Beszédírók

kommunikáció - retorika - pr

ONYX ÉS A ROMBOLÁS KULTÚRÁJA

2020. november 30. 23:41 - Baricz Árpád

Néha nem ártana, ha egy marketingkommunikációs akció megálmodói komolyan végiggondolnák, hogy milyen társadalomban, milyen kulturális kódokat használó közösségben akarnak nagyot robbantani kommunikációs értelemben. Előfordulhat, hogy hírnévépítés helyett éppen az ellenkezőjét érhetik el.

dscf7317b-scaled.jpg

Onyx - 2020.11.28. Forrás: DINING GUIDE

Marketingakció gyanánt szétverték az „Utolsó vacsora” elnevezésű filmforgatáson a két Michelin-csillaggal rendelkező ONYX éttermet a tulajdonosok és azok a „szerencsések”, akiket egy szereplőválogatás során érdemesnek tartottak a jelenlétre. A nem mindennapi médiaeseményről a meghívott szaksajtó tudósított.

Nem kívánok foglalkozni azzal, hogy a vírushelyzet miatt mennyire visszatetsző volt önmagában is az esemény, ezt megteszik más médiumok. Valójában az érdekel, hogy ez a marketingakció a mai Magyarországon milyen üzenetet hordoz, sőt milyen jelképrendszert, allegóriát jelenít meg.

Első látásra egy jó hecc, polgárpukkasztás, a megsemmisítés utáni újjáéledést jelképező szürreális búcsúvacsoráról beszélhetnénk. Azonban a kulturális-társadalmi beágyazottság, a közösségi (világ) élmény és a legszerethetőbb ünnepkör aktuális indulása egészen más fénytörésben mutatja meg az eseményt és annak üzenetét.

Adventi rombolás

Advent I. vasárnapjának vigíliája (előestéje), vagyis az ünnepkör nyitánya nem biztos, hogy jó ötlet a kalapácsverős agresszivitásra. A karácsony a kedves, örömteli, szelíd szeretet valóságát jeleníti meg. Ebben a kultúrában ez az időszak nem a szenvedéstörténet kezdőpontja. Mint tudjuk, az „Utolsó vacsora” egy olyan szédereste volt, ami bevezette Jézus elfogását, elítélését, megkínzását és keresztre feszítését.  Vagyis a karácsonyt váró négy hét kezdetének a nevében a húsvétot idéző marketingeseményt szervezni nem egy szerencsés dolog. Az esemény megálmodói persze lehet, hogy tudatosan kívánták „szentségteleníteni” (deszakralizálni) az európai kultúrkör ikonikus étkezését (lásd.: Leonardo Da Vinci festménye), azonban ezzel a kommunikációs „műfogással” kevésbé válhattak hitelessé. Ha pedig a marketingesek nem gondoltak bele az akció elnevezésének jelentéstartalmába, csak egy ide „passzoló”, jópofának vélt elnevezést láttak a címben, az szomorú is.

Tányért törni kalapáccsal

Az sem egy szerethető üzenet, ha egy luxusétterem azt a képet alakítja ki magáról, hogy olyan helyet foglal el a magyar társadalomban, ami miatt bármit megtehet. Nemcsak azt, amit a „kisemberek” nem, hanem ráerősítve arra az általánosításra, hogy a kőgazdagok abszurd viselkedése általában agresszív és szélsőséges, olyan dolgokat is, amelyek tudatos fizikai rombolást jelentenek. A helyszíni tudósítás szerint tányér és kalapács egymásnak farkasa…

Értékteremtés! – Minek?

A szervezők nem használták ki a helyzetből fakadó előnyöket, például a jótékonykodást, vagy éppen a közösség számára nyújtható értékteremtést. Biztos, hogy több múzeum is örült volna, ha a két Michelin-csillagos étterem egyes berendezési tárgyait, a belső enteriőr néhány részletét, vagy éppen teljes egészét felajánlja számukra.

Ez a marketingakció, amely az ONYXOT újrapozícionálni kívánta, olyan jelképrendszert jelenített meg, amely az erőszakmentesség helyett az agressziót, a teremtés helyett a rombolás kultúráját részesítette előnybe.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://beszedirok.blog.hu/api/trackback/id/tr2716310066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vén motoros 2020.12.01. 21:47:38

Az Onyx nem a magyar vendégekre alapoz. Általában a magyar Michelin-csillagos éttermek forgalmának túlynomó többségét a külföldi turisták biztosítják, a magyar kundschaftokból nem élnek meg. Ez az akció, akármilyen is a magyar visszhangaj, nem jut el külföldre, semmiféle hatása nem lesz a külföldiekre, a magyarokból meg úgy sem élnek meg, ezért az se olyan fontos. Vihar egy pohár vízben. Lényeg az, hogy kiket hívtak meg. Zártkörű VIP esemény volt.

kvp 2020.12.02. 02:14:32

Lehet az lenne a leginkabb elfogadhato megoldas, ha a jarvany utan mar egy masik etterem nyilna meg. Uj, a tarsadalmi felelossegvallalast is hangsulyosan kepviselo uzemeltetokkel. Errol leginkabb a helyiseg tulajdonosa donthetne. Nem lenne gazdasagilag sem elonyos, ha a kivalo helyen levo irodaepulet a tarsadalmi egyenlotlensegek miatt tuntetok kedvelt demonstracios celpontja lenne a jovoben. (ahogy a gazdasagi helyzet romlik es a valasztasok kozelednek, ezek varhatoan meg fognak szaporodni) Vegul is ha a mostani uzemeltetok is osszetortek mar egyszer, akkor a tiltakozok is megtehetik parszor, foleg ha ezzel fontos tarsadalmi uzenetet adnak at a vagyonos reteg felelossegerol a lakossag nelkulozo tomegei fele.

ringer 2020.12.02. 07:18:58

@kvp: A tulajdonos érdekeit a hatóságok minden eszközzel meg fogják védeni, mert nem magyar. Ha pedig nem, Magyarországgal megint feltörlik a padlót. Dönthetünk persze úgy, hogy a nagytőke egy részét elzavarjuk, de akkor garantáltan keserves évtizedek várnak ránk.

Thomas P. Johnson 2020.12.02. 08:41:31

A magyarok jó 80%-a is szarik bele az advent első vasárnapjába, meg akár szenteste is gyilkolásszák egymást (verbálisan biztos), szerintem a többségnek ez sem érte el az ingerküszöbét. Magam részéről is teljesen felesleges picsogásnak érzem.
Szétverték, szuper, haladjunk tovább.
Még, hogy emiatt tüntetés, lol :D :D majd kimenne 3 ember maximum. Ilyeneken picsogni, jó ég.

ekat 2020.12.02. 09:17:50

Kicsit furcsállom a dolgot, de semmi gondot nem érzek benne. Azt csinálnak a saját tulajdonukkal, amit akarnak. Azt meg külön bírom, mikor emberek a más zsebéből akarnak adakozni...
És nem keresztény ország vagyunk, hetekig láttam a Facebook-on az Onyx hirdetését, de se az advent, se Jézus nem jutott eszembe róla.
süti beállítások módosítása