mint valami pszichológus riporter – teljesen átlátszó, manipulatív szándékkal.
 
Olivér már vállalt színészi munkákat is (tehát a szereplés, a kötött szöveg elmondása nem probléma számára), televíziós műsorvezető is volt (vagyis a kamera közelsége és a rögtönzés is a vérében van). Véleményünk szerint a fentiek alapján feltételezhető, hogy a ValóVilág műsorkészítői – esetleg – egy beépített (szak)ember manipulációja révén szeretnék felpezsdíteni a villa „valóságát”. Persze a többieket sem kell félteni...
9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://beszedirok.blog.hu/api/trackback/id/tr12551317

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ács József – SZILVESZTEREZŐK 2011.01.01. 10:36:17

A lépcsőház kürtőjében most nem sült hús szaga árad felfelé, hanem hangosra feltekert rock and roll. Visszafordulok, hogy magamba tömjek egy kis paprikás csirkét, mert különben nem fogom bírni az éjszakát. Papírtrombita bőg, mint a végítélet harsonája....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venator 2011.01.02. 10:27:34

Már máshol is írtam, hogy szerintem nem beépített ember, hanem csak újra vissza akar kapaszkodni a médiába, így esetleg felfedezhetik újra.

"vagyis a kamera közelsége és a rögtönzés is a vénájában van"

van ilyen mondás vagy inkább a vérében van a rögtönzés? :))

beszédírók 2011.01.02. 11:03:57

@venator: Köszi valóban jobb a "vérében van". Javítottuk, köszi!

Muitnep 2011.01.25. 14:26:33

Sziasztok!

Egy új posztotokban azt írjátok:

egy nap 24 órájából kevesebb, mint 1 óra összevágott anyagot láthatnak a nézők. Bármelyik anyag ellenkezőjét is össze lehetne vágni.

Ebben a posztban az olvasható, hogy csak azokból az információkból dolgoztok, melyek bármely tévénéző számára adottak voltak.

ez a kettő feltételezés üti egymást, szerintem

hozzáteszem persze, ettől még lehet beépített....

beszédírók 2011.01.25. 14:37:44

@Muitnep: Szia! A két állítás nem üti egymást. Gondolj bele 24 órán át rögzítik a villa minden eseményét, majd ebből a 24 órányi musterből összevágnak kevesebb mint egy órát. Televíziós, filmes alapvetés, hogy a montírozással vagyis a vágással többféleképpen mesélhetünk el egy történetet. Így mindennek az ellenkezőjét is össze lehetne állítani, csak szükség lenne a a 24 órás musterre. Pl. Egy TVhiradós anyagban, ha megfigyeled a nyilatkozó személy nagyjából 20 másodpercet beszél. pedig sokkal többet vesznek fel egy nterjú alkalmával. Ha tisztességtelen a riporter és nincs kommunikációs módon felkészítve a nyilatkozó, akkor amit akart mondani, annak pont az ellenkezőjét is bevághatják, mert a felvett anyagot, a musztert a vágóasztalon, mostmár inkább számítógépen bárhol el lehet vágni. Itt is egy villabeli eseményt bárhol ell lehet vágni és úgy odamontírozni egy következőt, hogy a hatás éppen az ellenkezője legyen. Mi azért írjuk ezeket a blogokat, mert ismerjük ezt a szakmát - szerintem ennek a szakmának az alapjait középiskolába tanítani kellene- és ha megosztjuk mindazokkal akik nem ismerik, akkor talán kevésbé lehet a nézőket manipulálni.

csoko20 2011.01.25. 15:40:59

Ha azt veszük dögunalmas lenne a műsor a srác állandó szarkavarása nélkül. Ő is tudja, hogy a szart kavarja és ellenszenves. Ezzel a saját esélyeit csökkenti.

De, ha az rtl beígért neki valamit az állandó szarkavarásért, akkor nyugodt szívvel szarhat a nézők smseire. Pláne, hogy egy kertévé rendezi a szavazást.

Kap valami gagyi műsorvezető szerepet, celebként elbohóckodik pár évig és máris előrébb van, mintha kockáztatna a főnyereményért, amire a többiek ugyanúgy hajtanak.

Muitnep 2011.01.25. 17:50:27

Számomra is úgy tűnilk, h Olivér vmiért kakukktojás a többiekhez képest, ott bent a Való Világban.

Vmiért szurkolok neki. Szimpatikussá vált. Engem is megbabonázott?

KopaszMercis 2011.01.25. 20:02:38

Oliver persze, hogy beepitett ember, mar lett volna musorvezeto az rtlen azon a partibusz fele faszsagon ha nem ver meg egy stabtagot.. gondolom ekkor konyvelte el az RTL klubb amatornek es vaganynak. Biztos a "szinfalak mogott" igertek neki fut fat, es kacsintottak egyet, hogy tudod te teso mit kell csinaljal.. kihasznaljak majd es felredobjak. Ezmiatt sajnalom, de Oliver nehezen tanul bizonyos dolgokbol, de majd visszamegy "kaszkadornek".. vagy hogyis hivjak ma azokat akik DVD-ket masolgatnak :)
Mindegy, tobbre lenne melto, de hat ez van...

KékFény6 2011.01.26. 01:57:46

@beszédírók: A 24 órából kb. 13 órát rögzítenek, és nem minden eseményt, hiszen korlátos számú rögzítőeszköz áll rendelkezésre.
süti beállítások módosítása